SZ&P2/Társadalmi performansz
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
A társadalmi <strong>performansz</strong> kulturális pragmatikája<br />
tényezőtől is, amelyek az egyszerűbb társadalmi szervezetek esetében lehetővé teszik<br />
a <strong>performansz</strong> fúzióját.<br />
<strong>Társadalmi</strong> komplexitás és poszt-rituális <strong>performansz</strong>ok<br />
Az említett fúziót létrehozó, rítusszerű <strong>performansz</strong>ok a komplexebb társadalmakban<br />
is fontos szerepet játszanak. Ez két szempontból is így van. Egyfelől (ez a<br />
jelenlegi érvelés számára kevésbé fontos) az olyan elsődleges csoportokban, mint<br />
a családok, a társaságok vagy a generációkon keresztül stabil etnikai közösségek,<br />
a szerepekhez kapcsolódó <strong>performansz</strong>ok továbbra is valamiféle makrokozmoszt<br />
képesek teremteni a mikrokozmoszban (Slater 1966). Az ilyen elsődleges csoportok<br />
közönsége még a komplex társadalmakban is viszonylag homogén, a szereplők<br />
ismerik egymást, a helyzetek ismétlődnek, a szövegek és hagyományok, bár valamikor<br />
kitalálták őket, az örökkévalóság illúzióját keltik. Másfelől, a rítusszerűség<br />
azért marad központi jelenség, mert a komplex társadalmak <strong>performansz</strong>ainak<br />
is az említett fúzió lehet a célja. Ami viszont változik, az a performatív sikeresség<br />
kontextusa.<br />
Mint korábban megjegyeztem, történészek, antropológusok és szociológusok<br />
számtalan módon elemezték azokat a sporadikus és egyenetlen folyamatokat,<br />
amelyek a nagyléptékű társadalmakat létrehozták. Egymásnak élesen ellentmondó<br />
elméletek születtek arról, miért és hogyan történt az átmenet az egyszerűbb<br />
társadalmi formáktól, amelyekben a rítus központi szerepet játszott, a komplexebb<br />
formákig, amelyek a szimbolikus kommunikáció stratégikusabb, reflexívebb<br />
és ellenőrzöttebb módjaira épülnek. Azzal azonban mindenki egyetért, hogy<br />
egy ilyen átalakulás megtörtént, s hogy a „komplexszé válás”, a „racionalizáció”<br />
vagy a „differenciálódás” (Eisenstadt 1963, Habermas 1982–83, magyarul 1989,<br />
Alexander–Colomy 1990, Champagne 1992, Luhmann 1995, Thrift 1999) másfajta<br />
szimbolikus kommunikációt eredményez ma, mint régen. Még Jack Goody is, aki<br />
nemcsak hogy az egyik legszofisztikáltabb kortárs antropológus, hanem egyben a<br />
neo-evolucionarizmus egyik legnagyobb kritikusa, magabiztosan beszél a „világnézetről<br />
az ideológiára” történő átmenetről (1986:22).<br />
Árulkodó ez az ideológiára fektetett hangsúly, s egyenesen az általam javasolt<br />
érveléshez vezet, a performativitás feltételeinek megváltozásáról. A korábbi szociológiai<br />
és antropológiai vizsgálódások a gazdasági változás meghatározó szerepét<br />
hangsúlyozták a társadalomszervezet egyszerű formáinak átalakulásában. A<br />
technológiai újdonságoknak köszönhetően megnőtt a termelékenység; ez a felesleg<br />
felhalmozódásához és az osztályok kialakulásához vezetett; végül pedig az első<br />
politikai intézmények kialakulásához, amelyek funkciója egy, már rétegzett társadalom<br />
megszervezése, és az anyagi és szervezeti szükségletek ellátása lehetett. Az<br />
1950-es évek végére azonban az antropológusok már kevesebbet beszéltek technológiai<br />
változásokról, sokkal inkább gazdasági berendezkedésekről és irányvál-<br />
37<br />
Paper-02.indb 37 2009. 05. 20. 1:46:14
Change language