2005 nyár - Pannonhalmi Főapátság

amely hozzájuk szól („Ha a fogadás megtörtént, vezessék a vendéget az imádságra, azután üljön le velük
az elöljáró vagy akit ő kirendel. Olvassanak föl a vendég előtt a Szentírásból, hogy épüljön, aztán pedig
teljes szeretetszolgálattal legyenek iránta.” – RB 53,8-9), összekapcsolódik a vendég személye iránti mélységes
tisztelet és helyzetének komolyan vétele (a fogadás egyszerre korlátozott és méltányos – vö.: RB
53,10). Mivel pedig a bencés vendégszeretet alapvető formája a lelkivezetés alapvető formája is egyben, ez
a lelkivezetés, amelyben a közös istenkeresés fejeződik ki, századok óta központi szerepet játszik a szerzetesi
szolgálatban.
Jellemző a monostorra, hogy ott megtalálhatjuk a lelkivezetés néhány „nem hivatalos”, ámde gyakran
mélyreható formáját – anélkül, hogy ezeket a formákat kifejezetten lelkivezetésként kínálnák föl. Sok vendég
később jön rá arra, hogy egyszerűen a liturgián, a közös életmódban való részvételük, egy lelki közösség
életstílusában és életterében való osztozás által saját élet- és hitbeli útjuk számára fontos tájékozódási
pontokat talált. Emellett néhány vendég számára fontos szerepe van a nővérekkel való beszélgetésnek – a
hitbeli és életkérdések megbeszélésének. Ez azonban nem csak azokra a vendégekre érvényes, akik több
napot töltenek a monostorban, hanem sok olyan emberre is, akik valami ügyben kapcsolatba kerülnek a
monostorral, akár üzletemberként, kisiparososként vagy alkalmazottként.
A „lelkivezetés”-nek természetesen formálisabb és bizonyos értelemben intenzívebb változatait is fölkínáljuk.
Segítséget adunk a Szentírással való imádsághoz (Lectio divina), a liturgikus imádsághoz, a meditáció
különböző formáihoz vagy a szemlélődő imádsághoz és a szív imádságához (ami „testi munkát” is magában
foglal eutónia * , gesztusok és hasonlók formájában) – ezek mind fölkészíthetik a vendégeket a lelkivezetés
még átfogóbb formáira: az egyéni lelkivezetéssel egybekötött lelkigyakorlatokra és a folyamatosabb
lelkivezetésre, amely hosszabb időt fog át és rendszeres beszélgetésekből áll. A vendég a lelkivezetés minden
formájában meghívást kap arra, hogy saját életét Isten Igéjének fényében gondolja át, ahogy ezt maguk
a szerzetesek teszik, azon indíttatásoknak megfelelően, amelyeket a Regula a saját élet fölötti éber virrasztásra
ad (vö.: RB 4,48 és 49,2). Azon bencés szerzetesek vagy szerzetesnővérek számára, akik ilyesfajta
módon akarnak a mai ember elvárásaira válaszolni, rendszerint igen hasznos, ha kiegészítő képzésben
részesülnek. Azonban a ténylegesen élt kolostori élet szerzetesi-lelki útja marad a mindenkori lelkivezetés
fundamentuma.
3. A rendünkre jellemző lelkiség szempontjából mi a jellegzetes, fontos és hasznos a lelkivezetésben
A Benedek Regulája szerinti szerzetesi életet, egy közösségben megvalósuló életútként és érési folyamatként
kell értenünk, amelynek az „istenkeresés” (az evangélium vezetésével – vö.: RB Prológus 15) jelöli ki
az irányát. A kolostorban megtapasztalt vezetést is ez a szemlélet határozza meg.
Sokat segít az a tapasztalat, hogy a lelkivezetés (beszélgetések, lelkigyakorlatok vagy egyéb más formák)
kifejezetten egy keresztény közösség vendégszeretetébe ágyazódik be. A monasztikus tradíció,
amely képes egyesíteni a mindennapokat és a lelki életet (ora et labora), segíthet abban, hogy a hívő élet
elmélyült szakaszai vagy a visszavonulás a világtól ne valami „különleges” élmény legyen. Abban a testvéri
kapcsolatban, amit a lelkivezetés jelent, könnyen megérthető, hogy ezek mennyire a (viszonylag) normális
keresztény élethez tartoznak.
A szerzetesség egyházi dimenziója világosan átélhetővé válik az eukarisztia mindennapos ünneplésében
és a mindennapos zsolozsmában. Az egyes személy útja, aki lelkigyakorlat vagy beszélgetés keretében
részesül vezetésben, a liturgiában való részvételével az őt vendéglátó közösség útján keresztül belekapcsolódik
az egyház útjába.
A vezetés – még ha ez gyakran hosszú ideig tart is– elvezet a Szentíráshoz mint a keresztény lelkiség fő
forrásához, a liturgia ünnepléséhez, ami a közös imádás értelmes kifejeződése valamint az Egyházban élő
Krisztussal való eleven kapcsolat kereséséhez.
4. Véleményünk szerint mi a lelkipásztori jelentősége a lelkivezetésnek a mai (hit)életben
Isten a kor szükségein keresztül szólítja meg az Egyházat. A mai társadalomban és egyházunkban is sok
ember éli át az elszigetelődés és elmagányosodás nyomorúságát. Ebben a helyzetben Isten arra hív bennünket,
hogy az emberek segítő útitársai legyünk a hitben, testvériséget és közösséget nyújtva azoknak,
akik kolostoraink vendégházaiban nyugalmat és orientációt keresnek. Azok a lehetőségek, amelyeket a
legtágabb értelemben vett lelkivezetésre nyújtunk, segíthetnek abban, hogy sok kortársunk egy keresztény
közösség keretei között elmélyítse hitét, megtalálja az imádság útját a maga számára és eljusson a keresztény
hagyományon belüli mély lelki tapasztalatra.
Forrás: Ordensnachrichten, 40. Évfolyam, 2001/6. szám
* A német szövegben itt ‘Eutonie’ áll. A szövegösszefüggés és
a görög eredetű szó elemei alapján egy lazító, nyugtató
esetleg vérnyomást javító tornáról lehet szó.
Fordította: Gergely atya
2