Családi Kör, 2019. augusztus 1.

More documents

Recommendations

Info

asztalizene Kishegyesről, a Dombos Festről autóztunk haza éjnek idején. Jókedvünk volt, mögöttünk egy gazdag délután és este, könnyű, hűs fröccsök, kedves ismerősök. Ezen a napon – és nemcsak ezen – bizonyára Kishegyesre sütött az egyetemes magyar irodalom napja, aztán meg még a holdja is. És az esője is záporozott ránk egy órácskát. Hazafelé a kocsiban azon tűnődtünk mi, hárman, vajdaságiak (és nem kevés túlzással szólva, világfik), hogy mennyi tehetséget termett már csak ez az egy falucska is, melynek még a nevében is ott a „kicsi”. Mondj egy falut Magyarországon, ahol ennyi művész és tudós született! Most nem mondok neveket, de író, költő, menedzser, szerkesztő, szociológus, kiváló újságíró is téblábol és cselekszik a faluban és akörül, de más vajdasági helységeket is mondhatnék: Csantavér, Kanizsa, Zenta... (Újvidéket most kicsit háttérbe szorítom, az mihozzánk képest nagyváros.) Ki ne hagyjam Temerint a filozófusaival. Hát Szabadka? Az ottani kultúrpolitikusokat nem dicsérem, de volt egy fiatal lány Kishegyesen, aki kicsattanó verseket olvasott fel, most hallottam először a nevét (maradjon névtelen ez a kis írás), ő szabadkai volt. Szó mi szó, ez a mi kis kopár Vajdaságunk (még neve sincs, hisz a „vajdaság” egy közigazgatási fogalom) a mákvirágok földje. Világhírű zenészt, énekest, rendezőt is tudnék sorolni egy párat. Költőpalánta majd féltucat jelentkezett a közelmúltban. Az itteni színészek és színésznők remekek tudnak lenni! A festészetben sosem voltunk az utolsók, most is dolgozik néhány kiemelkedően jó festőnő erretájt, én kettőért odavagyok. Mákvirágok Sajnos a szorgalmas, a széket melegítő tudósokat kevesen tartják számon. Az informatikusok, mérnökök bizonyára külföldön dolgoznak. Az irodalomtudósok a szoba hűvösében olvasnak, klíma nélkül, konferenciákat szerveznek, kritikákat írnak. De tehetségnek tartom a zentai szomszédaszszonyomat, Magdát is, aki világraszóló süteményeket és tortákat süt. Tegnap olyan könnyű tojáshabos, sárgabarackos pitét kaptam tőle, hogy egy költeményt írtam róla magamban. És a jelentős emberek közt tartom számon a kupuszinai kertész ismerőseimet a mélypiros paprikáikkal, melyeknek messze földön híre van, az almájukkal meg a kardvirágjaikkal, amivel egy egész templomot pompásan föl lehet díszíteni. Elfogult voltam azon a nyári estén a sötétben, de tényleg úgy éreztem, hogy a tehetséges és jó képességű mákvirágok földjén volt szerencsém születni (amit pedig az életem során nemegyszer szerencsétlenségnek tartottam). Ahol virágzik a művészet, mint a pipacs, és még nem halt el a bohémia. Egyúttal a tragikum talaja is ez: nem feledkezek meg az öngyilkosokról és a fiatal halottakról. Az alkoholistákról, a vad neurotikusokról és a mizantróp különcökről. Tolnai Ottó műveiben megvan ezeknek a panteonja. Mégis, mivel magyarázzuk, hogy ez a mi régiónk, melyet hol szűknek, hol laposnak, hol porosnak, hol