Nyelvi udvariassági formák Mikszáth Kálmán novelláiban és ...

- Azt sem tudom, gazduram, merre a tűzhely, aztán nem is értek a szakácsmesterséghez.
- Ne okoskodj kópé, ha mondom… hát nem a tűzhelynek öntettétek együtt
az ólmot Anikával Szent András éjszakáján, amikor a te fizonómiád öntődött
ki a lányom jövendőbelijének.” (Mikszáth, 1994: 71-2)
A bacsa, aki a bojtár felettese, tegezi Matyit, aki viszont visszafelé magázó formulát
használ. Ugyanez a kettősség jelenik meg a megszólításokban is. A bacsa informálisabb
formákat használ – Matyi fiam, kópé -, ezzel szemben Matyi a gazduram kifejezést
használja.
Olej Tamás azonban hamarosan fordított szituációba kerül:
„Olej és Matyi a mutatott irányba vetették a szemeiket, karcsú vadász lépegetett
le a domboldalon, zöld hajtókás szürke zubbonyban, térdig érő
csizmában, úrias vadászszerelvénnyel.
- Jó estét, juhász! – szólt kalapját érintve meg, amint az udvarba lépett. –
Nos, kész-e a vacsora, galambom?
- Fogadj Isten – felelt Olej lehangoltan, egyrészt mert nem Záhony a vendég,
másrészt bosszantotta, hogy a titulusa ekként csorbíttassék. Ha nem
nála történnék a formalitások ilyetén megsértése, bizony furcsa dolog lehetne
a következése, mert azért bacsa az ő neve, hogy fölötte áll a juhászhivatalnak,
aztán meg azért vagyon kalap az emberek fején, hogy legyen
mit megemelni, mikor tisztességes háztájékra lépnek. De csak mégis mind
el kell nyelni a vendégtől.” (Mikszáth, 1994: 74)
Az ismeretlen vendég, kiről később megtudhatja az olvasó, hogy a környék
hercege, s az ő tulajdona a brezinai nyáj, melyet Olej Tamás, a bacsa oly büszkén
őriz, Olejt az általa feltételezett titulusnak megfelelően szólítja meg. A bacsa önérzetét
sérti, hogy a hierarchia alsóbb fokára helyezte ezáltal, mint amilyen őt megilleti.
Ennek ellenére azt jól tudja, hogy egy fölötte álló személlyel van dolga, így nem teheti
szóvá.
22