LXIV. évf. 22-23. szám - TippNet

Tunézia:
oázis
a sivatag
szélén
Az algériai születésű író, Camus szerint a
déli gondolkodás lényege az élet feltétlen
elfogadása, az életöröm, az elemek
szeretete. S hogy a térség bölcselőjének igaza
van, arról néhány, a Földközi-tenger könyékén
töltött nap meggyőz! Évről évre turisták milliói
látogatják a berberek, a punok földjét, Tunéziát.
Szeretünk olyan helyre utazni, ahol habzsolhatjuk
a látnivalót, az életet, ahol kedvesen
fogadnak. Örülünk, ha meleg, pezsgőn
habos a tenger, de hideg a kóla; ha tűz a nap,
de legyez egy pálma, és árnyat ad; ha egyik
nap fölénk mered egy másfélezer méteres
csúcs, de másnap már sík vidéken utazhatunk,
és ránk vár a sivatag összes tevéje. Ez Tunézia.
Izgalmas, érdekes, sokszínű és különleges, ami
talán az előttünk ott kalandozó föníciai, pun,
római, bizánci, török, spanyol, francia és arab
embereknek is köszönhető.
Aki szemfüles, és két órán belül tudja, mit
jelent: „sokrum, asláama, salem-al-ejhom”,
annak nyert ügye van. Sorrendben: „köszönöm,
jó napot, viszontlátásra”, és ez már
Alkudni kötelező!
nyerő szókincs. Aki ennyit tud: barát, mosolyt
kap cserbe, a sokat meg- és átélt vendégszerető
néptől. Mert itt nem csupán az
ősi kultúrák nyomai, ereklyéi, vagy a hegyek,
sivatag, sóstó, oázis az érdekesség, hanem az
utca embere is. Az egykori berber, numida
törzsi társadalmakra a jól szervezett föníciai
származású kereskedő nép, a pun települt,
amelyet Róma igázott le és semmisített meg.
Az ókor végétől a kora középkorig vandálok,
bizánciak, majd arabok követték egymást, és
hozták az egyistenhívő vallást, az iszlámot.
Aztán Velence és Genova versengett a térség
partvonaláért, berendezkedtek a törökök,
végül a 19. században jöttek a modern
hódítók, a franciák. A második világháborúban
németek, amerikaiak, angolok harcoltak
itt, hogy aztán nagyjából az idő tájt, amikor
mifelénk megindult a rendszeres tévéadás,
Habib Bourguiba elnök létrehozza a modern
Tunéziát.
No de haladjunk a látnivalók felé! Irány dél,
a sivatag. Kétszáz kilométer buszozás sok, de
a száraz, kietlen vidék is tud szép lenni, különösen,
ha ott áll előttünk a világ negyedik
legnagyobb amfiteátruma, az El-Jem, ősi köveivel,
hatalmas íveivel. Az olajfaligetek egyre
ritkábbak, aztán nincs többé semmi, csak kő
meg homok.
Matmata berber sziklalakásai megvédték
az arab inváziótól az őslakosokat, akiknek manapság
az a legfőbb kenyérkereseti forrásuk,
hogy betekinthet intim szférájukba boldogboldogtalan.
Ez a civilizált világ vége. Utána
ott a sivatag, a mediterráneum hatása, ősi
kultúrák keveredési helye, ahol trópusi, forró
áramlatok alakítanak időjárást, tájat, embereket.
Itt nemcsak a kő, az emberarc is megreped
a hőségtől. Sorfal, tevék sorfala, mi válogatunk
a sivatag hajói közt. Fertályóra, és ott ringunk
a Szahara szélén, a horizont határán, mikor a
lisztfinom homok a lenge szellőtől elindul dűnéket
rajzolni.
A tevegelés izgalma után afféle Rejtő Jenői
helyőrség: Kebili és Douz, a civilizáció két
erődje a sivatag szélén. Itt délen még szebb a
szálloda, készségesebb a személyzet, kiválóbb
a kuszkusz, hidegebb az ital. Na és a medence
este, éjjel is igénybe vehető. Gondolatban
feküdjetek a vízre, hunyjátok le a szemeteket!
Látjátok a sivatagi égbolt feketéjét? Látjátok a
csillagok ragyogását?
A hűvös, sivatagban töltött éjszaka után
fáj a hajnali ébredés, de azt mondják, a Chottel-Dzserid
sókristályain megcsillanó első su-
Kairouan
Jó Pajtás, 22–23. szám, 2010. június 10.
64