sárosnak érzékelünk, és amelyre a politika, az idegenkezű és a saját, ráméri a csapásait és kontraszelekciót próbál szorgalmazni; mivel magyarázzuk, hogy ilyen szépen termi a művészetet, a költészetet és a tudományt? Jól terem a kukorica? Talán épp a peremhelyzet, a senkiföldje-jelleg, a nyomottság (nyomorultságot ne mondjak) fordulhat A szerző felvétele át kreativitásba? Talán ide nem érnek el annyira a biopolitika csápjai? Jó génjeink vannak? Nem húz le minket az értelmiségi tőkesúly? Nem torzít gőg? A gyérebb hagyományok levegőt hagynak? Vagy talán itt még éldegélnek közösségek? Vagy talán mert fákkal, növényekkel, állatokkal élünk együtt? Ezt a nyers, elhanyagolt természetet, ami itt még megmaradt, én értéknek tartom. A népi kultúra ritkás maradványait is. A Tiszát meg a Dunát – és jaj, de sajnálom a kiszáradt patakokat, a csatornák szennyeződését; szememet-szívemet fájdítják a Tisza vizén úszkáló flakonok meg a szétdobált szemét. Ha én vajdasági politikus volnék, a környezetvédelmet helyezném első helyre. Szemeteskosarakat telepítenék. Másodszorra azt próbálnám minden erőmmel megakadályozni, hogy olyan „kultúrkampf”, kulturális-politikai háború lángoljon itt föl, mint az anyaországban. Volt már háború elég, nem? Eloltanám a meglévő tűzfészkeket. Békepipát szívnék. Elősegíteném a minél tágabb spektrumú kulturális pluralizmust, hogy legyen csak minél több alternatíva és mákvirág. Dehát csak egy jegyzetelő és másoló írnok vagyok, kimásoltam például tudós barátnőmnek, a CEU oktatójának, a többnyelvű, csantavéri (és amerikánus) Bakos Petrának egy eszmefuttatását: „Vajdaság olyan, mint az Atlantisz. Feltöredezett, és a darabjait messzire hordtuk. A Vajdaság olyan, mint egy titkos tudás, a beavatottak közösségének rejtjele. Visszük a törmelékdarabokat, és ahol összegyűlünk, egy kis Vajdaság képződik, egy apró sziget. És akkor pár napig érezzük a talajt a lábunk alatt. Aztán úszunk, vagy sodródunk, vagy fuldoklunk tovább.” Az Atlantisz köztudomásúlag elsüllyedt. Az idézet szerint egy kis sziget maradt belőle, az is mállik – a cipőnkre ragad, vagy csúszkál alatta. A fiatalok zöme úgy érzi, hogy innét el kell menni. Ugyanilyen sokan visszajárnak. Van kit faggatnunk, jó művészeket, ha meg akarjuk fejteni a Vajdaság titkát, bár talán titoknak kell maradnia. Kishegyesről hazafelé félúton enthuziaszta voltam, rajongás bujkált bennem. Ennyit tesz egy jó fesztivál, és ez nem kevés. Pedig mi csak egy délutánt meg egy estét töltöttünk ott el, pinceközelben. Vigasz, hogy a lányom az oromi Malomfesztiválra készül. Őszre meg jön Szabadkán a Desiré. Én nem vagyok fesztiváljáró, már csak a koromnál fogva sem, de le a kalappal a szervezők előtt! S ha már a sóvárgásnál tartunk: legyenek jó könyvek, dolgozhasson a Kiadó, legyenek találkák. Fele olyan jó újságokat olvashassunk, amilyen szépek és ízesek a zöldségek meg a gyümölcsök a piacon. És köszönjünk egymásnak az utcán. RADICS Viktória 20 2019. augusztus 1.
