pdf 1927 kb - MTA Szociológiai Kutatóintézet

mány, amely a teológiai nyelvjátékokat,
a kinyilatkoztatás nyelvjátékát
mindig is Isten inkommunikabilátására,
közölhetetlenségének szent szabályára,
„a tk.-i Isten a vallási istent meghaladja”-elvre
utasítja, ha erőtlenül is
– rámutat arra, hogy nincs rajtunk kívüli
autoritás, amelynek inkább sajátja
lenne a vallási tapasztalat megfogalmazása.
Tessék tehát felállítani – no nem
azt! vagy azt is! – a vallási szentszékeket-katedrákat:
nyilatkozzunk Istenről,
amennyiben az/ő minket illet!
Namármost, a teológia üdvözülésének,
valamirevalóságának kérdése
egyáltalán nem azon áll, hogy belássa!/
belátja-e: vannak! teológiai kisebbsé-
24
KÉK
gek, akikre a teológiai rendszer, mint
Istennek tulajdonított rendszer rátagad,
és hogy hogyan oldódnak meg
a teológiai kisebbségek kérdései. Ha
akarjuk, ez a „másság” felvétele a teológiai
rendszerbe. Ismét egy példa,
akárcsak a felvilágosodás elvei, amikor
a külső, világinak mondott világ
istenibb a teológiainál. (A primátusukat
védő cézár-ellenes pápák elfelejtik,
hogy az egyháznak a történelem során
mekkora jót tett a világi hatalom, amikor
beavatkozott az egyház életébe és
előmozdította a többfejű egyház megújulását;
van rá tehát példa, amikor
világi hatalom volt az egyház feje, és
ez a történelmi tény, ha „felejtős is” és
kellemetlen, teológiailag igenis jelent
és releváns.)
Ebben a teológiai törekvésben –
amelyben auktorai leszünk saját vallási
tapasztalatunknak – és nem csak úgy
odafordulunk és interpretációt kérünk
– fogalmazódik meg a politikai
Kultúrharc
törekvése is. A teológia politikai kérdés,
a politika pedig teológiai (Isten
rendje a világban – a világ rendje Istenben),
végső soron a mennyek országáról
(Isten országlása) szóló tanítás
az ember világáról, az emberek közötti
viszonyrendszerről szól. Teológiailag a
melegség létezésének, a meleg exisztenciának
– vagy csak eminensen az
exisztentiának tér-idő viszonyok közötti
legitimitása politikai kérdés.
A teológiai kisebbségeket a teológiai
többség (a teológiai szabályt hozó közösség)
hol atyaian, hol pedig összeférhetetlenül
kezeli: az in- és exkommunikáció
peremén tartja: megszüntetve
megváltja, Rendre utasítja!
(és megszüntetlenül m egő
rzi, mivel a megváltás nem tűnik
olyan hatékonynak a természetben!,
ugyanabban a természetben, amelyre
hivatkoznak.)
Lehet, hogy Isten terve, világa – erre
is választ kellene adniuk – nem is
olyan egyszerű, elő-és leírható, mint
azt gondolnánk, hisz kétezer év sem
volt elég az emberi természet „megszelídítésére”
(szokás 2 világháborúra
hivatkozni; éppen a keresztény közegben
létrejövő másnak – magunknak,
mint másnak - okozott mérhetetlen
szenvedésre), egyébiránt pedig más
vallások sem szűntek meg. Az i steni
természet pedig nemcsak
a melegeket sújtja, hanem azokat is,
akik zarándokhelyeikről hazatérve
karamboloznak, vagy akiket szétver a
jégzápor tömegima közben Erdélyben,
Isten ege alatt, vagy akik gyermekként
AIDS-szel fertőződnek. Hogyan is illeszkedik
ez a kettő egymáshoz? Mit is
kell mondanunk ekkor Istenről? Mit is
a legutóbb meghalt pápa nyilatkozatáról,
hogy az Isten az AIDS-szel sújtja az
erkölcstelenül elhajló melegeket? Vagy,
hogy beszélünk róla annak – valószínűleg
nem Jézus szavaival élünk majd,
aki a gondoskodó Atyjáról beszélt, vagy
ha mégis, tisztességtelenek lévén –, aki
háborúságot szenved, vagy testi épségében
szenved kárt (kivájják a szemét,
gyermeke aknatámadás áldozata lesz a
piacon, mint a legutóbbi boszniai háborúban)?
Isten nevét hiába – én azt mondanám:
helytelenül! ne vedd, még ex cathedra
sem!, mégha megadatik is,
akkor sem. A teológiai korrektség ez.
Felhívást intézünk ezzel a teológiailag-vallásilag
releváns fórumokhoz,
hogy fogják már be a szájukat, mert
megelégeltük beszédmódjukat és magunk
is szólásra nyitjuk azt! Fogd tehát
be, mert mától én/mi nyilatkoztatunk
ki, én/mi hozzuk a tiltást, én/mi hozzuk
az imaáldozatot!
A következő kérdésfelvetések adódnak
így: Mit kell ennek egyébként jelentenie?
Fel szeretnénk tenni a kérdést és
megválaszolni, hogy mit jelent melegnek
lenni/ mi a homoszexualitás a
vallási mint vallási alap felől? Valóban
morálisan szentség-telen, kultikusan
tisztá-talan, reálisan igaz-talan, rendetlen
a maga esetét illetően, vajon a világnak
esete vagy eset-elesése stb.? Mit
kell, hogy jelentsen az, hogy az élő vallások
szerint megengedhetetlen, rendszertelen,
rend-ellenes, rendetlen (vö.
rendetlen vágy, szerelem) a fi úi szerelem
az Isten-felé-tartást, in-ordinációt
illetően? Lehetséges-e az alapvetés, az
alapvetés, mint válasz a fi úi szerelemre
és így exisztenciájának megalapozása?
Lehetséges-e egy pozitív, kifejtő-kifejező
tradíció-teremtés, amely gazdag
a alap-vető narratívákban, és amely
az értelemadó alapot mint URat, mint
az URat mutatja be és nyilatkoztatja
ki? Hogyan néz ki/milyen az alapvető,
azaz az isteni meg- és kinyilatkoztatás,
amely természetes a fi úszerető fi úknak
(melegeknek) egyenként és közösségként?
Milyen kultuszt kapunk
kérdésfeltevésünkkel, és lehetséges-e
és ha igen, hogyan lehetséges, mint az
értelemadó alap kelleme, meg- és kielégülése
(meg- és kielégítése)? Kik és
mi ennek a kultusznak a törvényhozói,
és mit kell, hogy jelentsen a jelenlegi
meleg állapotokat illetően? Hogyan, és
kell-e megerősödött vallási és politikai
szubjektumként párbeszédbe ele-