Valtorta Mária: Jézus csodái - Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

26 PPEK / Valtorta Mária: Jézus csodái
fölmegy a lépcsőn, hogy belépjen a szobába, ahol egy fiatal, csonttá soványodott asszony
nyög.
– A Messiás, Jeruza. Most majd nem szenvedsz tovább. Látod, hogy csakugyan eljött?
Izsák sohasem hazudik. Ő mondta. Hidd el hát, hogy ahogy eljött, úgy meg is tud gyógyítani.
– Igen, jó anyám. Igen, Uram. De ha nem tudsz meggyógyítani, legalább tedd, hogy
meghaljak! Kutyák vannak a mellemben. Gyermekeim szája, akiknek édes tejet adtam, tüzet
és kínkeservet tett bele. Nagyon szenvedek, Uram! Nagyon sok pénzbe kerülök! A férjem
messze van, kenyérkereset miatt. Az öreganya tönkremegy. Én meghalok... Kire maradnak a
gyerekek, amikor én meghalok a betegségtől, ő pedig a fáradtságtól és a kínlódástól?
– A madarakról gondoskodik Isten, és ugyanígy az ember apró gyermekeiről is. De nem
fogsz meghalni. Nagyon fáj itt? – Jézus rá akarja tenni kezét a körülpólyált mellre.
– Ne nyúlj hozzám! Ne növeld fájdalmamat! – kiált a beteg.
Jézus azonban óvatosan ráteszi hosszú kezét a beteg emlőre.
– Valóban tűz van itt belül, szegény Jeruza. Az anyai szeretet vált tűzzé melledben. De
azért, ugye nem gyűlölöd sem férjedet, sem gyermekeidet?
– Ó, miért tenném? Ő jó, és mindig szeretett engem. Okos szeretettel szerettük egymást,
és szerelmünk gyermekekben virágzott ki... Ők pedig!... gyötrődöm, hogy itt kell hagynom
őket, de... Uram! Hisz megszűnt a tűz! Anya! Anya! Olyan, mintha egy angyal fújna mennyei
levegőt kínomra! Ó! Micsoda nyugalom! Ne vedd el, ne vedd el kezedet, Uram! Inkább
nyomd rá! Ó, micsoda erő! Micsoda öröm! Gyermekeim! Jöjjenek ide a gyermekeim!
Akarom őket! Dína! Oziás! Anna! Széba! Melki! Dávid! Júdás! Ide! Ide! A mama már nem
hal meg! Ó!... – A fiatalasszony örömtől sírva hanyatlik párnáira, míg odasietnek gyermekei.
Az öregasszony pedig letérdel, és nem találva mást örömében, rázendít a tüzes kemencében
lévő Azariás énekére, és végig mondja, öreges, reszkető, megindult hangján. (Lásd: Dániel
3,51-90)
– Ah, Uram! De mit adhatok neked? Semmim sincs, amivel megtisztelhetnélek! – mondja
a végén.
Jézus fölemeli, és ezt mondja:
– Csak azt engedd meg, hogy kipihenhessem itt fáradtságomat. És hallgass! A világ nem
szeret engem. Egy időre el kell mennem. Istenhez való hűséget, és hallgatást kérek tőled.
Tőled, a fiatalasszonytól és a kicsiktől.
– Ó, ne félj! Senki se jár ahhoz, aki nyomorult! Itt maradhatsz, és nem kell tartanod attól,
hogy valaki meglát. A farizeusok? Ugyan! De... mit fogtok enni? Nekem csak egy kevés
kenyerem van...
Jézus hívja a Keriótit:
– Végy magadhoz pénzt, és menj megvenni, amire szükség van. E jó lelkeknél fogunk
enni és pihenni. Ma estig. Menj, és hallgass! – Majd a meggyógyult asszonyhoz fordul: –
Vedd le a kötéseket, kelj föl, segíts az anyának, és örvendezz! Isten kegyelmet gyakorolt
veled, hitvesi erényeidre való tekintettel. Együtt törjük meg a kenyeret, mert ma a Fölséges
Úr van a házadban, és ezt teljes örömmel kell megünnepelni. – Majd Jézus kimegy, és
odaszól Júdásnak, aki éppen indulóban van: – Bőségesen vásárolj be! Hogy jusson nekik a
következő napokra is. Nekünk Lázárnál semmink se fog hiányozni.
– Igen, Mester. És, ha megengeded... Van saját pénzem. Megfogadtam, hogy fölajánlom
ellenségeidtől való megmenekülésedért. Kenyér lesz belőle. Inkább adom ezeknek, akik
testvéreink Istenben, mint a Templom torkának. Megengeded? Az arany számomra mindig
álnok kígyó volt. Nem akarom többé bűvöletét. Mert olyan jól érzem magamat, amikor jó
vagyok! Szabadnak érzem magamat. És boldog vagyok.
– Tégy, ahogy akarsz, Júdás. És az Úr adjon neked békét!
Jézus visszatér a tanítványokhoz, amikor Júdás eltávozik.
(2-634)