börzsönyi helikon börzsönyi helikon börzsönyi helikon börzsönyi ...

A sági (késõbbi nevén: Tölgyes) nemesek és az esztergomi káptalan között a börzsönyi birtokok miatt 1341-ben is folyt
per, melynek során ismét említik a Bánya-patakot és forrását, valamint a Fenkõ-patakot. Az esztergomi érsekség börzsönyi
birtokát pedig 1394-ben észak, északkelet felõl járják be Ilsvai Leusták nádor utasítására. A határjárást a /ipoly-/sági
konvent végzi el, amikor elválasztják az érsekségi területet /Ipoly-/Pásztó, Kürt és Pusztakürt birtokától, továbbá Szécsényi
Konya fia Simon mester Salgó vára (a „perõcsényi” Salgóvárról esik szó!) és Szokolya birtokától.
A határjárásra 1394. október 5-én került sor, a bejárt határvonal szinte azonos Nagybörzsöny és Vámosmikola jelenlegi
határával. Az esztergomi érsekség birtokába került Pusztakürt Börzsöny határának északnyugati sarkában, a Börzsönypatak
két partján terült el. Határvonala a Górhegytõl északra kezdõdött és a Szállás-völgynek a Kutyaháttól északra levõ
szakaszán ért véget. Az ekkor még birtokként emlegetett Kürt viszont Vámosmikola jelenlegi határában a Börzsöny-patak
nyugati oldalán feküdt. Délrõl Pásztó határolta, közös határpontjuk a mai Istvánmajortól keletre volt, ahol a nagybörzsönyi
határ rövid délkelet–északnyugat irányú szakasz után ismét északkeleti irányba fordul. A major és a tõle délre fekvõ terület
a XX. század elejéig Ipolypásztóhoz tartozott.
„… Majd a Magyarhegy csúcsán két határjelet emeltek, s a hegyrõl lejõve a völgyben két határjelet emeltek. A
hegy oldalán lejõve két földhatárjelt emeltek, majd továbbereszkedve a hegyekbõl nyugat felé folyó patakhoz
közel két földhatárjelet emeltek. Majd tovább a Fagy erdõ elején két földhatárjelet emeltek. A Fagy erdõben
közepes távolságra menve az erdõ tisztásához közel két földhatárjel. Innen kissé továbbmenve földhatárjelet
emeltek. Innen kissé továbbmenve földhatárjelet emeltek. Innen kis távolságra kelet felé a Kouachpatathak patakhoz
közel van két földhatárjel. Majd a határ a patakba lép, s a patakban a patak folyását követve kelet felé odáig
megy, ahol a patak kettéválik, a patakban két földhatárjelet emeltek, amelyek közül jobbról Bersen, balról Salgo
vára elválasztására. A két folyó közti hegyre felmenve középen a hegy csúcsán két földhatárjelet emeltek. Majd
középen lejõve nagy távolságra, a Kouachpathaka-hoz közel, attól jobbra két földhatárjelet emeltek. Majd a
Kouachpathaka medrébe lépve, s abban felfelé menve, a patak elején két földhatárjelet emeltek. Innen délkeleti
irányban egy Berch nevû hegyre menve három földhatárjelet emeltek, amelyek közül a nyugati Bersen, az északi
Salgo, a keleti Simon mester Zakalya (Szokolya) birtokának határa.”
Ebben a határjárásban tûnik fel elõször a Kovács-patak, amelynek neve most már minden bizonnyal vízi energiát hasznosító
fémfeldolgozásra utal. Fontosnak tartjuk ismételten megjegyezni: a XIII-XIV. századi határleírásokban feltûnõ Bányapatak
és Bánya-forrás (Ipolytölgyes határában!) a Kovács-patak alsó folyásától mintegy 2 km-re található, tehát a bányák
legalább ekkora távolságban lehettek egymástól.
1417-ben Zsigmond király meghagyja a nádornak, az országbírónak, a tárnokmesternek továbbá Ozorai Pipo temesi
ispánnak, hogy állapítsák meg, hogy a börzsönyi ércbányák az esztergomi érsekség birtokának területén vannak-e. Ez év
december 18-án Garai Miklós nádor, Perényi Péter országbíró, Pelsõczi János tárnokmester a királynak jelentik, hogy
Bosnik damasi várnagy jelenlétében megállapították, hogy az esztergomi érsekség Bersen határain belül bányákat mûvel.
Mint Magyarország legtöbb bányahelyén, itt is a legkülönfélébb érceket bányászták, arany, ezüst, réz és ólom elõfordulással
számolhatunk. A fentebb említett jelentésbõl az derül ki, hogy legalább három tárót mûvelhettek 1417-ben.
A börzsönyi bányászat kezdetérõl és virágzásának megítélésérõl a szakirodalomban továbbra is eltérõek a vélemények.
Horváth Lajos korábban említett megállapításai szerint a bányákat – a helynevekbõl következtetve – már a XIII. század
közepén mûvelték. Tringli István álláspontja szerint 1417 elõtt fedeztek itt fel ércelõfordulást, a mûvelés is ekkor kezdõdött.
A bányászat azonban nem volt kifizetõdõ. A bánya az esztergomi érsek birtokában volt. Kanizsai János érsek halála után
(1418) Borbála királyné rávette férjét, hogy adja neki a börzsönyi bányát. Zsigmond király halála után felhagytak a mûveléssel,
Albert király 1439 júniusában adta vissza Pálóczi György érseknek. A visszaadó oklevélben megfogalmazást nyert, hogy
az esztergomi érseknek régóta, a szent királyok által nyert kegyelembõl szabadságában áll aranyat, ezüstöt, rezet, vasat
vagy bármely más ásványt bányászni saját birtokain. A börzsönyi bányászat azonban nem véletlenül szünetelt az 1430-as
években, hozama olyan kicsi lehetett, hogy még a Garam-vidéki bányászat visszaesésének korszakában sem érte meg újra
mûvelés alá fogni. A tõkehiány amúgy is súlyos teherrel nehezedett az egész késõ-középkori magyar bányászatra. Késõbbi
középkori adatunk nincs az itteni bányákról.
8