irodalom Czini Zoltán Feldolgozatlan múlt(ak) Tóth Krisztina: Fehér farkas. – Bp.: Magvető, 2019 Ahogy haladunk előre az (én)időben, olyan határmezsgyék kövezik utunkat, amelyek manifesztálódásakor meg kell állnunk, el kell gondolkodnunk, mérlegelnünk kell az énidőben már megélt történéseket, aktív vagy passzív tetteinket. Az énidő korszakokra való bontása minden ember esetében elvégezhető, ezalól az írás művelői sem kivételek. Ezért szoktuk azt mondani, hogy például a fiatal tollforgató a szabadság, a szerelem, addig az idősödő író/ művész munkáiban már az elmúlás motívumát részesíti előnyben. Nincs ez másként Tóth Krisztina novellái esetében sem: a most megjelent Fehér farkas című kötet írói alapgondolatai a korábbi novellákat, rövidtörténeteket tartalmazó köteteiben is (Hazaviszlek, jó?; Pixel; Pillanatragasztó; Párducpompa) megvannak, de a mostaniak végkicsengése sokkal komorabb, megrázóbb, elgondolkodtatóbb, a katarzis élményét nem az írások végi feloldozásban kell keresnünk (a kötet tizenhat novellájának egyikében sincs ilyen), hanem saját magunkban vájkálva, a narrátor által önanalízisre „kényszerítve” tudjuk átélni az olvasónak kijáró katartikus élményt. Tóth Krisztina – túllépve a legszebb középkornak számító énidő határmezsgyéjén – történeteiben már nem kínál megoldást az éppen boncolgatott problémákra, mert mostantól abban a novellában hisz, amely teljesen olyan, mint maga az élet, azaz az eseménysorokat és az azokból következő életképeket olyan összefüggésrendszerekben láttatja, amelyek kezdete nem határozható meg pontosan, ebből kifolyólag behatárolható végpontról sem beszélhetünk. A történetek nem kínálnak fel konkrét megoldásokat a szereplők számára, éppen úgy, mint ahogy a valóságban sem oldódik meg minden egy utolsó bekezdésben. Az olvasó nem menekülhet a valóság elől egy könyvbe – ebbe a könyvbe biztosan nem –, mert annak lapjain a valóság ábrázolása kíméletlenebb (valóságosabb), mint azt gondolnánk. A novellákat négy fő témakörbe csoportosíthatjuk. Ha játszani kívánunk a szavakkal, akkor úgy fogalmazhatunk, hogy a Fehér farkas panelprózákat, parlagi, palliatív és párkapcsolati prózákat tartalmaz. Már ebből a felosztásból láthatjuk, hogy mind a novellatér, mind a cselekménymegjelenítés igen változatos, a felvonultatott szereplők is sokfélék, de ez utóbbiak esetében van valami közös: a feldolgozatlan gyerekkori traumák, gyógyíthatatlan betegségek vagy az átgondolatlan, felelőtlen párkapcsolati hálóik miatt nincs, nem is lehet egészséges jövőjük. Egyes novellák időkezelése is igen érdekes, előfordul, hogy a jelenből a múltba, majd hirtelen a múltból a jövő felé vezet, s a névtelenül mozgatott figurák pontos beazonosításának folyamatát ez még inkább megnehezíti, viszont az időkezelés ilyen módját nem nevezhetjük csapongásnak, mert ezt a narrátor személyiségfejlődése, vagy inkább személyiség-nemfejlődése ábrázolásának szolgálatába állítja. A történetek énelbeszélői a lehető legváltozatosabb alakok: nők és férfiak, gyerekek és idősek, jó- vagy rosszindulatú egyének stb. Mindannyian az egyensúlyt keresik a novellák jelen idejében, de a múltbéli traumáik közepette igen nehéz vagy lehetetlen ezen vállalkozásuk. A múlt szőnyeg alá söpört démonai mindegyikükben ott rejtőznek, szeretnének velük leszámolni, de ebben a harcban elsősorban önmagukkal kell(ene) megvívniuk a csatát, hogy továbbléphessenek, viszont erre nem képesek. Nem képesek, mert a feldolgozatlan sérelmeik miatt önbizalmuk szintje igen alacsony, jellemük gyenge, vagy pedig már olyan stádiumban jutottak, amikor a démonaikkal meg nem vívott csata következtében megbetegedtek, nincs már rajtuk segítség. Egyikőjük számára sincs igazságszolgáltatás, mindannyiuknak