A római nép története a város alapításától 3.

nép szövetségeseit ért sérelmeket. A követséget megszavazták, de még el sem indult, mikor -hamarább, mint bárki is várta volna - híre érkezett, hogy megkezdődött Saguntum ostroma.Ekkor az ügy ismét a senatus elé került. Egyesek azt javasolták, hogy a consulok kapják megprovinciának Hispaniát és Africát, s szárazon és vízen kezdjék meg a hadviselést, másokpedig, hogy csak Hispaniában, Hannibal ellen kezdjünk háborút. Volt olyan nézet is, hogy nevágjanak meggondolatlanul ilyen sorsdöntő vállalkozásba, hanem várják meg a Hispaniábaküldött követek visszaérkezését. Ez a legbiztosabbnak látszó javaslat győzött. Így minél gyorsabbanigyekeztek elküldeni P. Valerius Flaccus és Q. Baebius Tamphilus követeketSaguntum alá Hannibalhoz, majd, ha nem hagyná abba a háborút, Carthagóba, hogy ott, elégtételüla szerződés megszegéséért, magának a vezérnek a kiszolgáltatását követeljék.7. Míg Rómában készülődnek és tanácskoznak, már teljes erővel folyt Saguntum ostroma. Ezvolt a Hiberuson túl a leggazdagabb város, mintegy ezer lépés távolságra feküdt a tengertől.Lakosai a hagyomány szerint Zacynthus szigetéről származtak, s kis számban ardeai rutulusokis keveredtek közéjük. Egyébként a város rövid idő alatt vált ily gazdaggá, s ezt részbentengeri kereskedelmének és szárazföldi jövedelmeinek, részben lakossága gyors növekedésénekköszönhette, valamint annak az erkölcsi szilárdságnak, amellyel szövetségi hűségét mégléte kockáztatásával is megőrizte.Hannibal a háborúra kész sereggel betört határaikon, s mindenütt végigdúlva a földeket,három irányból támadta meg a várost. A védőfal egyik kiugró szöglete egy völgyre nézett,amely sokkal simább és egyenletesebb volt, mint a sáncokat máshol körülvevő terep. Ezzelszemben állíttatta fel az ostromfödeleket, hogy védelmük alatt faltörő kosaival a falhoztudjanak férkőzni. Csakhogy amennyire alkalmas volt a terep arra, hogy az ostromfedelekkelmessziről megközelítsék a falakat, éppúgy nem kedvezett a vállalkozás folytatásának, mikor afeladat befejezésére került volna sor. Ott meredt előttük a magasba egy hatalmas torony, s afalat is, éppen, mert ilyen kényes helyen volt, magasabbra építették, mint máshol, s itt a legveszélyesebbés legfélelmetesebb helyen, a válogatott védősereg is rendkívül erős ellenállásttanúsított. Kezdetben hajítófegyverekkel riasztották vissza az ostromlókat, úgyhogy ezeksáncmunka közben egy talpalatnyi biztos helyet se találtak. Azután már nemcsak a fal és atorony védelmében villogtatták dárdáikat, hanem, felbátorodva, az ellenség őrállásaira ésostromműveire is kirontottak. S ezekben az alkalmi összecsapásokban általában nemigenszenvedtek nagyobb veszteséget, mint a punok. Sőt, egyszer még Hannibalt is, aki elfeledkezveaz óvatosságról, túl közel merészkedett a falakhoz, földre terítette a combját ért erősdárdaütés, mire olyan menekülés és zűrzavar támadt körülötte, hogy kis híján otthagyták asáncokat és ostromfedeleket.8. Ezután, amíg a vezér sebe begyógyult, az ostrom pár napig ostromzárrá változott. Deközben is, bár a harc szünetelt, éppoly lankadatlanul folyt a munka az ostromműveken és azerődítéseken. Így azután még hevesebben lángolt fel a küzdelem, s az ellenség több ponton,még ott is, ahol az ostromeszközök alkalmazása szinte lehetetlennek látszott, előrenyomult avédőtetőkkel, s közelebb férkőzött faltörő kosaival. A punoknak bőségesen volt emberük:eléggé hihető adatok szerint mintegy százötvenezer harcossal rendelkeztek. A városbeliekviszont nem voltak elegen, s újra és újra sokfelé kellett osztani seregüket, hogy minden helyvédelmét és szolgálatát elláthassák. Így a faltörő kosok már döngetni kezdték, és több helyenbe is zúzták a falakat. S az egyik oldalon, egy nagyobb falrész leomlása után, már nyitva állt aváros. Majd óriási robajjal egymás után ledűlt három torony s a közöttük lévő fal. A punok azthitték, hogy elfoglalhatják a várost, ha behatolnak az omlás helyén, ahová mindkét részről olyhevesen rohantak, mintha a fal addig mind a két felet egyformán védte volna. Ez az össze-6