You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
ÉVADNAPLÓ<br />
Ács János: Casanova nuova (Az új Casanova)<br />
Kecskemét, Kamaraszínház<br />
2004. december 3.<br />
Kár, hogy a darab nem darab: Casanova írásaiból (és hozzáköltésekbôl) összeállított<br />
jele<strong>net</strong>sor, amelyben nagy jóindulattal sem lehet törté<strong>net</strong>vázat, dramaturgiailag megragadható<br />
vezérfonalat felfedezni. Pedig a látottak alapján Ács Jani mûveltsége, a Casanova-életmûvel<br />
való bensôséges viszonya nyilvánvaló, s minden adott ahhoz, hogy egy<br />
izgalmas elôadás szülessék. És mégis: az elsô rész kifejezetten szétesô, zavaros, követhetetlen<br />
– pontosabban: nincs mit követni. Pedig a fôhôs élettörté<strong>net</strong>ét új megközelítésben<br />
elmesélni, a filozófus Casanovát szembeállítani a nôcsábász, léha életû Casanovasztereotípiával<br />
igazán vonzó, jó ötlet. Már „csak” darabot kellene erre a remekül kitalált<br />
ötletre építeni; milyen jól jönne itt egy értô dramaturg beavatkozása!<br />
Közben pedig nagyon jó alakítások sorjáznak az elôadásban: Réti Erika, Király Attila,<br />
Balázsovits Edit (bizony!), Balogh Erika mind egész lényükkel ott vannak, élvezik szerepüket,<br />
és jók. Alföldi pedig egyszerûen nagy<br />
alakítást nyújt, bámulatosan koncentrált,<br />
igaz, természetes, sokszínû (talán csak a<br />
második rész eleji monológjába csúsznak<br />
be hamis hangok, de ott aztán tényleg menthetetlenül<br />
dramatizálatlan-összefüggéstelen<br />
az elmondandó szöveg). Megint csak:<br />
fájdalom, hogy nem lehet alakításokat válogatni.<br />
Mindenesetre Alföldi is esélyes nálam<br />
az „évad válogatottjába” bekerülni.<br />
(Zárójeles epilógus: nyelvtani hiba a címben,<br />
Casanova – mint ez több forrásból, ha<br />
máshonnan esetleg nem is, legkésôbb ebbôl<br />
az elôadásból is tudható – férfiú volt, így<br />
jelzôje helyesen nuovo, és nem a melléknév<br />
nônemû alakja, a nuova. Tényleg senkinek<br />
nem tûnt ez fel a színház környékén)<br />
Slauvomir Mrożek: Tangó<br />
Magyar Színház<br />
2004. december 15.<br />
Lehangoló állapotban lévô színház: odakent rendezés, unottszenvedô<br />
alakítások, szétesett elôadás (lehetett ez egyáltalán valaha<br />
együtt, ha egyszer két héttel a bemutató után így néz ki!).<br />
Ôze Áron nem tudja eldönteni, mit alakítson: lázadó-lobogó ifjút<br />
vagy idegbeteg-hisztérikus kisfiút. A részegségi jele<strong>net</strong> pirulnivalóan<br />
hiteltelen, elsôs színinövendékeket kivágnának a vizsgán,<br />
ha így váltogatnák a tudatállapotokat – nem tudtam szabadulni<br />
a gondolattól, hogy idôrôl idôre elfelejti a mûvész, mit játszott az<br />
elôzô percben. Sajnos ezen az estén a tárgyak is fellázadtak, és<br />
mintha csak tiltakozni akarnának a színvonaltalanság ellen, a<br />
színészek ellen fordulnak: az állólámpa egy ügyetlen mozdulattól<br />
felborul (pontosabban kiborul a színpadról), és soha többé nem<br />
lehet életre kelteni, ami nem lenne olyan rettentô baj, ha e lámpának<br />
a késôbbiekben nem kellene fontos funkciót betöltenie.<br />
Így amikor dramaturgiailag fontos pillanatokban kapcsolgatják<br />
(például az „ifjak” – Gregor Bernadett és Ôze Áron – találkozásakor),<br />
kifejezetten komikus, ahogy a világosító ráengedi a fényt a<br />
színpadra, miközben a lámpa persze sötéten, hogy ne mondjam,<br />
magába roskadtan álldogál. Vallai Péter (m. v.! – miért, mondja<br />
meg valaki, miért kell neki ez!) szintén nem találja a helyét, sajnos<br />
beszippantja ôt is ez a tespedés, a gondolattalan szövegfelmondás,<br />
a kapcsolatépítés nélküli jele<strong>net</strong>ek sora. Leginkább<br />
Csernus Mariannt sajnálom. Egyszerûen elviselhetetlen, ahogy<br />
ez a nagyszerû színésznô ebben a meg nem csinált elôadásban –<br />
nincs rá jobb szó – mórikálni kénytelen magát.<br />
Senkinek és semminek nincs itt súlya, s ha visszagondolok<br />
Udvaros Dorottya (Ala) és Újlaky Dénes (Edek) egykori szolnoki<br />
kettôsére, hát elszorul a szívem: Gregor Bernadett csak szép, de<br />
egyáltalán nem tud játszani (bocsánat, lehet, hogy tud, én még<br />
nem láttam, pedig nem hagytam ki a mûvésznô fellépéseit még a<br />
Budaörsi Játékszínben sem!). Sipos Imrérôl pedig annyi határozottság<br />
sem tételezhetô fel, hogy egy eltévedt turistát útba tudna<br />
igazítani, nemhogy a mikro- és makrovilág feletti hatalom megragadására<br />
képes lehetne.<br />
Igen, ezt a színházat több me<strong>net</strong>ben, teljesen és tökéletesen kiherélték<br />
az évek során. Helyét sóval kellene felhinteni, emléktábla<br />
hirdesse törté<strong>net</strong>ének dicsô napjait, a Kállai Ferencek, Sinkovits<br />
Imrék, Csernus Mariannok emlékét, de ezt így, itt és most<br />
sürgôsen abba kellene hagyni.<br />
theater.hu-Ilovszky Béla felvétele<br />
Csomor Csilla, Vallai Péter, Ôze Áron és Agárdy Gábor<br />
XXXVIII. évfolyam 7. szám<br />
<strong>2005.</strong> JÚLIUS ■ 9
Change language