Böszörményi Gyula Gergő és az álomvámpírok II. - Könyvmolyképző

A banya egyetlen ostorsuhintássalelkábította, majd a vállára kapta avékony kis galetkit.– Utóbb hálás lesz ezért – mordultrám Rosszfű Róna, látva döbbentképemet. – Atvy tud magáravigyázni. Nekünk most az Éjtáltosona helyünk.Bólintottam.– A kísértetekre ügyelj! – figyelmeztetetta banya, miközben elindultunkaz álomjáró felé. Amit az iméntén képtelen voltam kimondani, ő nemtartotta magában. – A szellemszusztartályokbanholt lelkek rejtőztek, ésmost kiszabadította őket a robbanás.Nem hinném, hogy különösebbenkedves szellemek volnának. Erősnekés kegyetlennek kell lenniük, ha képesekvoltak annyi szellemszuszt termelni,ami a leggyorsabb álomjáróvátette az Éjtáltost az egész Világfán.Tudtam, hogy Rónának igaza van.Az opál fényben csillogó kilenc alaklátszólag tétován imbolygott a betonsíkon,egyre közelebb jutva a gyárépülethez.Azután velőtrázó sikoltáshallatszott. Futás közben arra kaptama fejem. Az egyik kísértet rátalálta rémtündérekre és… Inkább nemírom le, mit művelt velük.Mikor felrohantunk a rámpán,rögvest Ursuruba botlottam. A fiatalharcos tehetetlenül toporgott, kezébenfokosát lóbálva, ami azonbansemmit nem ért a szellemek ellen.32