A SZLÁV ÁRAMLATOK ÉS HAZÁNK

57
ség alapján lehet igazán nagygyá, hasznossá az emberi-
ségre nézve. Hogy a szláv kultúra a germán, franczia
szellemi műveltséggel a múltban nem tarthatott lépést,
annak főoka az volt, hogy a nagy szláv nemzet minden
egyes törzsöke, az orosz, a lengyel, a cseh stb. a maga
nyelvét, irodalmát, műveltségét elegendőnek s egyúttal
a legszebbnek tartotta. Nem lebegett előttük az, hogy
szép a törzsökhöz, fajhoz, de még szebb az egész nem-
zethez való ragaszkodás. – Már Voltiggi József azt
mondja: Hoc esse Slaviae exitiale fatum videtur, quod
imusquisque ex ejus populis se a reliquis et a genere
primigenio prorsus sejunctum, et omnem dialectum
esse linguam falso putet. (A szlávság legnagyobb szeren-
csétlensége az, hogy annak minden népe a többitől, az
ős fajtól különállónak képzeli magát, tájszólását pedig
tévesen nyelvnek hiszi.)
Innen van az, hogy például a lengyelek még 30
év előtt kifütyölték volna azt, a ki szalonjaikban orosz
regényt, orosz eposzokat mert volna emlegetni. – Egy
közös történelem helyett így van a szláv nemzetnek
40-50 történetkéje. Pedig még a legnagyobb, leghatal-
masabb szláv törzsnek, az orosznak is sok oka van
arra, hogy a többi szlávhoz csatlakozzék, hogy nyelvé-
nek a sok ázsiai horda által megtámadott tiszta szláv-
ságát így megerősítse, a kölcsönösséget így felújítsa,
ápolja. Az a haszontalan törekvés, hogy jó franczia,
angol, német vagy magyar legyen, elegendő ok volt sok
szlávnak arra, hogy egész életén át a szláv műveltségből
semmit se sajátítson el, hogy többre becsülje azt, a mit
az emberek, mint azt, a mit az Isten adott nekik életük
javára, becsületére. A főczél tehát, hogy a különböző
szláv törzsek kölcsönösségük tudatára ébredjenek, hogy
tájszólásuk, irodalmuk kölcsönös istápolása, közeledése
által azt felfrissítsék, a mi által az irodalom, a kultúra
és a történelem dicsősége, nagysága mindnyájukra nézve
közössé válik. – A politikai vagy irodalmi kicsiny,