Böszörményi Gyula Gergő és az álomvámpírok II. - Könyvmolyképző

Rosszfű Róna lehajolt, megmártotta ujját az udvaronátcsörgedező „patakon”, majd hangosan kurjantott.– Hiszen ez sör!Értetlenül néztünk rá, majd Zsófi arca hirtelen felderült.– Hát persze! – kiáltotta. – Ezek szerint a KőbányaiSörgyár egyik telepére zuhantunk.Meghökkenve néztem körül. Magas kőfallal ölelt,hatalmas területet láttam, számos lerobbant épülettel, atávolban ezüstösen csillogó tartályokkal. A sivár betontitt-ott fű verte fel, jelezve, hogy ha működik is az üzem,akkor sem folyhat benne valami buzgó munka. Errőltanúskodtak a rozsdás vashalmok tövében kucorgó,leeresztett kerekű targoncák is.– Hol a gazdám? – riasztott fel gondolatainkból akövetelőző visítás. Az Éjtáltos irányából Kalafonia robogottfelénk, fiatal arcán dühös vicsorgással. – Hogy a bőrhűljön rátok, hájas vorpelbanda ivadékai! Hová tettéteka gazdámat?Rosszfű Róna már-már nyúlt a bűbájostoráért, hogyelhallgattassa a pimasz galetkit, amikor Zsófi közéjük állt.– Próbálj lehiggadni, Kalafonia – kiáltott rá a szolgára,aki úgy hadonászott két, a testéhez képest túlságosanhosszú karjával, mint egy dühödt orángután. – Azérthagytuk el a biztonságot jelentő álomjárót, hogy megkeressükMorodur mestert.– Biztonságot? – dohogta a szolga megvetően. – Hiszmajdnem felrobbantunk a nyavalyakórságtól sóhajtozótákolmányotokkal együtt!Szóra nyitottam a számat, hogy alaposan beolvassak agaletkinek, ám ekkor gunyoros hang csattant mögöttünk.– Igazsága van a kiscsávónak, polgártársak, úgyhogyhegyezzétek a hallókátokat!Megpördültünk. A félig leomlott épület roncsainaktetején három alak bukkant fel, s az éjszakai sötétségben,amit az őrlámpák igyekeztek elkergetni, még többen is24