Nyelvi udvariassági formák Mikszáth Kálmán novelláiban és ...

isten!” köszönést felváltja a tiszteletteljes kegyelmes uram, kegyelmes herceg megszólítás.
Az úr és szolgája, inasa közötti viszonyra más Mikszáth novellákban is találunk
példákat. A dzsentri életmód jellegzetessége jelenik meg a következő megszólításban:
„- Semmi az. No bizony. He, Jean, egy tányért! Csi pocsujes ti szomár?
(Hallod-e te szamár?) No, mit bámészkodol?- Fakadt ki éktelen dühvel
Csapinszky. – Hát nem megmondtam már, hogy te vagy a Jean?
Szegény Janó majd a föld alá süllyedt, dacára a szép strippfilis uniformisának,
zavarában, szégyenében.” (Mikszáth, 1994: 14)
Az inast egyszerűen keresztnevén szólítja, mely jelzi, hogy fölötte áll. S mindezt
francia néven. Mely egyfajta úri életforma követését hivatott szolgálni.
Szintén az úri magatartásra utal a kocsmáros megszólítása:
„- Jó reggelt, fiúk, jó reggelt! – A gavallérok leugráltak, üde mosollyal, kifogyhatatlan
kedéllyel, csillogó lélekkel, de orcáik, ruháik gyűröttek voltak,
az inggallérok piszkosak. Nem tették rám többé azt a végtelenül előkelő
benyomást, amit tegnap.
- Hollá, korcsmáros, törkölypálinkát! (Hm, tegnap még a Prunelle Naltet
sem volt nekik elég jó.)” (Mikszáth, 1994: 37)
A formális, hivatalos emberi kapcsolatok egyik tipikus helyzete a tanár diák
viszony. Mikszáth Az öreg Dankó bácsi című novellájában erre kitűnő példákat találunk.
„- Hát ’iszen nagyon jól van édes fiam – mondja neki a tanár mosolyogva
–, a német nyelvet neked magadnak elengedem.
- Köszönöm alássan,…
- Ne köszönd, édes fiam, mert ennek következtében szükségszerűen egy még
nehezebb feladatot kell elvégezned a folyó tanévben.
24