Családi Kör, 2017. július 13.
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
SZERBIA<br />
Hamisítók<br />
Az Európai Unió szétesése Horvátország<br />
csatlakozásával vette kezdetét,<br />
de ezt senki se vette észre<br />
– hallhattuk a napokban. Vulin<br />
újabb őrültsége, biztosan ezt gondolják.<br />
De nem, ez nem őrültség, ezt (olyan büszkeséggel,<br />
mintha épp a váltóáramot fedezte<br />
volna fel) Ljubodrag Savić, a belgrádi<br />
Közgazdasági Kar professzora jelentette ki<br />
a Ćirilica című tévéműsorban.<br />
Ha ezt valóban Vulin mondta volna, akit<br />
úgymond, senki se vesz komolyan, ez az<br />
„esemény” nem is érdemelne különösebb<br />
figyelmet. De így sokkal komolyabb, hiszen<br />
a Belgrádi Egyetem „pecsétje” áll rajta.<br />
Emiatt pedig veszélyesebb is. Hiszen fiatalok<br />
nemzedékeit okítják ott. Ezreket, akik<br />
később fontos ügyeket végeznek a gazdaságban,<br />
a társadalomban, az államban.<br />
Ebből az „inkubátorból” aztán kikerül többek<br />
között Branko Radun is, aki ugyanebben<br />
a műsorban kijelenti, hogy Szerbiának nagyobb<br />
károkat okozott a tranzíció, mint a háborúk<br />
és a kilencvenes évek szankciói, a bombázásokkal<br />
együtt. A szerencsétlen egyetemi<br />
kar két professzora, a már említett Savić és<br />
Danijel Cvjetićanin pedig mindezt nyugodtan<br />
hallgatták, és bólogattak. Sőt, még rádobták<br />
a máglyára a liberalizációt, a privatizációt<br />
és más tranzíciós boszorkányokat.<br />
Még ha Radun nincs is vele tisztában,<br />
a közgazdaságtudomány professzorainak<br />
tudniuk kellene, hogy az, amit beszél,<br />
nem igaz. Akkor pedig – a „milliós”<br />
tévénézőszám miatt, természetesen – ezt<br />
el is kellene mondaniuk, nem pedig hallgatniuk.<br />
Vagy azért hallgattak, mert nem<br />
tudják. Ki tudja, melyik a rosszabb.<br />
Vagy azért hallgattak, mert ez a kijelentés<br />
nem Radun sajátja, hanem hasonló kijelentések<br />
„replikája”, amilyeneket gyakran<br />
hallhatunk Szerbia jelenlegi „number one”-<br />
jától. Csak éppen Vučić ezeket a politikai<br />
ellenfelekkel való leszámolásnál használja<br />
fel, és tudja, hogy nem igazak, Radun azonban<br />
hiszi, hogy így van.<br />
Akárhogy is van, Szerbia polgárait hamisítványok<br />
tömkelege árasztja el (a valódi<br />
diplomák és doktorátusok viselői részéről).<br />
Mégis mivel nem mindegy, ez alkalommal<br />
is néhány ténnyel támasztjuk alá.<br />
A kilencvenes évek kataklizmájának illusztrálásához<br />
elegendő egyetlen adat: a<br />
múlt évszázad utolsó évtizedének végén<br />
Szerbia bruttó társadalmi terméke az 1990<br />
elején mértnek a felét érte el. Ez azonban<br />
nem minden és nem is a legrosszabb. Ez<br />
alatt a tíz év alatt a szerb gyárak szakemberek<br />
nélkül maradtak (akik külföldre távoztak,<br />
vagy saját céget alapítottak), felszerelés<br />
nélkül (ami volt, az elavult), és ami a<br />
legfontosabb, piac nélkül (amit időközben<br />
mások foglaltak el).<br />
A társadalom 2000 utáni liberalizációja<br />
javulást hozott. A tranzíció minden hiányossága<br />
ellenére, amely nem volt elhanyagolható<br />
– mert az ellenállás sem volt<br />
Ahogyan múlt az idő 2000 után, különösen pedig Đinđić<br />
eltávolítását követően, a társadalomban erősödött a<br />
„restauráció” folyamata, vagyis a miloševići éra világnézetének<br />
megújulása. Amiben a fentebb említett személyek szerepe nem<br />
a legfontosabb, de nem is mellékes. Az új idők kihívásaira és az<br />
új (gazdasági és politikai) körülményekre adott válaszok egyre<br />
gyakrabban (voltak) antiliberális, populista jellegűek. Ezért nem<br />
volt képes Szerbia kilábalni a válságból akkor sem, amikor az<br />
egész világ már rég elfeledkezett a nehézségekről.<br />
csekély, amiről Zoran Đinđić meggyilkolása<br />
mindent elmond –, Szerba magasabb növekedési<br />
rátákat ért el. Az október 5-e utáni<br />
első négy évben, vagyis 2001-től 2004-<br />
ig a bruttó társadalmi termék átlagosan<br />
több mint hat százalékkal (6,3) nőtt évente,<br />
ha pedig a gazdasági világválságig terjedő<br />
teljes időszakot vesszük, vagyis a 2001-től<br />
2008-ig terjedő időszakot, az átlag a még<br />
mindig magasnak tekinthető 5,9 százalék.<br />
A bérek 2001 és 2005 között évente átlagosan<br />
15 százalékkal növekedtek, az adósság<br />
(és legyen ez az utolsó adat, amellyel<br />
önöket terhelem) pedig (nem kis mértékben<br />
a nyugati hitelezők adósságleírásának<br />
köszönhetően) a 2000-es 14 milliárdról a<br />
2008-as 8,8 milliárdra csökkent.<br />
Ezen fejlődés ellenére is a kilencvenes<br />
években okozott hatalmas kárt (ami mintegy<br />
200 milliárd euró) nem lehetett pótolni,<br />
ellenkezőleg, az ország gazdasági<br />
helyzetének romlása miatt ez a veszteség<br />
áttolódott a következő évekre is. Mindent<br />
egybevetve, Stojan Stamenković számításai<br />
szerint az elmúlt 25 évben, vagyis 1990<br />
és 2015 között Szerbia elveszített bruttó<br />
hazai terméke 750 milliárd eurót tesz ki.<br />
Ahogyan múlt az idő 2000 után, különösen<br />
pedig Đinđić eltávolítását követően, a<br />
társadalomban erősödött a „restauráció”<br />
folyamata, vagyis a miloševići éra világnézetének<br />
megújulása. Amiben a fentebb<br />
említett személyek szerepe nem a legfontosabb,<br />
de nem is mellékes. Az új idők kihívásaira<br />
és az új (gazdasági és politikai)<br />
körülményekre adott válaszok egyre gyakrabban<br />
(voltak) antiliberális, populista jellegűek.<br />
Ezért nem volt képes Szerbia kilábalni<br />
a válságból akkor sem, amikor az egész<br />
világ már rég elfeledkezett a nehézségekről.<br />
Ezért nem képes még ma sem legalább<br />
megközelítő növekedést elérni, mint a közép-kelet-európai<br />
térség országai. Azok,<br />
amelyeket régen testhosszal megelőzött,<br />
ma pedig messze elmarad mögöttük.<br />
(Peščanik.net)<br />
Mijat LAKIĆEVIĆ<br />
12 <strong>2017.</strong> <strong>július</strong> <strong>13.</strong>
Change language