Böszörményi Gyula Gergő és az álomvámpírok II. - Könyvmolyképző

nem láthatta, kik vannak az épületben. Sanyesz bátyóviszont biztos oda sietett.A portán útját állta egy rémtündér, de Büvellő könnyedénelbánt a bamba fickóval. Átlépte az alélt alakot, s márrohant is fel a második emeletre. Csapdákra és továbbiőrökre számított, de tévedett. A neonlámpákkal megvilágítottirodában, kényelmes bőrfotelben ücsörögve találtaa Várlabirintusi Tündérhercegség fejét. Aranyszínű italtszopogatott egy pohárból, ölében ott hevert a Pajszer.– Tudtam, hogy remek oknyomozó riporter válnabelőled – mondta elismerően. – Soha nem adod fel, igaz?Nagyon helyes! Nincs kedved felkeresni engem a Valóságban?Tudod: meglehetősen híres sómen vagyok. Tudnálakhasználni a műsoraimban.– Kösz, nem – szólt mogorván Zsófi. Készenlétbentartotta a bűbájostort, bár a herceg békésnek tűnt, és másrémtündér sem mutatkozott sehol. – Az Álmodó?– A másik szobában dekkol – intett poharával a hátamögött lévő ajtóra Sanyesz bátyó egykedvűen. – Nemakar veled menni.– Azt sejtem. Sebaj, majd a fülénél fogva rángatom felaz Éjtáltosra.– Sajna, ezt nem engedhetem. Megígértem SzírizaDancsnak és Aritmia Orbáncnak, hogy nálam biztonságbanlesz a barátjuk.– Tehát Orbánc mancsa is benne van a dologban!– biccentett Zsófi. – Miért rejtegetik a rémtündérek azÁlmodót? Hisz ti soha nem bírtátok az ébereket.– Ne feledd: én az éberekből élek! – Sanyesz bátyószéles mosolyt küldött a révülő lány felé. – Ha ők nembámulnák szájtátva a műsoraimat, felkopna az állam,hiába vagyok tündérherceg.– Azt kérdeztem: miért? – ismételte még indulatosabbanZsófi.– Komolyan mondom: fogalmam sincs – a rémtündérrátette kezét a varázsbotra. – Mondjuk hallottam34