Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
harminc ülôhely fért el. A színész valódi élete összekeveredett a színházzal, a közönség az<br />
ágya körül ült, ahol volt egy szerelmi jele<strong>net</strong> is – a színész valódi ágyában! –, persze a<br />
partnere nem az életbeli partnere volt. Összekeveredtek például a személyes fotók a falon<br />
és a játék misztifikációja. Persze ezt az elôadást sehol máshol nem lehetett volna bemutatni,<br />
csakis ebben a lakásban.<br />
– Én csak annyit tudtam, hogy az elôadás helyszínéül egy lakást választottak, de nem tudtam,<br />
hogy az a színész saját lakása volt. Ez döbbe<strong>net</strong>es. Hogyan élte meg a színész mindezt<br />
– Saját bevallása szerint az volt a legszörnyûbb, hogy az elôadás után a közönség hazament,<br />
a többi színész is elment, de neki nem volt hová mennie. Színpadon maradt.<br />
– Egy másik elôadásáról, A revizorról egy interjúban azt mondta, hogy az volt a legkonvencionálisabb<br />
rendezése. Mit jelent az ön számára a konvencionalitás, a konvencionális színház<br />
– A revizor radikálisan és szándékosan régimódi volt. Az volt a célom, hogy szélsôségesen<br />
régimódi elôadást rendezzek. Emlékszem az elsô gyerekkori színházi élményemre,<br />
arra a csodára, amit a színház jelentett. Természetesen valami gyerekdarab volt, ahol minden<br />
karakter eltúlzott és mesterkélt volt, s az elôadás rendkívül egyszerû szimbólumokra<br />
épült. Ezeket a nagyon erôs gyermekkori színházi élményeket akartuk visszahozni A revizorban,<br />
ezt az egyszerû, nyílt, egyenes, minden intellektuális agymosás, minden posztmodernizmus<br />
nélküli színházat.<br />
– Mi foglalkoztatja mostanában leginkább Milyen új utakat lát maga elôtt<br />
– Nehéz most erre a kérdésre válaszolni, mert tegnap volt a negyvenedik születésnapom…<br />
Tavaly vettem pár hektár erdôt, és tudom, hogy lassan vissza fogok oda vonulni.<br />
Azt is tudom, hogy a közeljövôben még fogok színházzal foglalkozni, de minél öregebb leszek,<br />
annál több motiváció kell – a pénzen kívül persze, hiszen ez a szakmám –, annál<br />
több valódi, egyre erôsebb személyes motiváció kell ahhoz, hogy rendezni kezdjek. Szinte<br />
mindennap van egy új ötletem, de ahhoz, hogy az idômet és az energiámat a megvalósításukra<br />
szánjam, már nagyon erôs késztetésre van szükségem. Korábban elég volt egy<br />
vicces ötlet, és belefogtam egy új elôadásba. Ma ez már máshogy mûködik.<br />
– Dolgozik most valamin<br />
– Igen, dolgozom. De van egy buta dolog a színházban, amit nem nagyon szeretek: az az<br />
elôadás, amit éppen próbálok, számomra már a tegnapot jelenti. A valódi láng, a valódi<br />
szikra az, amikor kitalálom az ötletet. Amint materializálódik az ötlet, elveszti érdekességét.<br />
– A színészekkel folytatott munkát sem találja<br />
érdekesnek<br />
– Természetesen megpróbálom a lehetô<br />
legérdekesebbé tenni, de a rendezôi munka<br />
igazi élménye számomra a kezdet. Színészként<br />
is dolgozom, képesítésem szerint színész<br />
vagyok, nem rendezô, s a mai napig<br />
minden második este színpadon vagyok.<br />
Úgy érzem, hogy színésznek lenni másfajta,<br />
nagyobb kielégülést jelent, mint rendezônek,<br />
hiszen az ô munkája sokkal inkább<br />
fiziológiai. Visszatérve a kérdésére, a<br />
következô elôadásomban kevesebb lesz<br />
az irónia, kevesebb lesz a negatív program.<br />
