75 IZRAEL TÖRTÉNETE

IZRAEL TÖRTÉNETE 75:38–42
433). Más feltételezés kapcsolatba hozza a zsidókat
az (egyiptomi) ‘apirukkal vagy (akkád) habirukkal,
akiket az egész ôsi Közel-Keleten említettek
(Egyiptom, amarnai levelek, Alalak, Nuzi, Mari).
Az identitásuk nem tisztázott. A vita azon folyik,
vajon szociológiai vagy etnikai egységet alkottak
(ld. Cazelles: POTT, 1-28, de ld. De Vaux: EHI,
216). Szembeötlô, hogy a Ter és a Kiv a zsidó fogalmat
akkor használja, amikor egy izraelita egy
egyiptomihoz beszél, vagy amikor megkülönböztetik
az izraelitákat az egyiptomiaktól (pl. Ter 39.17;
43,32; Kiv 2.13). A zsidók és az apiruk azonossága
továbbra is a vita tárgya marad.
41 A pátriárkai kor meghatározásának bizonytalansága
kapcsolatban van „Izrael” egyiptomi tartózkodásával.
A bibliai adatokból eltérô eredményeket
kapunk. A Kiv 12,40-41-ben 430 év megváltoztatott
formában jelenik meg a LXX-ban: a pátriárkák korát
is tartalmazza. A Ter 21,5; 25,26; 47,28 szerint
307 évet számolhatunk Ábrahám születésétôl Jákob
haláláig, de az idôrend kétségkívül mesterséges.
Nem lehetünk már abban sem biztosak (ld.
Albright: BP, 10-11), hogy az egyiptomi tartózkodás
visszanyúlik egészen a hikszoszok koráig
(1720–1550). Ami biztos, az a történeti valószín -
ség, hogy Egyiptomba különféle történelmi idôpontokban
léptek be a semita népcsoportok. Azt tudjuk,
hogy olyan népek, mint Izrael, már jelen voltak Kánaánban
1220-ig (→ 42), de az egyiptomi tartózkodás
történeti hátterét nem tudjuk rekonstruálni.
(Cazelles, H.: „Patriarches”, DBSup 7. köt., 82-156. De
Vaux, R.: EHI, 161-287; WHJP II: Patriarchs. Millard,
A. – Wiseman, D. (szerk.): Essays on the Pariarchal
Narratives, Leicester 1980. Miller, J. M.: The old
Testament and the Historian, Philadelphia 1976. Sarna,
N. M.: „Abraham in History”, BARev 3 [4, 1977] 5-9.
Thompson, T.: The History of the Patriarchal Narratives,
BZAW 133, Berlin 1974. Van Setters, J.: Abraham in
History and Tradition, New Haven 1975. JÓZSEFRÔL:
Coats, G.: From Canaan to Egypt, CBQMS 4, Washington
1975. Redford, D. B.: A Study of the Bilical Story of
Joseph, VTSup 20, Leiden 1970.)
42 (III) A kivonulás és a hódítás (Kr.e. kb.
1300–1050). Az események összessége úgy t nik,
hogy a késôi bronzkor késôbbi korszakához tartozik
(→ 74:78–93). Ha a királyt, aki „nem ismerte Józsefet”
(Kiv 1,8) nem lehet azonosítani, akkor az a
legkézenfekvôbb, hogy a „zsarnok fáraót” (és a kivonulást)
II. Ramszesznek (1290–24) tekintsük. A
legdöntôbb érvül szolgál Ramszesz és Pitom raktárvárosok
építésén dolgozó izraeliek megemlítése
(Kiv 1,1-11). Ramszesz a Nílus Deltáján folytatott
nagyszabású építkezései miatt volt híres (amelybe
bekapcsolódtak a titokzatos apiru munkások). A héberek
itt, „Gósen földjén” telepedtek le (→ 73:20).
Így arra következtethetünk, hogy a kivonulás a
XIII. sz.-ban történt. Ezt a hipotézist alátámasztja
322
Ramszesz utódjának, Merneptah sírkövén található
felirat, amely említést teszarról, hogy „Izrael” nép
1220 körül jelen van Kánaánban (ANET, 375-378).
Így a kivonulás idôpontját 1250 körülre tehetjük.
Nincs azonban elfogadható magyarázat a
résztvevôk számára (600.000 fölött, Szám 1,46;
26,51). Az egyiptomi okiratokban nincs utalás az izraeliek
egyiptomi tartózkodásáról.
43 (A) Mózes. Nagyon nehéz feladat elôtt áll a történész,
ha értékelni akarja ezt a személyt (Schmid,
H.: Mose: Überlieferung und Geschichte, BZAW
110, Berlin 1968). Mózes születése legenda jelleg
(vö. Szárgon történetével, ANET, 119), és a Kiv
1–15 szövege nem más, mint a források összeollózása;
pl. megbízatás a JE szerint a Kiv 3–4-ben és a
P szerint a 6–7. fejezetekben. Úgy mutatják be, mint
egy „örökbefogadott” egyiptomit, aki egyiptomi nevet
visel (vö. Tutmozisz), ugyanakkor a midianitákkal
áll kapcsolatban, akikhez menekül, miután
gyilkosságot követett el. A sivatagban találkozik
Jahvéval, és megbízást kap, hogy vezesse ki Isten
népét Egyiptomból. A csapások – amelynek csúcspontja
az elsôszülöttek halála „peszah” ünnepén –
következtében a kivonulás lehetôvé válik (az ünnep
eredetéhez és történetéhez ld. de Vaux: AI, 484-493;
→ 76:127).
44 Az Úr kinyilatkoztatja magát Mózesnek, mint
„vagyok, aki vagyok” (→ 77:11–13), az Atyák Istene,
ezzel biztosítva az ígéretek folytonosságát és az
üdvtörténetet. Yhwh volt az az Isten, akit korábban
ismertek? Azt a elméletet, amely Jahvét a kenitai
mádiánita törzs istenévé tette (Rowley, H. H.: From
Joseph to Joshua, London 1950), nem sokan osztják.
Hermann (History, 76-77) arra hajlik, hogy a
yhwh-t elismerje egy edomita csoport megjelölésének,
a yhw’ sasujai, akiket egyiptomi szövegek említenek
(ANET, 259), mint akik a környéken mozogtak.
Itt azonban a yhw’ a vidéket jelöli és nem az istenséget.
Kétséges az állítólagos Ya (= Jahve) istennév
jelenléte az eblai szövegekben, amelyek 2400
körüli idôbôl származnak (Pettinato, G.: BA 39
[1976] 44-52, Mi-ka-Ya listák, „Ki olyan, mint
Ya?”; → 16). Ez idáig nincs bizonyíték yhwh Isten
jelenlétérôl Mózes elôtti idôbôl. Bizonyára Mózes
monoteizmusa nem elméleti, hanem gyakorlati volt
(ld. Kiv 15,11; Zsolt 89,7-9).
45 (B) A csapások. A csapások 10-es száma a hagyomány
különbözô, különösen a J és P
(→ 3:17–22) változatainak kombinálásából keletkezett.
A csapásokat nem kell olyan természeti jelenségként
magyarázni, amelyek igazolhatók lennének
Egyiptom életében (pl. a víz vérré változtatását
a Nílus évi áradásával nem kell kapcsolatba hozni).
A bibliai írónak ezek a jelenségek nem megszokott
szerencsétlenségek, hanem „jelek” és „csodák,”
amelyeket Isten Mózes által vitt végbe. Ezek nem is
„csodák” vagy események, amelyek a természet
törvényein kívül történnek – ez modern kategória,