börzsönyi helikon börzsönyi helikon börzsönyi helikon börzsönyi ...

a hangtalanul könnyezõ fiatalembert.
– Kérlek, bocsáss meg! Annyira szégyellem magamat.
– Fölösleges, ez bármely férfivel megeshet. De ne búsulj, majd én kikezellek orvos nélkül is, meglátod – szorította János
arcát a melléhez.
– Kikezelsz? Mibõl?
– Az impotenciából, mi másból?
– De hát én… Honnan veszed, hogy én az vagyok? – nyitotta szemét tágra Madaras.
– Nem vagy az? Akkor meg mit szégyellsz?
– Hát a gyöngeségemet, amiért azt kívánom, amit nem szabad. Tudom, hogy bûn, és megver az Isten, ha engedek. És
mégis kívánom, Isten bocsássa meg a bûneim!
Amy elhûlve meredt a fiúra.
– Oké! Ha így áll a helyzet, rajtam ne múljék. Nehogy még én legyek az a bizonyos kígyó az Édenbõl. Aludj jól, további
kellemes álmokat!
Visszament a szobájába, és lefeküdt. De még sokáig nem jött álom a szemére. Ez lenne az a fiú, akit õ úgy öt éve megismert?
Nem, mintha azelõtt istentelen vagány lett volna, de ennyire mintaférfinak sem látta mostanig. Ez nyilván a vallás, teológiai
tanulmányok hatása. De hány ember jár templomba, olvasgatja a Bibliát anélkül, hogy különb lenne a Deákné vásznánál!
Nos, egy dolog mindenképp bizonyos: ez a férfi megérdemli, hogy tiszteljék – restellte el ezúttal õ magát, miután nem a
legtisztább szándékkal osont be este Jánoshoz. Azt akarta, hogy… Mit is akart tulajdonképp? Egy csöppet megkínozni,
icipicit megalázni ugyanúgy, ahogy õt is megkínozta, -alázta, amikor felcserélte egy pisis nõcskével. Igen, ezt akarta. És
most? Legjobb, ha erre alszik még egyet. Amikor végre elszunnyadt, szinte meg sem moccant délelõtt fél tízig.
– Mamma mia, de sokáig durmoltam! – botorkált ki ásítva akkor a szobából. – Miért nem ébresztettél fel hamarabb?
A lelkész sután mosolygott. Nem volt egyedül.
– Engedd meg, hogy bemutassam az… unokatestvéremet, Amykét. Amyke, ez itt a menyasszonyom, Margitka.
– A kecskeméti tanítónõ? Örvendek – fogott kezet vele fesztelenül Pék Amy.
Csinos fruska, és alighanem ügyes is, hogy ilyen simán kiverte õt a nyeregbõl. Viszont a papocska szépen feltalálta
magát, annyi szent, más szóval tud õ hazudni is, ha szükséges.
– Nem tudtam, hogy unokatesód is van.
Mekkora bumm lenne itt, ha leleplezné most Jánoskát! Csakhogy minek? Megéri, ha egyszer úgyis belé szerelmes? Másodsorban
mégiscsak barátok, és nagyon hálátlan dolog lenne õt ilyen csúnyán hátba támadni.
– Nem beszélt rólam? – sietetett a férfi segítségére nagylelkûen. – Pedig én sok szép dolgot hallottam ám mag…,
terólad. Mi hír a suliban? Hallom, nagyon fogyatkoznak a gyerekek.
– Még szép! Ilyen életkörülmények között kinek van bátorsága családot alapítani?
– Jó kérdés. Mit szól ehhez, tiszteletes úr?
– A gyermek Isten áldása, úgyhogy ne engem, hanem az illetékes urakat kérdezd meg inkább – kerülte el Amy tekintetét a
lelkipásztor.
– Oké, majd legközelebb – nevetett a debreceni –, de most sajnos mennem kell. Debrecen messze van, és nekem még
el kell intéznem egy-két ügyecskét.
– Szimpatikus leány – jegyezte meg Margitka, miután Amy eltûnt autójával egy kanyarban.
– Figyelj csak! Szeretnék bevallani valamit.
– Örülsz nekem? – ölelte át Jánost viharosan a tanítónõ. – Ugye, nem haragszol, amiért így rád törtem a házadban?
– Kis buta, hát lehet rád haragudni? Azért értesíthettél volna, mikor és hol várjalak.
– Meg akartalak lepni. Sikerült?
– Maximálisan.
– Ó, de jó! Úgy szeretem, ha meglephetek valakit.
– Mit szóltak a szüleid a gyûrûhöz? Vagy nem is szóltál a gyûrûrõl?
– Szóltam. Tudomásul vették, és persze hallani sem akarnak rólad. Fõleg a mama, de én azért is kitartok melletted.
A fiatalember szeme úgy ragyogott, mintha gyémántokkal lett volna kirakva.
– Te? Margitka, nem ismerek rád, komolyan. Mégis hogy volt kurázsid szembeszállni az édesmamáddal?
– Képzeld, volt. Talán nem helyesled?
34