1995 - Magyarországi Unitárius Egyház

Hálás szívvel és tisztelettel állunk
meg itt e helyen a mai délelőttön.
Ez a látogatás, ez a vasárnap
ott volt lelkünkben és gondolatainkban
napokkal, hónapokkal, sőt
évekkel ezelőtt. Régóta ten/ezgettük,
előre elképzeltük és gyűjtöttünk
erre az útra, hogy most végre
itt lehessünk veletek, szeretett
unitárius barátainkkal, hittestvéreinkkel.
Köszönjük azt a csodálatos
vendégszeretetet, amivel viszonyultok
irányunkban.
Olyan szép ez a föld, Erdély! Bármerre
nézünk, mindenhol valami
csodálatosat látunk: az erdőborította
hegyeket, százados fák dús lombozatát,
mesterien épített házakat,
gyermekek elevenségét, a felnőttek
mosolytól sugárzó tekintetét.
Miért vagyunk mi itt Azért, mert
nagyon drága érzések kapcsolnak
hozzátok Hozzátok, akik továbbviszitek
a türelem és vallásszabadság
fáklyáját a világnak ezen a
részén, azt a hitet, melyet mi is
örököltünk és amelyet oly nagy
gonddal őrizgetünk mindennapi
életünkben és vallásos közösségeinkben.
Úgy érzem, hogy az élő isten
van jelen közöttünk akkor, amikor
barátságban és szeretetben egybegyűlünk.
Amikor részt vállalunk
a folytonos teremtésben, akkor Istent
hívjuk életre a világban, azt az
Istent, akinek neve: szeretet. Ebben
a közös munkában találjuk
Nyelvében él a nemzet - írta egyik nagy költőnk.
Ennél szebben, tömörebben nem lehet megfogalmazni
a nyelv szerepét, feladatát. Egy nép csak addig él, míg
anyanyelvén fejezi ki gondolatait, érzéseit. Anyjától
tanult szavakkal kéri Isten segítségét, és tanítja meg
gyermekeit az első imádságra. Híd az anyanyelv,
mely összeköti az ősöket az unokákkal.
Ezt a hidat most készülnek szétszakítani. A "hatalmas
Istenkéz" által lekünkbe írt nyelvünket most nagy
veszély fenyegeti. Az elsorvadás, beolvasztás veszélye.
Ez ellen fel kell emelnie a szavát minden becsületesen
gondolkozó és nemesen érző magyar embernek.
meg az erőt, hogy egy ilyen szenvedéssel
és nehézségekkel tele
világban megmaradhassunk.
Azért vagyunk együtt tehát,
hogy erősítsük gyülekezeteink
kapcsolatát, hogy barátságot adjunk-kapjunk
és gazdagítsuk egy-
Carolyn Owen-Towle:
Brassói kapcsolat
mást különbözőségünk által. Csodálatos
napok ezek, amikor tolmácsok
segítségével cserélünk
gondolatokat, ugyanakkor a zene
és művészet segítségével, valamint
az együttlét más alkalmain
egymás szemébe nézve megismerhetjük
egymást. Úgy érzem,
hogy együttlétünk része a teremtésnek,
azt segíti. Olyan ajándéka
ez az életnek, amit soha nem fogunk
elfelejteni. Biztos vagyok,
hogy kapcsolatunk ezután még
erős ebb lesz.
Húsz éwei ezelőtt, amikor készültem
a lelkészi szolgálatra, olvastam
először Blandratáról, Dávid
Ferencről és János Zsigmondról.
Akkor volt az az érzésem, hogy én
ezektől az emberektől származom.
Úgy éreztem, hogy az ők vére folyik
ereimben, annyira hasonlított világképünk.
A mai napig magammal
hordom a képet arról a bátorságról,
melyet ők tanúsítottak, hogy meg-
NYELVEBEN EL A NEMZET
védjék és továbbadják hitüket. Ez
ad nekem erőt arra, hogy megmaradjak
az én unitárius hitemben,
bármilyen nehézségeket is támaszt
az élet.
Ezek az emberek tanítottak meg
arra, hogy éljünk a lehető legjobban,
igazságban, nem azért, mintha
jutalmat várhatnánk, hanem
azért, mert így kell, így érdemes
élni. Ugyanakkor arra is megtanítottak,
hogy a vallásos hit Segít
szembenézni a nélkülözéssel,
szenvedéssel. Számunkra a vigasz
belülről jön, abból a tudatból,
hogy hűek maradtunk elkötelezettségünkben
- családjainkhoz,
egyházunkhoz, vallásos örökségünkhöz
- és abból a tudatból,
hogy egymáshoz tartozunk, hogy
együttérzés vesz körül. Ez a mi hitünk:
egyszerű, nyßt és erős.
Ti itt Erdélyben és mi az Egyesült
Államokban különböző kultúrákhoz
tartozó népek más és más
úton jutottunk el a mai napig. Hitünk,
mely bizonyos szempontból
különbözik, nagyon szembetűnő
hasonlóságokat hordoz: elsősorban
történelmünk, közös értékeink
és unitárius nevünk azok, amelyek
különös tiszteletet érdemelnek.
Minden teológiai elméleten túl tudnunk
kell azt, hogy végső soron a
köte-
mi barátságunk legerősebb
léke az igaz emberség.
Nagyon köszönöm,
hálásan köszönöm!
Tudjuk, egy ember egymagában nem sokat tehet. De
ha összefogunk, ha nem csak önmagunkra gondolunk,
küzdelmünk, hisszük, eredményes lesz. Ha, Reményik
Sándor szavaival élve, minden ember egy tégla lesz, hatalmas
kőfalat építhetünk, mely gátat vet az önkénynek. Ha
minden ember egy-egy lépcső lesz, mely feljebb visz a haladás
útján, utunk célját elérjük. Egy hegedű hangja nyom
nélkül hal el, sok hegedű hangja olyan dallamot eredményez,
mely távoli fülekbe is visszhangzik.
Berde Mária, a harmincas években élt írónő mondja:
"Amiért harcolunk, az a legjogszerűbb a világon.
Akár a testnek, a léleknek is megvannak a maga szükség-
17