– A negatív program<br />
– Megpróbálom megmagyarázni: a színházban<br />
Csehovtól kezdve mindent elsöprô<br />
divat az élet negatív oldalának megmutatása.<br />
Csehov maga is a vesztesek írója, szereplôi<br />
pedig boldogtalan emberek, akik<br />
nem képesek élni az életüket, lerombolják<br />
kapcsolataikat. Valójában Csehov óta minden<br />
elôadás az emberi lények nyomorúságáról<br />
szól. Természetesen A hosszú élet is.<br />
De én ezt már unom. Ezt hívom negatív<br />
programnak, és ezzel szembe szeretném állítani<br />
a magam pozitív programját. Pozitív<br />
csodát szeretnék tenni a színpadon.<br />
AZ INTERJÚT KÉSZÍTETTE:<br />
NÁNAY FANNI<br />
VILÁGSZÍNHÁZ<br />
ALVIS HERMANIS<br />
Tompa Andrea<br />
A Másik, aki nincs<br />
■<br />
AUGUST STRINDBERG: JÚLIA KISASSZONY ■<br />
A<br />
konyha. Az elmúlt lett színházi évad legtipikusabb tere. Konyhában játszódott Hermanis<br />
híres, Európát bejárt A revizorja: egy szovjet konyhában, egy menzán, a hetvenes<br />
években, hagymabûzben, hatalmasra hízott (tömött) városlakókkal. Konyhában játszódik a<br />
lett nemzeti fesztivál díjnyertes (legjobbnak ítélt) elôadása, a Nem félünk a farkastól: egy<br />
nikkel-üveg-halogén bárpultos konyhában, ahol a jólét és a fogyasztás (ivászat) öröme hatja<br />
át a teret. A kortárs lett szerzô, Eva Sniedze kissé naiv, ám a meleg-téma révén a lettek számára<br />
revelációként ható darabja, a Bal kanyar is egy konyhában játszódik: egy családi konyhában,<br />
afféle ebédlôben, olyan térben, ahol mindenki keresztül-kasul jár-kel, hozza-viszi<br />
az életét. Alvis Hermanis színházában, a Rigai Új Színházban (Jaunis Rīgas Teātris) pedig<br />
A hosszú élet és a Júlia kisasszony látható – ez utóbbi furcsa, hosszúkás térben, egy szépen,<br />
hagyományosan felszerelt nagy konyhában történik meg, ahogy a darab is elôírja; e tér fölöttmögött<br />
nagy ház sejthetô.<br />
A konyha a lét alulnézete. Biológiai alulnézete. A táplálkozás, a test létezésének metaforája,<br />
az ösztönök, zsigerek ellenôrizhetetlen mûködésének színtere. Ahol nem szellemi<br />
erôk, de még csak nem is érzelmek feszülnek egymásnak, hanem az önmaguknak<br />
kiszolgáltatott testek. Közeli és fizikai pillanatfelvételek készülnek ezekben a konyhákban,<br />
ahol „az” embert és biológiájának mûködését lehet szinte mikroszkópon keresztül<br />
megfigyelni. Nem lehet elrejteni, elhazudni semmit.<br />
XXXVIII. évfolyam 7. szám<br />
A Júlia kisasszonyt Māra K‚ imele rendezte<br />
Hermanis színházának frissen felavatott<br />
termében – inkább szobájában –, ahol<br />
alig ötven nézô fér el, és semmiféle technika<br />
nincs. A helyiség, a színház valamikori<br />
mûhelye, az épületen belül ma a harmadik<br />
játszóhely. A színészektôl fél méter<br />
választ el. Bár a leghagyományosabb, legrészletezôbb<br />
naturalista játékot, pszichológiai<br />
realista figurákat látunk, a tér kezelése<br />
– a nézô testi közelsége – nem „olyan,<br />
mintha” valóságot teremt számunkra, hanem<br />
a játék részévé válva mi is az érzelmek,<br />
szerelmi küzdelmek, emberi hazugságok<br />
hálójába kerülünk, magát a valóságot<br />
éljük át. A produkció a Krétakör Sirájával<br />
rokon: miközben egyrészt feltámasztja<br />
a naturalista színjáték legjobb hagyományait,<br />
egy részletgazdag, árnyalt, pszicho-<br />
<strong>2005.</strong> JÚLIUS ■ 4 1
Change language