Letöltés egy fájlban [1.5 MB - PDF] - EPA

Utószó
Magyar–szlovák diplomáciai puhatolózások 1943-ban 115
1943 a magyar–szlovák viszonyt szlovák részrõl az önálló Szlovákia
fennmaradásába vetett hit és annak elvesztésének félelme, általánosságban
pedig a magyar kisebbség helyzete, a szlovák revizionizmus és a magyarországi
szlovák népcsoport sorsa körüli viták határozták meg. A Kállay-kormány
hintapolitikájának és együttmûködési kísérleteinek végül
Magyarország 1944. március 19-i megszállása vetett véget. A Kállay-kormány
kiugrási tevékenységét végül nem koronázta siker, amit részben
annak is köszönhetett, hogy nem sikerült együttmûködést kialakítania
a környezõ államokkal, illetve elmaradt a nyugati hatalmak konkrét
segítsége. Szlovákia az I. bécsi döntést akarta felülbírálni, de a magyar
politikai vezetés ragaszkodott a már kialakult „status quóhoz”. Szlovákia
és Románia magyarellenes politikája rendkívül megnehezítette a külpolitikai
fordulat esélyeit, mert hatékony eszközzé válhatott Németország
kezében Magyarország megfékezésére.
Tiso a korábbi magyar területi követelések megakadályozása miatt,
illetve saját területi gyarapodásának megvalósítása érdekében mindenképpen
Németországot tekintette legfõbb szövetségesének. A németek
Tisót is bátorították, illetve fékezték éppen aktuális érdekeik szerint.
A magyar–szlovák kétoldalú tárgyalások mindvégig egyoldalúak és sikertelenek
maradtak. Tiso nem kívánt együttmûködni Kállayval, õ túlzottan
is bízott a németekben. Tiso sohasem érezte úgy, hogy a németek felé
folytatott politikája helyesbítésre szorulna, nem kételkedett azon lépések
helyességében, amelyeket a szlovák állam rendszere tett meg, amíg
õ hatalmon volt. 1943 mind Szlovákia, mind Magyarország küzdött az
ellen, hogy bábként kezeljék, igyekeztek saját, önálló mozgásterüket és
manõverezési képességüket – amennyire csak lehetséges – fenntartani,
de mint utólag láthatjuk, eredménytelenül. A közös megegyezésre nem
volt esélyük, mert nem tudtak felülemelkedni korábbi sérelmeiken.