NEMZETI KULTURÃLIS HAVILAP 5. ÃVFOLYAM 3-4. SZÃM - Niton
NEMZETI KULTURÃLIS HAVILAP 5. ÃVFOLYAM 3-4. SZÃM - Niton
NEMZETI KULTURÃLIS HAVILAP 5. ÃVFOLYAM 3-4. SZÃM - Niton
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
a hadsereg tisztje volt, a hírek szerint<br />
meghaltak. Sándorka az idősebb fiamnak<br />
a gyermeke. Feleségét meggyalázták,<br />
ütötték, verték, velem együtt. Csak<br />
miattuk élek még! Ki tudja, mi lesz az<br />
unokámból is Amíg önök ide nem<br />
32<br />
jöttek, közel voltunk az éhenhaláshoz.<br />
Annyi erőm nem volt már, hogy a tűzrakáshoz<br />
fát hozzak. Önök visszaadtak<br />
még valamit az életből, de ki tudja, mi<br />
lesz ezután Az egyik este már elég<br />
erősnek éreztem magam, és kijöttem<br />
ide az erdőbe a kis kereszthez. Hosszú<br />
ideje nem voltam már itt, azt hittem,<br />
hogy az új szenvedések fátyolt vontak<br />
régi sebemre. Szemem előtt megjelent<br />
a régi kép. Szívemben újra fellángolt<br />
a magam és gyermekeimnek szomorú<br />
sorsa, és huszonhat esztendő minden<br />
keserűsége. Sebem még százszor jobban<br />
fájt, mint azon az estén, amikor<br />
feleségem halva találtam, és elfogott<br />
újra bosszú vágya. Azon az estén, amikor<br />
Ön a házam előtt aludt pokrócokba<br />
burkolózva, arra gondoltam, hogy ami<br />
huszonhat évvel ezelőtt nem sikerült,<br />
most itt az alkalmam pótolni. Az őrök<br />
elszundítottak. Amint kiléptem az ajtón,<br />
láttam, hogy senki és semmi nem<br />
zavar. Felemeltem a fejszémet, hogy<br />
lesújtsak önre, de hirtelen elvesztettem<br />
minden erőmet. Feleségem jóságos lénye<br />
jelent meg előttem, aki nem engedte,<br />
hogy ártatlan emberen álljak bosszút,<br />
és megfogta a kezem. A fejsze oda<br />
esett ön mellé a földre. Ön felugrott,<br />
azt hitte, hogy megbotlottam. Megfogta<br />
a kezem és bevezetett a házba. Meg<br />
akartam ölni, és ön a másik pillanatban<br />
megfogta a kezem, a segítségemre volt,<br />
amikor látta, hogy alig állok a lábamon.<br />
Nagyon szégyellem magam. Ön jobb,<br />
mint bárki más. Önt szereti az Isten!<br />
Ön fiatal és mégis öregebb, mint én.<br />
Nekem huszonhat esztendőn keresztül<br />
csak a magam keserűsége fájt, de önnek<br />
mindannyiunké. Itt állok ön előtt, és<br />
arra kérem, hogy büntessen meg.<br />
Nem fogja megtudni soha senki, vagy<br />
ha még lehet rá reményem, bocsásson<br />
meg nekem! – ezekkel a szavakkal befejezte<br />
mondanivalóját, és mivel látta,<br />
hogy eszembe sincs bántani, megindultunk<br />
lefelé az erdőből, együtt, lassan,<br />
csöndesen a kis ház felé.<br />
Megfagyott bennem a vér az öreg<br />
vallomásától. Mégsem tudtam őt gyűlölni.<br />
Mert olyan volt, mint talán mi valamennyien:<br />
tévelygő és szenvedő ember,<br />
s még tán különb is sokaknál, mert<br />
huszonhat esztendőn keresztül nem<br />
engesztelődött ki. Ott tudott térdepelni<br />
mindennap szeretett felesége sírhantja<br />
előtt. Megértettem a fájdalmát, és tudtam,<br />
hogy az ember mindenre képes<br />
annak a belső harcnak hatására, mely a<br />
lelkében végbemegy. Hatalmas erő ez a<br />
végtelenség, mely belülről kormányozza<br />
az embert, és melyhez kétségbeesetten<br />
méri hozzá cselekedeteit.<br />
Az emberi lélek csodálatos mélységeit<br />
ismertem meg ez alatt a néhány<br />
hónap alatt. Ennek a családnak a tragédiájában<br />
nemzetek, népek tragédiája<br />
húzódik meg, és inti, figyelmezteti<br />
az emberiséget, hogy problémáikat<br />
igyekezzenek úgy megoldani, hogy ne<br />
legyen szükség fegyverre, mert ez feltétlen<br />
nyomort, pusztítást, és később<br />
a technika fejlődésével sok bajt hoz az<br />
egész emberiségre.<br />
Az öreget hazakísértem. Elmagyaráztam<br />
neki, hogy nem haragszom rá.<br />
Egyébként elég nehezen értettük meg<br />
egymást. Lengyel volt, de tudott magyarul<br />
is egy keveset, németül és oroszul is.<br />
Sokszor kézzel-lábbal magyaráztunk<br />
egymásnak.<br />
Sándorka már csaknem folyékonyan<br />
beszélt magyarul. A katonatársak mindenre<br />
megtanították: lovagolni, fára<br />
mászni, puskával tisztelegni. A kisfiú<br />
vidámsága az édesanyját is felvidította.<br />
Beesett arca lassan kikerekedett. A sok<br />
biztatás nyomán új reménység költözött<br />
a szívébe, s kezdte hinni, hogy él a férje,<br />
és ha vége lesz a háborúnak, biztosan<br />
hazajön.<br />
Engem még sokáig hatása alatt tartott<br />
az öreg főerdész története. Át se gondolhatja<br />
az ember, mikor leselkedhet rá<br />
veszély, hogy a Halál kaszája hol nyisszantja<br />
el a nyakát.<br />
• • •<br />
A sok téli fagyoskodás után a májusi<br />
nap sugarai kellemes meleget adtak.<br />
Párás földszag terjengett a levegőben,<br />
és az ember, ha behunyta a szemét, azt<br />
hihette, hogy a Tisza-part békés szántóföldjein<br />
járkál. A harcok mindjobban<br />
lekötöttek, és hiába vártam napról<br />
napra az alkalmat a kis családdal való<br />
találkozásra, nem volt szerencsém.<br />
Az egyik nap bunkerom sátorlappal<br />
betakart bejáratán kapirgálást hallok.<br />
Kidugom a fejem, hát kit látok, mint<br />
Sisakot. Simogatás közben veszem<br />
észre, hogy a nyakára egy levélke van<br />
odaerősítve, melyet kibontva, a következőket<br />
olvastam: „Sándorka beteg,<br />
lázas, látni akarja önt. Ha tud, kérem,<br />
hozzon lázcsillapítót. Üdvözli: Olena<br />
Gravinsky.”<br />
Szerencsére akadt még nálam láz-
Change language