Böszörményi Gyula Gergő és az álomvámpírok II. - Könyvmolyképző

– Gyertek csak, förtelem férgek, gyertek! – sikoltoztaKalafonia a romhalmaz tetejéről kőzáport zúdítva a rémtündérekre.– A gazdámat nem adom!Rosszfű Rónával elértük a galetkiket. A banya megvetettelábát az ingó téglákon, hangja mennydörgéskéntszállt.– Jegesmedve fogsora, jégszilánkok zápora!Az égből ezüstös csillanással hullottak a tűhegyesjégdarabok, számos rémtündért sebezve meg. Én közbenelőrántottam a késemet, és leoldottam Morodur mesterrőla béklyókat. Szerencsére közönséges kötelekkel tartottákfogva, így gyorsan végeztem a nyiszálással.– Köszönöm, barátom – szólt a galetki, fájdalmas fintorraldörzsölgetve kivörösödött bőrét.– Gyerünk vissza az Éjtáltosra! – adta ki az utasítástRosszfű Róna, ma már másodszor, de Atvy uram hevesenmegrázta a fejét.– Akad még dolgunk errefelé – mondta, és állával agyárépületek irányába bökött. – Az Álmodó ott van! Arémtündérekhez menekült, ők védik a nyamvadt életét.– Akkor hát nem véletlenül bukkant ki éppen itt az Álomvilágból?– döbbentem rá, bár nem értettem a dolgot.– A rémtündérek híven szolgálják, rejtik és óvják –erősítette meg iménti kijelentését Morodur mester. – Azarcát nem láthattam, csuklyába bújt, de hallottam, mikorarról beszéltek, hogy az a hájas…29