Böszörményi Gyula Gergő és az álomvámpírok II. - Könyvmolyképző

Először azt hittem, a szemem káprázik. A szellemszusz-teremhasadékában opálos fényt árasztó, karcsúalak bukkant fel. Azután még egy – kettő – öt… Összesenkilencen voltak, s gyorsan suhantak szerte a repedezett,kormos beton fölött.– Ez meg miféle borzadály? – ordította túl a lángokrobaját Rosszfű Róna. Láttam, hogy a két galetki is megkövülten,értetlenül nézi a hajladozó, könnyed alakokat,akikkel eddig még soha nem találkoztunk az Éjtáltosfedélzetén. Pedig most onnan bújtak elő!– Égi Atyácskára, csak ezt ne! – nyöszörögtem. – Szétrepedteka szellemszusz-tartályok!– Na és? – tárta szét karjait Rosszfű Róna.– Szerintem ezek… – elakadt a szavam, iszonyat szorítottaa torkomat. Képtelen voltam kimondani, amire gondoltam.A testem megrázkódott, az életösztön végre rávetta cselekvésre. – Tűnjünk el innen, de nagyon gyorsan!– Hová lett Atvy? – kiabálta Kalafonia, aki immármásodszor veszítette el a mesterét.Szerencsére sokkal jobban láttuk a környéket, mintkorábban. A rémtündérek kábán támolyogtak vagy fetrengteka robbanástól. Úgy tűnt, őket sokkal jobban megviseltea légnyomás, mint minket. Közöttük szökdécseltfürgén Morodur mester, egyre távolabb kerülve tőlünk,egyenesen a gyárépületek felé tartva.– Az Álmodó után ment – mondtam. – Most mi legyen?Rosszfű Róna volt közöttünk a rangidős, hát tőle vártamutasítást. A banya nem késlekedett.– Vissza az Éjtáltosra! A csökönyös galetkin nemsegíthetünk, az álomjárón viszont szükség lesz ránk. Arobbanást egész biztos hallották az éberek is. Hamarosanmegérkeznek a rendőrök és tűzoltók. Addigra visszakell merülnünk az Álomvilágba, különben felfedeznekminket.– És akkor mi van? – ordította könnyes arccal Kalafonia.– A mesterem nélkül én sehova…31