75 IZRAEL TÖRTÉNETE

IZRAEL TÖRTÉNETE 75:103–108
templomban is voltak oltárok az asszírok által tisztelt
csillag isteneknek szentelve. Úgy t nik, hogy a
helyzet nem változott Ámon fia (642–640) rövid
uralkodásának ideje alatt, akinek meggyilkolása a 8
éves Joziját juttatta a trónra.
110 Jozija az eseményekben bekövetkezô kedvezô
fordulat elôestéjén lett király. Asszíria gyengülni
kezdett és a Médek és babiloniak is a hanyatlás
útján voltak (→ 76–77). Asszíria hanyatlása
626-tól, a babiloni Nabopolasszár fellázadásától
egészen 612-ig, Ninive megsemmisítéséig tartott.
Ez lehetôséget adott Jozijának, hogy mind vallási,
mind politikai függetlenséget szerezzen magának.
Az alapos vallási reformja deuteronomista reformként
ismert, mivel ez a MTörv programját követte.
A „törvénykönyvnek”, amelyet 621-ben a templomban
megtaláltak, legalább a MTörv 12–26 fejezeteit
tartalmaznia kellett. A kultusz központosításának
és a bálványimádás elítélésének deuteronomista
eszméi alkották Jozija reformját (→ 76:54). A reform
megpróbálta megújítani a szövetség lelkületét;
és a MTörv kitartó, buzdító hangvétele összhangban
van azzal az újjáéledéssel, amely Jozija cselekedeteit
jellemezte. Megújította a húsvéti böjtölést,
É-ról meghívta az embereket, hogy részt vegyenek
abban a megmozdulásban, amelynek mind vallási,
mind politikai jellege volt. Jeremiás megítélése szerint
azonban úgy t nik, hogy végül engedett a formalizmusnak;
és Jozija tragikus halála Meggidónál
valószín leg hozzájárult a reformmozgalom feloszlásához.
Joziját fia, Joacház követte a trónon, ám ô
a nemzetközi politika örvénybe taszította Júdát,
amely bukásához vezetett.
111 Minthogy Ninive elesett, 621-ben az asszírok
vesztes csatát vívtak a babiloniak ellen, minek következtében
visszahúzódtak Háránba, amelyet végül
610-ben a babiloni hadsereg elfoglalt. Egyiptom
közbelépett korábbi ellenségének javára, hogy
megôrizze a hatalom egyensúlyát, és II. Nechó
(609–598) Palesztínán keresztül akarta átvezetni
hadseregét, hogy segítsen az asszíroknak visszaszerezni
Haránt. Amikor Jozija ellenált, 609-ben a
megiddói csatában megölték ôt és Nékaó továbbhaladt
az Eufrátesz mentén. Noha a hadjárat sikertelen
volt, Palesztínán viszszafelé haladva a trónon lévô
Joacház helyére ültette Jozija másik fiát, Eljákimot,
akinek a nevét Jojakimra változtatta. Ezzel jelezte,
hogy Júda királya Egyiptom vazallusa (→ 18:2–5;
az újbabiloni birodalom [605–539] uralkodóinak
névlistáját ld. → 25:3).
112 (J) Júda államának utolsó évei (609–587).
Jeremiás életérôl szóló számos történet (pl. Jer 36)
jól ábrázolja Joakim (609–598) sikertelen és vallástalan
uralkodásának idejét. Minden jó eredményt,
amelyet a deuteronomista reform elért, azt megsemmisítette
(Jer 7,16-20; Ez 8). Júda bekerült abba a
hatalmi játékba, amely Egyiptom és Babilon között
folyt. A babiloni krónikákból most már ismerjük a
336
babiloni uralkodás részleteit (ld. ANET, 563-564 a
bibliográfiával). Nabukadnezár 605-ben súlyos csapást
mért Egyiptomra a karkemisi csatában (Jer
46,2-12), de Nékaó képes volt visszavágni és 601ben
legyôzte ôt. Joakim Babilon iránti h tlenségének
kétségtelenül ez a vereség volt oka. Az események
váltakozása tükrözi azt a törést, ami a jeruzsálemi
politikában alakult ki a Babilon-barát, és az
Egyiptom-barát pártok között. Amikor Joakim végül
fellázadt a babiloniak ellen, akkor azt gyors
megtorlás követte. A babiloni krónikák (ANET, 564)
Jeruzsálem leigázását az Adar hónap második napjára
teszik, tehát 597. március közepére. Jojakim
ekkor már halott volt, talán meggyilkolták; és fiatal
fiát, Joachint, aki csak néhány hónapot uralkodott,
fogságba vetették és a szám zöttek nagy számú
csoportjával együtt Babilonba vitték. A weidneri
táblák tanúságot tesznek az enyhe bánásmódról,
amelyet a szerencsétlen sorsú királlyal szemben tanúsítottak,
aki a szám zöttek szemében a dávidi dinasztia
igazi képviselôjévé vált. (Ezekiel próféciáinak
beteljesedését Jojakin uralkodásának idejére teszik).
113 Cidkija (597–587), Júda utolsó uralkodója
nem volt felkészült korának politikai manôvereire.
Jól ábrázolják Cidkija ingadozó jellemét Jeremiással
folytatott ügyei (Jer 32–38). Végül engedett az
egyiptomi pártnak, akik reményeit II. Pszammetich
és Hofra fáraók szították. A megtorlás gyors és végleges
volt. Nabukadnezár 589-ben ostrom alá vette
Jeruzsálemet és elpusztította Júda maradék erôdítményét,
kivéve Azekát és Lákist (lákisi leveleket ld.
ANET, 322; → 74:125). Bár az ostrom szünetelt az
egyiptomi erôk ideiglenes sikere miatt (Jer 37), végül
Jeruzsálem elpusztult. A falakat áttörték és a város
587 júliusában elesett. Cidkiját szökés közben
elfogták és Riblába vitték, ahol megvakították, miután
erôszakkal végignézették vele saját fiainak kivégzését.
Nebukadnezár rendeletére Jeruzsálemet
lerombolták, és lakóikat tömegesen deportálták.
Gedalja, Ahikám fia, aki Jeremiás védelmére kelt,
megbízott kormányzó lett micpai székhelylyel. De
ôt is hamarosan meggyilkolta egy bizonyos királyi
származású Jismaél; ennek a lázadó lelkületnek a
kimutatása további elnyomó intézkedések meghozatalára
késztette Babilont (talán a harmadik deportáláshoz
582-ben; Jer 52,30). Akik Gedalját támogatták,
nem tudták Jismaélt elfogadni, és úgy döntöttek,
hogy Egyiptomba menekülnek, és arra
kényszerítették Jeremiást, hogy velük menjen (Jer
42). Jeruzsálem lerombolásáról ld. BARev 9 (6,
1983) 66-72.
114 (K) A fogság (587–539). Júda látszólag beépült
Babilónia szamariai provinciájába, de a nemzeteket
nem telepítették át, mint annak idején, amikor
721-ben az É-i királyságot legyôzték. A vidék
kietlen volt (Albright: BP, 85-86; Aharoni: LBib
408-411), de nem teljesen lakatlan. A pusztítás mel-