1995 - Magyarországi Unitárius Egyház

DÁVID FERENCRE EMLÉKEZÜNK
Egyházalapítónkra, Dávid Ferencre emlékezünk,
aki a hagyomány szerint 1579. november
15-én halt mártírhalált Déva várába zárva. Rá
emlékezve magunk elé is tükröt kell tartanunk,
a bennünk megvalósuló folyamatosság mikéntiségét
is meg kell válaszolnunk.
Egyházunkat, unitárius vallásunkat még ma
is sok vád éri, hogy az túlzottan racionális, kevés
benne a transzcendencia, inkább erkölcsi
vallás, hiányzik belőle a vallásos misztika,
amely nélkül - állítják - nem vallás a vallás.
Mindezeket egy jobb öltöztetésben mi magunk is
gyakran dicsekedve megfogalmazzuk.
Mivel a vádak nem teljesen alaptalanok, szükséges
megnéznünk, hogy azok visszavezethetőek-e
egyházalapító püspökünkre, vagy egy
bizonyos "kiürülés" az idők folyamán állt elő.
Dávid Ferenc emlékét a történelmi idők kényszere
igyekezett elhomályosítani, de a múlt század utolsó
negyedében az életmüvével kapcsolatos kutatás óriási
intenzitásúvá vált. A történelem megkopott lepléből
kifejtett arc azonban nagyon eltérő volt
aszerint, hogy a felekezeti elfogultság vagy a rajongó
szeretet volt-e a mozgató erő. Vizsgálták őt már
a filozófiával, folytatták a természettudományok
különböző fajaival, társadalomtudományokkal,
lélektannal, s az eredmény valahogy mindig a kor
saját képére való teremtés lett. így lett belőle a humanizmus
tudósa, a keresésben célját találó
nyughatatlan lélek, a felvilágosodás békeharcosa,
forradalmár és mártírhalált halt hős, aki pedig Féja
Géza szerint először fogalmazta meg nálunk, a maga
teljes tisztaságában, a "lelki ember" mivoltát.
De a mi mulasztásunk talán még nagyobb.
Egyetlen megfelelő szobor sem őrzi emlékét itt Erdélyben,
neve még a magyarság körében is sokhelyen
ismeretlenül cseng, s még nem született meg
a könyv, amely végre tisztázná őt és újra felfedezné
a mai unitarizmus számára. A lexikonok és a
nagy történelmi müvek mindössze néhány felületes
mondat"erejéig méltatják, s a dévai várban elhelyezett
emlékoszlop, az egyetlen, időről-időre
azonban az is a barbarizmus áldozatául esik, az
utóbbi időben egyre gyakrabban.
Dávid Ferenc emléke a 16. századba nyúlik
vissza.
A 16. század szellemi energiája több irányba
árad szét. A cél közös: új értéket adni az emberi
életnek. E kor a Biblia újrafelfedezésének kora
8
is. A Biblia most új távlatokat, új élmény lehetőségét
ígéri, de Dávid Ferencnek korán látnia kellett,
hogy annak betűszerinti értelmezése
hogyan veszített célt. Hivatástudata ekkor már
óriási, érzi, hogy neki kell megtennie, ami másnak
nem sikerült, bár egyelőre nem tudja hogyan.
Az irány azonban már ismert előtte: a
tiszta jézusi kereszténységhez eljutni.
Külföldi tanulmányútjáról hazatérve katolikus
plébános, majd csatlakozik a reformációhoz.
Először lutheránus lelkész, majd hamarosan
püspök, de lemond e tisztségéről mivel úgy találta,
hogy a bűntől való szabadulás lehetőségének
nemcsak az egyedül üdvözítő hit az útja.
Dávid Ferenc Jézus tanításának szellemében
mondja, hogy "A hit olyan legyen, hogy a szeretet
által cselekedjék. Aki nem szeret, nem hisz...
A hit csak szemlélet, a szeretet tevés. A hit csak
Istent illeti, a szeretet Istent és embertársakat:"
Később a svájci reformáció híveként a református
egyház lelkésze, majd püspöke lesz.
Szenvedélyesen hitvitázik, de közben hiányérzettel
küszködik. Az isteni kiválasztás tanát bonyolultnak
és körülményesnek ítéli. Nem lehet
jó - mondja -, mert bizonytalanságban tartja az
embert. Az Istenhez vezető útnak tisztának és
egyszerűnek kell lennie, melyen az ember bizalommal
haladhat.
Miután második püspökségéről is önkéntesen
mond le, nyilvánvaló, hogy valami egészen mást
keres, mint világi érvényesülést és hatalmat. Ezt
igazolja az is, hogy János Zsigmond udvari lelkészeként
és jobbkezeként egyetlen olyan esetről
sem tudunk, amikor hatalmi helyzetével
visszaélt volna. Ez lett volna a természetes Ez
egyetlen korban sem természetes, és különösen
nem a 16. században, amikor Európa testét körös-körül
vallásháborúk szaggatják.
Dávid Ferenc álláspontja az, hogy "A hadakozó
szerszámokban és fegyverekben mutatkozik
meg a különbség, mert a király istápja a szablya...
de a Messiásnak fegyverei nem testiek."
Ez az a pont, amikor a kitaposott út helyett a
másfél évezrede járatlan út fele indul. És ekkor
történik valami, ami minden nagy vallási tanító
hitelességét jelenti. És ez minden vallás lényege
és célja: az egyén belső átalakulásának, megújulásának
történése. Nagy vallásos élmények
nem ott keletkeznek, ahol új tanok, új kultikus