Böszörményi Gyula Gergő és az álomvámpírok II. - Könyvmolyképző

– Készüljetek! – szólt ránk Böffeg sámán. Az öregvarázstudó az utóbbi órákban falfehérré vált az idegeskedéstől,arról nem is beszélve, hogy folyton tördelte a kezét.A figyelmeztetése azonban jókor jött. Oldalba böktemBüvellőt, aki nyomban leereszkedett a „bak” csigalépcsőjén.Alig két perccel később már az Éjtáltos hatalmasajtaja előtt várakoztunk, Rosszfű Róna, Atvy Morodurés két matróz kíséretében.– Amint landoltunk Nemcsók Lujza álmának szélén,mi kiszállunk – morogtam feszülten.– Nem lesz semmi baj, Monyákos uram – próbáltnyugtatni a galetki. – Szerintem azonnal felismerjük azÁlmodót.– Ti csak mutassatok rá – Rosszfű Róna gonosz vigyorrahúzta májfoltos ajkait. Karmos keze a szoknyája korcábatűzött bűbájostorán nyugodott. – A többi az én dolgom.– Semmi szükség rá, hogy Lujza álmában varázspárbajtrobbantsunk ki – vélte Büvellő. – Ha az Álmodóellenáll…– Remélem, úgy lesz! – vágott a lány szavába a banya. –Szívesen megbékacsókolnám a gyerekkínzó sündörgőjét.Az Éjtáltos hatalmas törzse nagyot rándult, s miközbenmegállt, kintről halk csikorgást hallottunk.– Horka megkocogtatta az egyik épületet – mondtam.A matrózok nekiveselkedtek a kapunak, és kinyitottákazt. Nemcsók Lujza álmának áporodott levegőjebeáramlott a folyosóra, gyanús szagokat hozva magával.A rámpa lecsapódott az aszfaltra, épp a járdaszegélynél.A Gölödin utcát láttuk magunk előtt.– A sarkon túl lesz dolgunk – mutatott előre Büvellő.– Legyetek óvatosak!Mind a négyen letrappoltunk a rámpán. Aggodalmaspillantást vetettem hátra. A matrózok az ajtó két oldalánálltak, kezükben csataostor vibrált. Várni fognakránk, míg fel nem bukkanunk, remélhetőleg az elcsípettÁlmodóval együtt.13