Valtorta Mária: Jézus csodái - Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

50 PPEK / Valtorta Mária: Jézus csodái
Jézus már sietve halad a város belseje felé. A pásztorok eleinte tétováznak, majd rábízzák
a nyájat a legfiatalabbakra, akik az asszonyokkal maradnak. Az Anya és Mária, Alfeus
felesége, követik Jézust, és igyekeznek utolérni az apostolok csoportját.
A Betlehem főutcáját keresztező harmadik utcánál találkoznak a Keriótival, Simonnal,
Péterrel és Jánossal, akik hadonászva és kiáltozva jönnek feléjük.
– Micsoda eset, Mester! Micsoda eset! És milyen fájdalom! – mondja Péter, magából
kikelve.
– Egy fiút erőszakkal vesznek el anyjától, hogy megöljék, az anya pedig úgy védi, mint
egy hiéna. De csak egy asszony a fegyveresekkel szemben – teszi hozzá a zelóta Simon.
– Már sok helyen vérzik – mondja a Kerióti.
– Benyomták az ajtaját, mert eltorlaszolta magát a házban – fejezi be Jakab, Zebedeus fia.
– Megyek hozzá.
– Ó, igen! Te meg tudod őt vigasztalni.
Jobbra kanyarodnak, majd balra, a falu központja felé. Már idelátszik a lármázó sokaság,
amely Ábel házánál háborog és tolong, és ide hallatszik az asszony szívettépő, nem is emberi,
vad, de egyben szánalmat keltő sikoltozása.
Jézus meggyorsítja lépteit, és arra a kis térre ér – ami nem is annyira tér, mint csak az út
kiszélesedése, a kanyarban – ahol a kavarodás a tetőfokán van. Az asszony elkeseredetten
védelmezi fiát a katonák ellen, egyik kezével, amely vaskarommá válva kapaszkodik a
kitépett ajtó maradványaiba, másik kezével pedig fia övét szorítja, és ha valaki megpróbálja
elszakítani őt onnan, vadul beleharap, mit sem törődve a kapott ütlegekkel, s azzal sem, hogy
a haját cibálják, amit olyan vadul tesznek, hogy fejét egészen hátrahúzzák. Amikor nem
harap, üvölt:
– Engedjétek el! Gyilkosok! Ő ártatlan! Azon az éjszakán, amikor Joelt megölték, ő
ágyban volt, énmellettem! Gyilkosok! Gyilkosok! Rágalmazók! Tisztátalanok! Hamisan
esküvők!
Az ifjú pedig, akit vállánál ragadtak meg, és karjainál fogva húznak, feldúlt arccal, hátra
fordulva kiáltja:
– Mama! Mama! Miért kell meghalnom, ha semmit sem tettem?
Szép, magas növésű, karcsú ifjú, a szeme sötét és szelíd, feketésbarna haja kissé leng.
Összeszaggatott ruhája alól, hajlékony, ifjú test látszik ki, amely szinte egy kisfiúé.
Jézus, kísérői segítségével, kettéválasztja a sűrű Tömeget, amely olyan kemény, mint egy
sziklatömb, és utat tör a szánnivaló csoporthoz, pontosan abban a pillanatban, amikor a
kimerült asszonyt elszakítják az ajtótól, és vonszolják, mint egy, a fia testéhez kötött zsákot;
végig a köves úton. De ez csak néhány méteren át tart. Egy még dühösebb, heves rándítás
eltépi az anya kezét fia övétől, és az asszony, lezuhanva, erősen beveri arcát a kövezetbe, s
így még jobban vérzik. De rögtön föltérdel, karjait széttárja, miközben fiát elviszik, olyan
gyorsan, ahogyan a nehezen szétváló tömeg lehetővé teszi. A fiú pedig, kiszabadított bal
karját lengetve, hátrafelé fordult testtel kiáltozik:
– Mama! Isten veled! Legalább te ne feledd el, hogy ártatlan vagyok!
Az asszony egy őrült szemével nézi, majd ájultan zuhan a földre.
Jézus az elfogatást végzők csapata elé áll:
– Álljatok meg egy pillanatra! Parancsolom nektek! – s arca nem tűr ellenkezést.
– Ki vagy? – szól támadóan a csoporthoz tartozó egyik városbeli. – Nem ismerünk. Menj
el utunkból, és hagyj minket is menni, hogy megölhessük az est beállta előtt!
– Rabbi vagyok. A legnagyobb. Jahvé nevében, álljatok meg, vagy Ő sújt le rátok
villámaival! – s közben úgy tűnik, hogy Ő szór villámokat. – Ki tanúskodik a fiú ellen?
– Én, ő, meg ő – feleli az, aki az imént beszélt.
– A ti tanúskodástok nem érvényes, mert hamis!
– Hogyan mondhatod ezt? Mi készek vagyunk rá meg is esküdni!