You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
ÉVADNAPLÓ<br />
a jele<strong>net</strong>nek dramaturgiai szerepe volna. De nincs. Mindehhez a<br />
legrosszabb meglepetés (Valló szokatlanul gyenge teljesítményén<br />
kívül): hihetetlenül fegyelmezetlen színészek. Kern – ha nem látom<br />
és hallom, nem hiszem el – alig tudja szövegét. Nem tehetek<br />
róla, én már csak ilyen vagyok, empatikus érzésem a színészeké,<br />
akik a bôrüket viszik a vásárra minden este. Tehát én ott, a nézôtéren<br />
leizzadok, hátamon futkároz a hideg, és görcsösen markolom<br />
a szék karfáját, hogy jaj, csak jusson eszébe az a fránya szöveg,<br />
nehogy botrány legyen, egyáltalán, segítsenek már neki ott fenn.<br />
Ám felesleges aggódnom, mintha mi sem történt volna, mûvész úr<br />
kivágja magát, mond valamit, ami ugyan szemmel láthatóan nem<br />
végszó a partnernek, de oda se neki, ô már jól van, köszöni szépen,<br />
most már nekiláthat kedvenc foglalatosságának, a közönség vizslatásának.<br />
Olyan honthyhannásan, huncut kis mosollyal szája szegletében<br />
legelteti szemét az ô drága kis közönségén, és annyira, de anynyira<br />
helyes, ahogy civilben (is) itt van! Isten bizony, én még ilyet<br />
nem láttam. Mint aki egy vállalati ünnepségen fellépve a kolléga<br />
szakikat ellenôrzi a nézôk között. Bár azt hiszem, ott ezt nem hagynák<br />
a többiek. Itt lehet, mindent lehet, pedig napnál világosabb,<br />
hogy a mûvész úr nagyon nem része a Valló rendezte elôadásnak.<br />
Ô a sztár, aki vágyja és kiköveteli az ôt megilletô szeretetet, a kollégák,<br />
a rendezô, a darab pedig le van szarva. Én meg látom, hogy<br />
szétesik az amúgy sem túlságosan feszes, fegyelmezett elôadás.<br />
A jele<strong>net</strong>ek komótosan következnek egymásra, ki és be, megállunk,<br />
elmondjuk a szöveget (már aki tudja), aztán váltás, semmi<br />
szereplôkapcsolat, konfliktusfelépítés, feszültség, összecsapás,<br />
tét, jellemábrázolás. De van, aki ettôl még jól érzi magát. Aztán a<br />
jelmezek. A kitömött testek nem lennének (önmagukban) roszszak,<br />
ha valamiféle értelmezés részét képeznék – mit tudom én,<br />
ha belsô torzulások képbe fogalmazásai lennének, vagy akármi;<br />
csak érzékelni lehetne a primer nevettetési szándékon túl is alkotói<br />
beavatkozást. Néhány héttel késôbb azután Lille-ben (pontosabban<br />
a belgiumi Tournai-ban, ahol a lille-i nemzetközi fesztivál<br />
„kihelyezett tagozata” mûködött) szembe találtam magam a<br />
litvánok remek A revizorjával, s benne a testkitömés átgondolt, jelentéssel<br />
felruházott változatával. Úristen! Csak nem innen vette<br />
Valló az ötletet Az az elôadás humorral, élettel teli, pompás este<br />
volt. A korrupt falusi tisztségviselôk mindegyike mulatságosormótlan<br />
testrészekkel gyarapodott, és mindez helyénvaló volt,<br />
az üzemi étkezde, konyha, ebédlô helyszínek mint a szocializmus<br />
korában (úgy 1960–1970 körül) játszódó törté<strong>net</strong> meghatározó<br />
színterei mintegy megszülték ezeket a torz figurákat. (Lásd a rendezôrôl,<br />
Alvis Hermanisról szóló Világszínház-rovatot – A Szerk.)<br />
A Vígszínházban sztárkodó színészek mórikálják magukat, bohóckodnak,<br />
és keresik a (könnyû) sikert. Na jó, felejtsük el, biztos sok<br />
jót fogok még itt látni az év során. De azt itt és most szomorúan<br />
meg kell állapítanom: a társulat jó része számára messze még az<br />
út vége; egy Zsótér (A kaukázusi krétakör) tényleg nem csinál nyarat.<br />
William Shakespeare:<br />
A makrancos hölgy<br />
Vidám Színpad<br />
2004. április 30. Két rész, fél tízig<br />
Majdnem nézhetô elsô felvonás! Igaz, sokat<br />
ront az összképen, hogy a színészek<br />
egy része – túlnyomórészt a gárda megörökölt<br />
tagjai – olyan vidám színpados játékstílusban<br />
vannak jelen: széles gesztusok,<br />
patetikus felkiáltások, poénra kihúzott<br />
mondatvégek, nézôk felé kifordultan<br />
végigjátszott jele<strong>net</strong>ek, miközben a partner<br />
valahol a háttérben kétségbeesetten várja,<br />
hogy létrejöjjön közöttük a színpadi kapcsolat,<br />
néhányan (különösen Verebély<br />
Iván) az idôsebb generációhoz tartozók<br />
közül, ha éppen nincs szövegük, a közönséget<br />
fürkészik, keresik az ismerôsöket.<br />
Ha már összerázódik a gárda, ez majd nyilván<br />
megváltozik. Jelenleg van néhány valaha<br />
talán jobb napokat látott, mára azonban<br />
reménytelenül tehetségtelennek látszó<br />
színész (Gáti Oszkár, Simon Kornél,<br />
Szakács Tibor), s ez engem mint nézôt<br />
bizony erôsen próbára tesz.<br />
De Vanda jól dühöng, és valami pislákol<br />
Kárászban is. A második részre viszont<br />
minden kifúj, összevisszaság, rohangálás,<br />
szövegmondásszinten iskolás igyekezet,<br />
rossz hadarás. Dramaturgiailag megoldatlan<br />
marad, hogy miért olyan Kata, amilyen,<br />
még kevésbé, hogy mitôl változott<br />
Kosztolánczy Gábor felvétele<br />
Kovács Vanda és Kárász Zénó<br />
meg. Hasonlóképpen elmarad Petruchio jellemrajzának felvázolása, a shakespeare-i<br />
filozofizálásból kifejezetten zavaros macsó-darab született. A befejezés egyenesen botrányos,<br />
a közönség nem tudja, mikor van vége az elôadásnak. Hol itt a rendezôi ötlet (mármint<br />
az egészben) A díszlet kivitelezése silány, az összkép közhelyes, a jelmezek rikítóak,<br />
erôszakosan jellemfestô képek szeretnének lenni, ugyanakkor kifejezetten kényelmetlennek<br />
látszanak (Gidró Katinka amúgy nagyon tehetséges alakításán sokat ront a<br />
folyamatos, ruhájával folytatott küzdelem).<br />
Jó: Kovács Vanda (szegény), Újlaky Dénes (ô hogy kerül ide!).<br />
XXXVIII. évfolyam 7. szám<br />
<strong>2005.</strong> JÚLIUS ■ 3
Change language