börzsönyi helikon börzsönyi helikon börzsönyi helikon börzsönyi ...

Félelemmel teli elégedettséget éreztem. Elmeséltem mit láttam, menni akartam másnap – október 24-én – haza, kerékpárral,
úgy ahogy jöttem. Nem engedtek. A következõ napokat a városban töltöttem. Emberek jöttek, mentek az utcán. Beszélgettek.
Innen értesültem, hogy egy budapesti bölcsész egyetemi hallgató levelet írt a megelõzõ napokban egy szegedi joghallgatónak.
Ebben a levélben indítványozta, hogy a követelések listájára vegyék fel, az orosz nyelv ezután fakultatív, szabadon válaszható
legyen. Ez jó érzéssel töltött el, hiszen én már az érettségi elõtt szabadon választottam. Vagy négy nap után vágtam neki a
Bácsalmásig vezetõ, hosszabb szakasznak. Az úton pár teherautóval találkoztam, rajtuk, a platón emberek ültek, álltak.
Nemzetiszínû lobogó a vezetõfülke oldalához kitûzve. Célirányuk nem volt azonos, egyik kocsi Szegedrõl jött, a másik oda
tartott.
Kissé fátyolfelhõs volt az ég, a nap néha kivillantotta sugarait. A pedált elgondolkodva, bámészkodva tekertem, amikor
az ásotthalmi elágazáshoz egyszerre értem oda egy orosz T 34-es tankkal együtt. Meglepõdtem, meg megijedtem egy
kicsit. Hirtelen nem tudtam mitévõ legyek, arra lettem figyelmes, hogy a páncélos tetején lévõ katona kérdõen intett felém:
- Bájá? Bájá? – mondta és kérdezte egyszerre. Eddigre kifényezett orosz tudásommal egybõl értettem, hogy Bajára
szándékoznak látogatni. A kezemmel déli irányba mutattam. A tank nagy gázzal elviharzott az általam mutatott úton. Amikor
már látótávolságon túl volt, akkor jöttem rá, hogy Baja nem is arra van. Heves szívdobogással pattantam a kerékpárra és
erõmet megfeszítve tekertem hazáig. Otthon fogalmazódott csak meg bennem, hogy eltérítettem egy orosz tankot.