börzsönyi helikon börzsönyi helikon börzsönyi helikon börzsönyi ...

B. TÓTH KLÁRA
Sült krumpli gyertyafényben
A hajdani karácsonyok emléke úgy lengi be az eltelt idõt, hogy szinte tapintható közelségben érzem a hatalmas
karácsonyfát, hallom a csillagszórók sercegését, érzem a bejgli illatát, mindazt a varázslatot, titkot, amit a karácsonyvárás
jelentett.
Szüleink az ötvenes évek legnagyobb nélkülözései ellenére is vigyáztak arra, hogy ne veszítsék el a humorukat, a
játékos kedvüket. Hatgyermekes lelkészcsalád lévén jóformán nem is pénzbõl éltünk, hanem az Isten kegyelmébõl.
Mikor nem sikerült húst szerezni az ünnepekre (sem…), apukám készített egy helyes kismalacot krumpliból, hogy mégis
legyen malac az ünnepi asztalon… Hurkapálcikából volt a négy lába, szalonnabõrbõl a fülei, kunkori farka kócból, és
derûsen szemlélt minket az asztal körül. Míg jóllaktunk sült krumplival, remekül eljátszottunk a kismalaccal is.
Azok voltak a legizgalmasabb vacsorák, amikor már tényleg semmi nem volt a háznál, csak krumpli, mert azt megtermeltük
a kertben. Amikor már olcsó Liga margarin sem volt, amit rákenjünk a krumplira, akkor találta ki a papánk:
- Ma különleges vacsora lesz: sült krumpli mesével!
Mindig új mesét talált ki, sosem untuk meg. A legizgalmasabb résznél váratlanul rámutatott valakire: Folytasd! Így alakult
ki a körmese. Megtanultunk türelmesen figyelni egymásra, továbbfûzni mások gondolatait, és amíg kimentettük a törpelánykát
a gonosz manók fogságából, vagy más, megoldhatatlannak tûnõ helyzetbõl, észre sem vettük, hogy közben az önálló,
felnõtt életre készülünk…
1957 karácsonyán a kis faluban nem lehetett fenyõfát kapni. Apukám nem esett kétségbe, vett egy seprûnyelet,
fenyõágakat szerzett a szomszéd faluból, és szabályos lukakat fúrt a seprûnyélbe. Sosem volt olyan szabályos karácsonyfánk,
mint akkor! Csodájára jártak a szomszédok.
Az ajándékkészítés volt mindig a legizgalmasabb. Kitalálni, hogy kinek mit készítsünk, amivel valóban örömöt tudunk
szerezni. Megérezni, kipuhatolni, mire vágynak a testvéreink, szüleink, barátaink. Hetekkel, hónapokkal elõbb elkezdtünk
puhatolózni, mert idõ, míg beérik az ötlet, és tetté nemesül. Így a karácsonyvárás idõszaka aktív sürgés-forgásban telt.
Ilyenkor a titkolózás bocsánatos bûn volt, persze azért voltak szövetségesek, beavatottak a testvérek között, hiszen csak
az elõtt kellett titkolózni, akinek az ajándék készült.
Mikor szüleink nem tudtak nekünk mesekönyvet venni, hiszen egyrészt nem telt rá, másrészt olyan volt a színvonala,
hogy nem kértünk belõle, titokban, éjszakánként elkészítették a saját mesekönyvüket. Együtt találták ki a történetet, anyu
versbe szedte, apu megfestette a képeket.
A fényesszemû manó története végigkísérte a gyermekkorunkat. Copfocskát, a kis törpelányt elrabolják a gonosz manók,
és egy faodú-börtön mélyére vetik, ahol Fényesszemû manó vigyáz rá, aki beleszeret, és megszökteti. Változatos kalandok
között jutnak el Törpeországba, ahol Fényesszemû õszinte szívvel törpévé akar változni, de ennek is megvannak a feltételei.
Többször volt szó a kiadásáról, de a kiadónak az aktuális politikai elvárások szerint feltételei voltak: a jóságos törpekirály
legyen inkább párttitkár, az öreg törpe pap,- aki összeadja Copfocskát és Fényesszemû manót - legyen anyakönyvvezetõ,
a törpék legyenek sztahanovista gyári munkások… Így aztán szüleink letettek a kiadásról.
A sors úgy hozta, hogy ötven év telt el, mire mégis kiadásra került a mesekönyv.
Amikor végre eljött a várva várt karácsony estéje, átmentünk a templomba az ünnepi istentiszteletre, ahol a lelki
felkészítés megtörtént. Otthon, mikor meghallottuk az elsõ csengõt, átöltöztünk ünneplõbe, hiszen kívül-belül méltó módon
akartunk ünnepelni. A második csengetésnél sorban álltunk a titkot rejtõ ajtó elõtt, mind a hatan, mint az orgonasípok, és
elkezdtünk énekelni. A hosszú évek alatt kialakult a repertoár. Ez a várakozás, az összemosolygás volt a legnagyszerûbb.
Hiszen tudtuk, hogy ki mit készített a másiknak, vártuk, hogy fog-e örülni az ajándéknak?
Ilyen boldog együtt-várakozással telt az idõ a harmadik csengetésig. Akkor aztán feltárult az ajtó, ott állt a karácsonyfa
teljes pompájában, mint maga a Rejtély, a titokzatos égi lény, aki hosszú készülõdés után végre kitárulkozik az ámuló
világnak.
70