Valtorta Mária: Jézus csodái - Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

42 PPEK / Valtorta Mária: Jézus csodái
Jézus csodái – 2 – meggyógyított!
Fogd ágyadat, és járj!
Jézus Marciammal együtt a Beteszda fürdőhöz megy, ahol sok beteg vár a gyógyulásra. A
történet elejét lásd: Gy 6,249-250. A következő csodát Szent János is részletesen leírta: Jn
5,1-18.
Jézus körülnéz, és meglát egy béna embert, aki alacsony ágyán fekszik, és csendesen sír.
Odamegy hozzá, föléje hajol, megsimogatja, és megkérdezi:
– Sírsz?
– Igen. Énrám soha se gondol senki sem. Itt vagyok, itt vagyok, mindenki meggyógyul,
én soha. Harmincnyolc éve fekszem hátamon, mindenemet elköltöttem, enyéim meghaltak, és
most terhére vagyok egy távoli rokonomnak, aki idehoz reggel, este pedig értem jön... De
milyen nehezére esik ennek megtétele! Ó, szeretnék meghalni!
– Ne csüggedj el! Annyira türelmes voltál, és hittél! Isten meg fog hallgatni.
– Remélem... de néha elővesz a csüggedés. Te jó vagy. De a többiek... Aki meggyógyult,
Isten iránti hálából megtehetné, hogy itt tartózkodna, és segítene szegény testvéreinek...
– Valóban ezt kellene tennie. De azért ne neheztelj rájuk! Ők erre nem is gondolnak. Nem
rosszakaratból. Az öröm, hogy meggyógyultak, teszi őket önzővé. Bocsáss meg nekik...
– Te jó vagy. Te nem tennél így. Én megpróbálom kezemmel odáig vonszolni magamat,
amikor a medence felkavarodik. De mindig megelőz valaki, a medence szélén pedig nem
maradhatok, mert rám taposnának. De ha ott lennék is, ki bocsátana le? Ha előbb láttalak
volna meg, téged kértelek volna erre...
– Csakugyan meg akarsz gyógyulni? Akkor állj föl! Fogd ágyadat, és járj! – Jézus
fölegyenesedett a parancs adásához, és úgy tűnik, hogy fölegyenesedésével a bénát is
fölállítja, mert az lábára áll, majd tesz egy, két, három lépést – szinte maga sem hiszi – Jézus
mögött, aki elmegy. De látva, hogy csakugyan jár, akkorát kiált, hogy mindenki megfordul.
– De ki vagy? Isten nevében, mondd meg! Talán az Úr angyala?
– Több vagyok, mint egy angyal. Az én nevem: Könyörület. Menj békében!
Mindenki odacsődül. Látni akarnak. Szólni akarnak. Meg akarnak gyógyulni. De odasiet
a templomőrség is, amely – azt hiszem – felügyel a fürdőre is. Elzavarják ezt a lármázó
csődületet, és büntetéssel fenyegetőznek.
A béna ember fogja kis hordágyát – két rúd, két pár kis keréken, és egy szakadozott
vászon, a rudakra szegezve – s boldogan távozik, odakiáltva Jézusnak:
– Megtalállak! Nem felejtem el nevedet és arcodat!
Jézus, a tömeg közé vegyülve, más irányban távozik, a falak felé. De még nem ment át az
utolsó tornácon, amikor odaérkezik – mintha szélroham taszította volna – egy csoport júdeai,
a leggonoszabb osztályból valók, akiket az a kívánság egyesít, hogy sértő szavakat
mondjanak Jézusnak. Keresik, tekintgetnek, kutatnak. Nem értik pontosan, kiről is van szó.
Jézus pedig elmegy onnan, mialatt ezek, csalódottan, az őrség útbaigazítása nyomán,
nekirontanak a szegény, de boldog gyógyultnak, és így szólnak rá:
– Miért viszed el azt az ágyat? Szombat van. Nem szabad!
Az ember rájuk néz, és így felel:
– Én semmit sem tudok. Azt tudom, hogy aki meggyógyított, azt mondta nekem: „Fogd
ágyadat, és járj!” Ezt tudom.
– Biztosan valami ördög volt, mivel azt parancsolta, hogy szegd meg a szombatot. Milyen
volt? Ki volt? Júdeai? Galileai? Újonnan áttért?