Radics Geza - Olvasmanyok multunkrol

Az is a sors különös játéka, hogy a 930-as évek derekán halt meg Kál horka, akinek helyébe fia,
Bulcsú lépett a Délnyugat-Dunántúlt uraló nemzet élére. Így történt, hogy szembekerült egymással a két
nagy politikai és hadvezéri képességekkel megáldott fiatal uralkodó.
Ottó a széthullott frank császárság egyesítését tűzte ki célul, hogy annak megszervezése és
megerősödése után megvédhesse birodalmát minden ellenséges támadással és zsarolással szemben.
Bulcsú horka látta, hogy egy erős és jól szervezett szomszéd beláthatatlan, vagy nagyon is belátható
veszély jelenthet a magyarságnak. Ezért amit Ottó a németség részére igyekezett építeni, azt Bulcsú
szorgalmasan rombolta a magyarság érdekében. Bulcsú 937-ben csaknem egész Nyugat-Európát érintő
hadjáratával mutatkozott be, és ezzel letette névjegyét a nyugati nagyhatalmak asztalára. Amikor 938-ban
bajor szövetségben tört Szászországra, Ottó vereséget mért csapataira. Ez figyelmeztető volt Bulcsú
részére, hogy Ottót nem kezelheti félvállról. A 948-as Bizánci útja alkalmával Bulcsú megkeresztelkedett.
Ottó egyesítési terve azonban nem ment simán. Saját uralmukat és függetlenségüket féltő
„kiskirályok” a magyarokhoz fordultak segítségért. Kéréseiknek Bulcsú készségesen és rendszeresen
eleget is tett. 954-ben egy nagy lázadás tört ki a császár ellen, melynek saját fia. Ludolf és Vörös Konrád
volt a vezetője, akik Bulcsútól kértek és kaptak segítséget. Mintegy 35,000 könnyűlovassal Bulcsú ekkor
megindította második európai hadjáratát, aminek főcélja az Ottóval való leszámolás volt. Ez olyan
hatalmas erő volt abban az időben, hogy Ottó tanácsosnak látta az összeütközést elkerülni, és kitért
Bulcsú hadai elől. Ezek komoly pusztítást végeztek Ottó birodalmában, de a nagy leszámolás elmaradt.
955-ben Vörös Konrád hívására Bulcsú ismét elindult mintegy 10,000 harcossal. Az útjába eső
városokat, várakat feldúlta, és több helyen kisszámú őrséget hagyott, és más feladatokat is bízott egyes
csapattestekre. A továbbvonuló főerő létszáma egyre morzsolódott. Időközben Vörös Konrád és Ottó
kibékültek, és így egyesített erővel sorakoztak fel Bulcsú megmaradt lovasai ellen, akik ötezren lehettek.
Heves harcok alakultak ki. Vörös Konrád is elesett. Nyílvessző, és nem Lehel kürtjének áldozata lett. A
sokszoros túlerővel azonban a magyarok nem tudtak megküzdeni. Egyesek szerint az eső is megeredt,
amiért nem tudták íjaikat használni. Nedves időben az íj készítéséhez használt halenyv fölengedett.
Alkudozni kezdtek tehát. Ottó császár megígérte Bulcsúnak, ha leteszik a fegyvert, békében
elvonulhatnak. A fegyverek letétele után azonban Ottó megszegte ígéretét, és a védtelen harcosokat
könyörtelenül megcsonkíttatta, legyilkoltatta, sokakat élve temettetett el. Bulcsút és Lehelt felnégyeltette,
és a templom tornyára húzatta. Bulcsú horka itt elszámította magát, vagy a magyarság nagy kárára a
túlzott önbizalom áldozata lett.
A központi hatalom megszilárdul
Mint már említettük, minden jel szerint Árpád nagyfejedelem halála után a központi hatalom
meglazult. Akik az új hazában letelepedtek, visszatértek, azaz folytatták a hagyományos, szabad és
független életüket. Erre abból lehet következtetni, hogy a nyugati forrásokból hiányzanak a
nagyfejedelmek nevei, akikkel a korabeli uralkodók tárgyaltak volna. E források többet tudnak a határ
menti nemzetek horkáiról, például Bulcsúról és Botondról, mint a magyar nagyfejedelmekről. A X.
század céltudatos, politikailag is megfontolt, külföldi szövetségben végrehajtott hadjáratai viszont ennek
az ellenkezőjét mutatják. Például a 937-es és a 954-es hadjárathoz Bulcsú horka nem tudta volna kiállítani
a 35,000 könnyűlovast a dunántúli nemzetek embereiből, Ha figyelembe vesszük, hogy külföldi
hadjáratokra csak az önként jelentkezők mentek, és a hadba állíthatók felét vihették, a másik fele
védelemre otthon maradt. Lehet azonban, hogy a nagyfejedelem csak támogatta Bulcsú
kezdeményezéseit. Itt megint felvetődik a kérdés: Nagyfejedelem avagy gyula volt-e Bulcsú? E
bizonytalanságot eloszlathatná az őseink tetteiről szóló hiteles történettár (gesta), de ez eltűnt a viharos
századok sodrában.
A lovas műveltségű népek történetében ismert nemzetszövetségek egyébként is meglehetősen
lazák voltak. Csak külső ellenséggel szemben léptek föl egységesen, ha azt az önvédelem megkövetelte.