A performativ modszer

ek a hétköznapi életbe, amely ezek alapján kevésbé kaotikusnak, értlemezhetőnek,
sőt átalakíthatónak tűnik. Vagyis a részvételi színház olyan élményt
és tapasztalatot ad nézők széles rétege számára, amire a „hagyományos
polgári színház” csak magas társadalmi státuszú, és ennek megfelelő szocializációjú
(felnőtt) nézők számára tud elérhetővé tenni. A részvételi színház
éppen abból a gondolatból ered, hogy le kell bontani a polgári színházban
kialakult képzeletbeli, úgy nevezett „negyedik falat”, ami a színpadot a nézőtértől,
a játszókat a közönségtől elválasztja, ez utóbbiakat passzív megfigyelő
szerepre kárhoztatva. Ez a gondolat, Bertold Brechttől származik, aki
az 1930-as évek Németországában olyan színházi formát dolgozott ki, amely
visszakövetelte a színház politikai és közösségi funkcióit. Brechtet követően,
a XX. század folyamán elsősorban az avant garde színház területén sorra
születtek olyan kísérletek, amelyek a színház társadalmi szerepét, játszók és
nézők relációját viszgálva firtatták: az úgynevezett radikális színház (radical
theatre), az aktivista művészet (activism art), a a Grotowski-féle szegények
színháza (Poor Theatre), a happeningek, a színházi nevelési programok, a
közösségi színházak különböző változatai. Brecht színházi technikái és Freire
felszabadító nevelése nyomán az 1960-as években Aususto Boal megfogalmazta
a részvételi színház első modern dramaturgiáját, az elnyomottak
színházát. Szerinte a „kommersz” vagy „professzionális” színház az uralkodó
osztály eszköze, amely megjeleníti és megerősíti a cselekvők/színészek
(mindkettő: actor) és a nézők közötti társadalmi határvonalat. Boal színháza
a közönség aktivizálása érdekében nem csak a „negyedik falat”töri át, de színész
és néző különválasztását is megszűnteti, létrehozva a dráma főhősévé
váló un „spectactor”szerepét.
E színházon belüli folyamatokkal párhuzamosan a nemzetközi fejlesztés és
beavatkozások területén az ún. részvételi szemlélet mindinkább meghatározóvá
vált. Felismerték, hogy a hatékony beavatkozások kritériuma, hogy a
közösségek maguk váljanak aktívvá változtatási folyamatok kidolgozásában
és megvalósításában. A fejlesztő ügynökségek ehhez részvételi-alapú módszereket
és eszközöket kerestek, és így találtak rá a színház területén ekkor
már kidolgozott eljárásokra. A manapság közkedvelt „alkalmazott dráma és
színház” terminus, amely magában foglalja a részvételi színház legkülönbözőbb
műfajait, ennek a találkozásnak a terméke.
Színházi nevelés:
A színházi nevelés (Theatre in Education, TIE) a színház és a pedagógia határterületén
létrejött részvételi színházi műfaj, művészetpedagógiai módszeregyüttes.
Az egyéb drámaalapú oktatási módszerekhez képest a színházi
nevelés specialitása abban áll, hogy a résztvevők professzionális színházi
előadásokat láthatnak a program részeként, amely univerzális erkölcsi, illetve
a társadalmi kapcsolatokra vonatkozó általános kérdéseket dolgoznak
fel. A színházi nevelési mozgalom – amely baloldali, kultúrkritikai bázison
a munkásosztályi családok fiataljai számára dolgozta ki a résztvevők társa-
96