A performativ modszer

kulturális rendben. A kritikai megközelítések nem csak a fennálló, állandónak
tűnő elnyomó rezsimek történetiségét mutatják meg, hanem azt is láthatóvá
teszik, hogy e rezsimek áldozatai, hogyan fogadják el alávetett helyzetüket, sőt
vesznek részt az őket elnyomó struktúrák fenntartásában. Egy jellegzetes témája
a kritikai kutatásoknak az iskolarendszerek vizsgálata. A kritikai kutatás
ebben az esetben azt vizsgálja, hogy az oktatáspolitika, az intézményrendszer,
és a pedagógia eljárások miként járulnak hozzá a társadalmi egyenlőtlenségek
fenntartásához. A kritikai megközelítést gyakran megkülönböztetik az interpretatív
kutatástól, amennyiben ez utóbbi nem a hatalmi mechanizmusokra,
hanem a cselekvők jelentéskonstruálási gyakorlataira fókuszál. A kritikai kutatások
azonban gyakran megállnak a hatalmi viszonyok leleplező felmutatásánál,
ezért szokás szembeállítani a transzformatív kutatásokkal is, amelyek a
hatalmi viszonyok gyakorlati megváltoztatásának lehetőségeit is vizsgálni szeretnék,
ezért jellemzően konkrét társadalmi beavatkozásokhoz kapcsolódnak.
Közösségi színház:
A közösségi színház elnevezés nem egy autonóm területet, egy önálló részvételi
színházi műfajt, egy koherens módszert jelöl, hanem sokféle színházi
kísérlet összefoglaló elnevezéseként használják. Alkotóik közösségi színházi
előadásnak nevezik például egy felszámolt indusztriális központ kollektív emlékezetét
megőrző dokumentum-színházi előadást, egy (kül)városi, marginalizált
fiatalok tapasztalataiból építkező az ifjúsági és szubkultúrát elismertető
utcai performanszot, vagy például egy börtönben megvalósult dráma projektet.
A címkét alkalmazó programok egy jellegzetes vonása, hogy igyekeznek
a résztvevőket közösségi élményhez juttatni, amelynek eredménye, hogy a
marginális csoport tagjai közösségi identitásukban és egyéni önazonosságukban
megerősödve térnek vissza a színház utáni mindennapokba. Az egykori
gyárváros lakói elmondhatják, megteremthetik saját közös történetüket,
lakóhelyük történelmét és kollektív emlékezetét. A marginális fiatalok megmutathatják
kreativitásukat és megélhetik különlegességüket; társadalmi
hátrányaikat erőforrásként is elgondolhatják. A börtönök lakói megtapasztalhatják,
hogy levethető, felbontható a bűnelkövető címke, hiszen nem csak
az teremthet köztük közösséget, hogy elítéltek, hanem hogy egy színtársulat
tagjai is; színészekké válva pedig új társadalmi szerepeket sajátíthatnak el.
Az újabb közösségi színházi törekvések magukévá teszik “a közösség” fogalmának
kritikai megközelítését, és zárt, lokális csoportok helyett, szomszédságokban,
illetve hasonló társadalmi tapasztalatokkal rendelkező résztvevők
közösségében gondolkodnak. A témáról szóló szakirodalom megkülönbözteti
a közösségi színházat a társadalmi színháztól. Míg az előbbi elsődlegesen a
közösségi értékek és erőforrások felismerésén és valorizációján keresztül hoz
létre változást, az utóbbi a hatalmi, hierarchikus, strukturális viszonyok láthatóvá
tételét, a kritikai tudatosság kialakítását tekinti a változás motorjának.
93