pdf 1927 kb - MTA Szociológiai Kutatóintézet

akinek nem volt saját „élete,” hanem
egész életében valaki másnak a hiányát
próbálta helyettesíteni. És imigyen
Strechey felfogásában Victoria királynőnek
tisztán csak nyelvi–szemiotikai
léte volt: jobban hasonlított egy szövegre,
mint egy „élő” – ti. történettel
és cselekménnyel bíró – emberre. Ha
viszont szöveg, akkor rá jellemző retorikával
és stílusdiskurzussal bír, és a
tettei nem események vagy az egyéniség
emblematikus cselekvései, hanem
a szöveg locusai, közhelyek.
Strechey három karakter emblematikus
cselekvéseiből szövi meg 1921ben
Victoria királynő életrajzát: Christian
Friedrich Stockmar, Albert herceg
és Victoria. Elsőként Stockmar jelenik
meg az elbeszélés horizontján. Tervei
vannak, tudja, mit csinál: ő „írja” a
(fel)forgatókönyvet, Victoria királynő
életének – életrajzának – a cselekményét.
Victoria életrajza egy Victoria születése
előtti eseménnyel kezdődik.
Lytton Strachey életrajzában Victoria
élettörténetének az ősjelenete azelőtt
történik meg, hogy az, akiről a cselekmény
szól, megszületett volna:
Leopold herceg órák óta fi gyelte éberen, mi
történik, csak néhány perce ment ki a szobából,
hogy kicsit pihenjen, amikor Stockmar
utána ment megmondani, hogy meghalt
a felesége. Először nemigen fogta fel, hogy
mi is történt. A szoba felé menet lerogyott
egy székre. Stockmar odatérdelt mellé: azt
gondolta, hogy biztos csak rossz álom az
egész: ez képtelenség. Aztán ő is odatérdelt
az ágyhoz, és megcsókolta a halott hideg
kezét. Aztán felállt és ezt mondta kétségbeesve:
„Most aztán senkim nem maradt.
Ígérje meg, hogy mindig mellettem marad!”
és ráborult Stockmarra, aki átölelte. 3
A tabló a gyász reprezentációja,
amelyben a két férfi összetartására támaszkodva
próbálják feldolgozni egy
királyi fenség elvesztését. Stockmar
Strechey Victroia életrajzának a legvégéig
megőrzi ezt a kitüntetetten fontos
szerepet. Mindig ott van a háttérben.
Ő a királyi elbeszélés észrevétlen mun-
Coming outok
kálkodó – és elengedhetetlenül fontos
– retorikája. Strachey elbeszélése ebből
nem csinál titkot. Victoria életrajza
azon a poétikai invención alapul, hogy
ennek a történetnek a cselekménye
Stockmar karakteréből ered, és a későbbi
Victoria királynő és korán elhalt
férje, Albert herceg életét – és ezentúl
Victoria alattvalóinak, Victoria egész
uralkodásának, a kornak az életét – valójában
Stockmar vágyai szerkesztik.
Ez a nyilvánvaló, ám mégis észrevétlenül
működő metanarratív talány kétszeresen
is a kor emblémája: egyrészt
Stockmar alakján keresztül Victoria
királynő „a középosztály diadalának
lett a reprezentációja” (the victory of
the middle classes [25]).
Ha fi gyelembe vesszük Stockmar
háttérben munkálkodó narratív intervencióját,
a cselekménynek ez a kulturális
és politikai fordulata más értelmet
kap. Victoria sikeres uralkodásának és
egyetemes középszerűségének a felszínen
megélt reprezentációja mögött
a narratív mélystruktúrában Stockmar
szőtte a terveit – és így Strechey történelmi
„regényének” a cselekményét.
Victoria uralkodásának az éveiről sok
mindent szoktak mondani. A legtöbbjére
rá is szolgált a kor. A Strachey
könyvéből vett következő részlet tükrében
egyik-másik korisme egy csapásra
érthetővé válik, amikor Strechey
Stokmar jellemét formálja meg:
…Stockmar nagyravágyása Leopoldéval
vetekedett, megtalálta a zsák a foltját. De
a báró hataloméhsége egyáltalán nem szúrt
szemet. Képes volt a többi ember számára
láthatatlanul kielégíteni minden vágyát
úgy, hogy titokban araszolva lopózott be a
hatalom legtitkosabb szegletébe, és amikor
ott elhelyezkedett, észrevétlen látott neki,
hogy immáron ő mozgassa azokat a fi nom
szálakat, amelyek az egész világot tartották
mozgásban. …Egyszerre köszönt rá a
szerencse az uralkodóra és alattvalójára,
együtt hozta meg számukra a sikereket. A
báró észrevétlen munkálkodó politikai zsenialitása
párját ritkító birodalommal aján-
dékozta meg Leopoldot; és Leopold, ahogy
az idő haladt, hálából a politika egyre több
titkos ajtajának a kulcsát adta a báró kezébe.
Stockar részben a király tanácsadójaként lakott
a palotában, részben pedig annak a királynőnek
a barátjaként és tanácsadójaként,
aki éppen hogy csak felcseperedett, és így kétségtelenül
nagy szüksége volt egy barátra és
egy tanácsadóra.
…Azok, akik a háttérből irányítanak, általában
derűlátóak; Stockmar viszont, akit
emésztési problémákkal és búskomorsággal
vert meg az isten, a természeténél fogva
melankólikus volt. Hogy ő mozgatta a szálakat,
ahhoz nem fér kétség, ám maga sem
hitte, hogy a terveit sikerül valóra váltania.
45
KÉK
Kedveszegetten, rosszat sejtve tekintett a
jövő elébe. 4
Az idézett részben ott a kulcs, amely
a régi közhelyeket reprezentatívvá
teszi: „búskomorsággal vert meg az
isten, a természeténél fogva melankólikus
volt. Hogy ő mozgatta a szálakat,
ahhoz nem fér kétség, ám maga
sem hitte, hogy a terveit sikerül valóra
váltania. Kedveszegetten, rosszat sejtve
tekintett a jövő elébe” (haunted by
gloomy forebodings, was a constitutionally
melancholy man. A schemer,
no doubt, he was; but he schemed distrustfully,
splenetically, to do good).
Az így létrejött politikai reprezentáció
egylényegű a viktórianizmus ideológiai
célkitűzéseivel: a középosztály
legyen a társadalom kegyeltje. Az a
politikai mechanizmus, amely ezt a
reprezentációt politikailag hívta életre
– illetve az a „nagyszerű történet”
(grand narrative), amelybe mindezt