In memoriam Verseghy Ferenc 3. - Verseghy Ferenc Elektronikus ...

könyvünk sincs, mellyben nyelvbéli hibák ne találtatnának. De ha ez igaz, miképélhet ő ugyan ezen kézírásoknak és nyomtatott könyveknek tekintetével arra, hogymost virágzó nyelvünköt kezeinkbűl kifacsarja és hasonlóvá tegye azokhoz, kikmég az ő ítélete szerint is hibásan írtak?” (I. m. 8)Ezekben a sorokban fölmerül már a régi magyar irodalom nyelvi örökségének akritikai számbavétele, amit Verseghy másfél évtized múltán épp abban a művébenvégez el, amelyről ennek az előadásnak a keretében szólni kívánunk.A „Tudományos Mesterszókönyv”-vel – mint szakszótárt méltatva – érdembenegyedül Gáldi László foglalkozott „A magyar szótárirodalom a felvilágosodáskorában és a reformkorban” (Budapest, 1957) című nagy monográfiájában (l. méguo.: Nyr. 81, 1957, 271-273). Részben az ő nyomán, részben saját vizsgálódásainkalapján előbb a legszükségesebb tudnivalókat vázoljuk a szótár egészéről, hogyazután, amennyire lehetséges, témánk szempontjából részletesebben mutassuk bea művet.3. A tudós veszprémi kanonok, az első katolikus teológiai folyóirat, az „EgyháziÉrtekezések és Tudósítások” megindítója és szerkesztője, Horváth János 1819.januárjában közös barátjuk, Sághy Ferenc, az egyetemi nyomda gondnoka útjánkérte föl az akkor hatvanharmadik életévéhez közeledő, de még teljes szellemifrissességgel és bámulatos munkabírással dolgozó nyelvtudóst egy olyan egyháziszótár megalkotására, amely korszerű magyar teológiai nyelvezet kialakításánakcéljából a régebbi irodalomban található műszavakat is fölhasználja. Verseghylelkesedéssel vállalkozott a feladatra, de – előrehaladott korára való tekintettel – arégi írók műveiből történő anyaggyűjtés munkáját a veszprémi katolikus papokrabízta, maga pedig az így felhalmozott nyelvi anyag szerkesztését, a szócikkekmegszövegezését végezte el. Kezén a teológiainak indult lexikon filozófiai jellegetkapott, Gáldi szavaival élve, nem egyéb, mint „ügyesen teológiai szótárnakálcázott filozófiai műszótár”, amely egyházi köntösben bátran hirdeti a kantitanítás alaptételeit.Az anyaggyűjtés meglehetősen széleskörű volt, és az alábbi írókra terjedt ki. AXVI. századból Monoszlai András és Telegdi Miklós; a XVI-XVII. század határánálló Szenczi Molnár Albert; a XVII. századból Lethenyei István, Debreceni EmberPál, Apáczai Csere János, Medgyesi Pál, Illyés András, Káldi György, PázmányPéter, Veresmarti Mihály, Szilágyi Márton; a XVIII. századból Faludi Ferenc,Gánóczi Antal, Padányi Bíró Márton, Molnár János, Márton István, Sárváry Pál,Fehér György egyes munkáiból merítettek. A mű – az írói idézetekfelhasználásával – 479 lapon mintegy 2800 latin filozófiai, pszichológiai és teológiaiműszó magyarázatát adja.Joggal tehető most már föl a kérdés: milyen alapon minősítjük ezt a filozófiaiteológiaiszakszótárt egyben nyelvművelő lexikonnak? Azon az alapon, hogyVerseghy az írók műveiből kijegyzett szavakat, kifejezéseket, szövegrészleteketsajátosan értékesíti. Sajátosan, mert az idézeteket csupán igen csekély mértékbenhasználja az értelmezések egyszerű illusztrálására. Az adatok nagyobb részétkritika alá veti, s ha hibát talál bennük, bírálja és helyesbíti őket – sokszor a címszójelentésétől függetlenül is –, és ennek nyomán adja meg a szerinte helyes magyarváltozato(kat)t. Valamennyi szerzővel szemben így jár el Verseghy, delegfeltűnőbb – bizonyára az idézetek túlnyomó többsége miatt – Pázmánynyelvének kritikai megítélése. Bírálatának szilárd alapja természetesen sajátnyelvtudományi rendszere (egy-egy nyelvi jelenség bővebb magyarázatáranemegyszer valamelyik munkájához utasítja az olvasót). Szigorúan szinkrónikus