önerőből kellene megtalálniuk a saját boldogulásuk mikéntjét, de ezekben a novellákban erre nem kerül sor. A szerző korábbi novelláiban gyakran törekedett arra, hogy modern témákat feldolgozva tartsa be a hagyományos, novellára jellemző szerkezeti egységet. Ezt például az éppen tíz éve megjelent Hazaviszlek, jó? című kötetének nyitónovellájában, a Homokakváriumban zseniálisan megoldotta, a bevezetéstől a kibontakozáson, a bonyodalmon és a tetőpont elérésén át eljutott a megoldásig. A hagyományos szerkezeti egység és a modern téma egy novellán belüli ötvözése a szerző egyik legnagyobb erőssége. Mindez nem alkalmazható a Fehér farkas hasábjain, ugyanis a feloldozás hiányában nem lehet érvényesíthető a hagyományos forma: mivel nincs feloldozás, nem is lehet megoldás. A kötetben szereplő novellák sorrendjének összeállítása – nem tudni, hogy szerzői vagy szerkesztői munka eredménye-e – úgy történt, hogy a panelprózától (lakótömbökben, városi környezetben játszódó történetek) fokozatosan vezet át a parlagi (kietlen helyek, állatias történetek), innen a palliatív (betegségekkel, halállal foglalkozó írások), majd a párkapcsolati prózáig, tehát a rendezési elvet elsősorban a témaátvezetés határozta meg. Bár Tóth Krisztina legújabb novellái nem hatnak ránk felüdítően, ezúttal arcizmaink csak kivételes esetben mozdulnak mosolyra, a szövegektől – amelyek nyelvezete egyszerű, a korábbi novellák stílusával azonos – nem meghátráló olvasó számára egyedi élményt nyújtanak. Mindezt a fentebb leírt – egyébként Tóth Krisztinától megszokott – bravúros szerkezet- és időkezeléssel, az aktuális témaválasztással, a változatos térmegjelenítéssel és a sokrétű szereplők felvonultatásával éri el. Azt nem tudhatjuk, hogy a jövő Tóth Krisztinájának novellái merre fejlődnek majd tovább, de abban biztosak lehetünk, hogy ezentúl is biztosítani fogja olvasója számára a katarzist – legfeljebb nem kínálja majd tálcán a megoldást hozzá –, függetlenül attól, hogy az énidő mely határmezsgyéjét készül majd éppen átlépni. 2019. augusztus 1. 21
Page 1: Független vajdasági hetilap, 2019
Page 4 and 5: tartalom Különleges időkben kül
Page 6 and 7: egypercesek Elsejétől éjfélig t
Page 8 and 9: Környezetvédelem Különleges id
Page 10 and 11: oktatás Hely a nap alatt Július v
Page 12 and 13: UTAZÁS Jól járhat, aki később
Page 14 and 15: KÖZÉLET Parancsra esztétikus és
Page 16 and 17: INGATLANOK Az idősebbek lakásba k
Page 18 and 19: KÖZÉLET Mennyi a vajdasági magya
Page 22 and 23: gyerekszoba Holló Sári A pásztor
Page 24 and 25: vendégségben Topolya Alkotni jó
Page 26 and 27: ÖTLETSAROK Gyümölcsök aszalása
Page 28 and 29: INNEN-ONNAN Nyugat-Európa-szerte m
Page 30 and 31: KÖNYV Regényismertető Az izgatot
Page 32 and 33: fejtörő Plusz egy poén Helyezze
Page 34 and 35: Óriásrejtvény Nyereményeinket a
Page 36 and 37: Műveltségi teszt Heti horoszkóp
Page 38 and 39: KÉPHISTÓRIÁK A munkaidő végén
Page 40 and 41: nem a gólya hozza Magas cukortarta
Page 42 and 43: SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK 42
Page 44 and 45: CSALÁDI HIRDETŐ INGATLAN Tápén
Page 46 and 47: konyha Jeges-fagyos nyalánkságok
Page 48 and 49: humor SZEMTELEN TOLVAJ Egy tolvajt
Page 50 and 51: útközben Raichle Ferenc, a palot
Page 52 and 53: péntek, augusztus 2. rtv A TV-MŰS
Page 54 and 55: szombat, augusztus 3. A TV-MŰSOR T
Page 56 and 57: vasárnap, augusztus 4. rtv A TV-M
Page 58 and 59: hétfő, augusztus 5. A TV-MŰSOR T
Page 60 and 61: kedd, augusztus 6. A TV-MŰSOR TÁM
Page 62 and 63: szerda, augusztus 7. A TV-MŰSOR T
Page 64 and 65: csütörtök, augusztus 8. rtv A TV
Page 66 and 67: Támogasson bennünket! Fizessen el

Családi Kör, 2019. augusztus 1.

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?