börzsönyi helikon börzsönyi helikon börzsönyi helikon börzsönyi ...

PETROZSÉNYI NAGY PÁL
Egy tiszta lelkû ember 3.
Anya és leánya
Ez bizony szerelem volt elsõ látásra. Az elkövetkezõ napokban Madaras másra sem gondolt, mint Margitra. A lány szép
volt, ez kétségtelen, de korántsem olyan okos, mint képzelte eleinte. Ezt ellensúlyozandó azonban igen-igen tanulékony, amit
János ki is használt alaposan, s elkezdte tanítgatni az ibolyakék szemû tanítónõt.
– Hogy te milyen jó fej vagy! – mondogatta a lány elismerõen. – Honnan szorult beléd ennyi tudomány!
– Nem szorult, tanultam, és te is ilyen mûvelt lehetsz, ha nem éred be annyival, amit a képzõben tanultál.
Természetesen mindennap találkoztak, nagyokat sétáltak, el-elmentek a multiplexbe, s már meg is csókolták egymást,
annak rendje és módja szerint.
– Még két nap, és lejár a szabadságom – sajnálkozott a tiszteletes. – Én elmegyek Tázlárra, te meg szépen elfelejtesz.
– Soha, esküszöm! Isten engem úgy segéljen!
– Szép, de jobban esik, ha egyszerûen csak nemet mondasz, mert, ahogy Szent Jakab írta: „ne esküdjetek, atyámfiai, se az
égre, se a földre, se semmi más esküvéssel. Hanem legyen a ti igenetek igen, és a nem nem; hogy kárhoztatás alá ne
essetek.”
– Majd meglátogatlak – ígérte meg a tanítónõ. – Azért Tázlár sincs a világ végén. Én téged, te engem, amíg…
– Amíg?
– Össze nem házasodunk – gondolta anélkül, hogy ki is mondta volna, utóvégre effélét egy férfinak kell kimondani. –
Amíg Kecskemétre nem helyeznek.
– No, akkor várhatsz vagy tíz, húsz évet. Nem olyan sok pap szolgál ám vidéken, hogy csak úgy átengedjék õket a
városnak. Hacsak…
– Hacsak?
– Nem te jössz Tázlárra oktatni – gondolta a tiszteletes, amit viszont õ hallgatott el a lány elöl, tudván tudva, mennyire
irtózik Margitka a vidéki élettõl. – Inkább ne találgassunk! Hagyjuk az Úrra, és bízzunk benne, mert aki bízik benne,
megerõsödik és megmentetik.
Milyen szépeket mond! – pistult bele egyre jobban Pethõ Margitka. Ákos szerint tehetségesen fest is a fiatalúr, továbbá
hegedül, írogat. De vajon mit? Verset, regényt vagy színdarabot?
– Színdarabot.
– Nagyszerû! Talán már elõ is adták õket?
– Á, dehogy, helyesebben igen: a tázlári kultúrotthonban.
A tanítónõ érdeklõdése úgy szétpukkant egyszerre, mint a színes szappanbuborék. Kultúrotthon, amatõrök…! Puff neki!
Hol vannak ezek egy kecskeméti színháztól!
– Nem volna kedved fürödni? Folyónk ugyan nincs, de ott az uszoda, a széktói strand vagy a szabadidõközpontunk.
– Csakugyan! Mióta itt vagyok, még meg sem mártóztam, holott imádok fürödni, napozni – villanyozódott fel a fiatalember.
– Talán, igen, menjünk az uszodába. Ott kisebb a zsúfoltság ilyenkor.
– Menjünk, de azt már most kikötöm, semmi mélyvíz, úszás meg ilyesmi, mert úszni bizony nem tudok.
– Majd megtanítalak, Margitka, megtanítalak. Na jó, nem holnap, mert, mint mindenhez, ehhez is idõ kell, de hát találkozunk
mi még, ugye, máskor is – nézett a lány szemébe hosszan, szerelmesen.
A tanítónõ fölemelte János állát, s úgy tett, mintha meg akarná csókolni. Aztán mégsem csókolta meg, csak nevetett egyet,
és elszaladt.
Utolsó elõtti nap. Istenem, hogy elröpült az a két hetecske! János egy gyékényen elnyúlva hallgatta Margit szakszerû
fejtegetéseit a legújabb divatról. A téma persze untatta, de most mit mondjon: nagyon bírlak, szépségem, de még jobban
bírnálak, ha hallgatnál?