Harmincas honvédek élete a halálmezőkön

– Vagy el akarod adni, nyavalyás, ezeknek a büdösöknek –
köp ki mérgesen az éhes honvéd is nagyot üt az üres csajkával a szakács
hátára.
37
A 6. hadsereg megalakulása, méhnek kötelékébe a 40. honvéd
gyalog hadosztály is tartozott, néhány napot vett igénybe, amely alatt
a tisztikar megismerte a parancsnoksága alatt álló legénységet, ami
nagyon fontos volt. A legénység nemcsak tisztelte, becsülte elöljáróit,
de szerette is és ez a tisztelettel teljes szeretet képesítette ezredünket
annyi nagyszerű diadal elérésére. Ez volt az a lelki ok. hogy ezredünk
még a legnehezebb körülmények között is eredményt tudott elérni és
sikerrel állotta meg helyét.
A mi legénységünk mindenkor és mindvégig a háború hosszú négy
esztendején, ha kellett, a végsőkig, sőt még azon túl is kitartott, inert
ezt tapasztalta és látta tisztjeitől is. Ez a legteljesebb elismerés úgy
ezredünk tisztikara, mint legénysége részére, mert tisztjeink; ha a
közös cél érdekében a szükséges fegyelmet követelő szigorral léptek
is fel, de minden cselekedetüket a szeretet és a rájuk bízott emberek
életének lehető kímélése irányította, amellyel a legénység bizalmát
megnyerték és megtartották. Az egyszerű honvéd is látta, sőt belátta,
hogy a komolyan pattogó, korholó szóból a szeretet és féltés hangzik
ki. És rájött, hogy eredményes működés csak úgy lehetséges, ha a
képzettebb s nagyobb erkölcsi értéket képviselő tisztjeit, akiknek a
vállán a felelősség teljes mértékben nyugszik, kellőképen megbecsüli
és nekik feltétlenül engedelmeskedik. Csak így érhető el a közös cél,
a haza megvédése és saját testi épségének megmentése a háború
utáni időkre.
Rangkülönbség nélkül óh, mily sokszor könnyezték meg ezredünk
tisztjei és legénysége azt a sok száz; és ezer bajtársat, akiknek drága
életét a leggondosabb vigyázat, a legóvatosabb körültekintés sem tudta
megmenteni. Oh, milyen sokszor szökött könny a szemekbe, amikor
tehetetlenül kellett nézni hősi halottainkat, a menthetetlen nehéz
sebesülteket, alkiknek rémületes sérüléseit bekötni pillanatnyilag csak
zsebbevaló, kis sebkötöző csomagocskák állottak rendelkezésre és amelyeken
oly nagy erővel tört át az a rengeteg drága magyar vér.
Első ü t k ö z e t e i n k
Augusztus 13-ikán indult el az ezred Sarajevoból Golubác-on
keresztül Sokolác-ra, majd Rogaticá-ra.
Rekkenő volt a hőség és csaknem kibírhatatlanná fűltek át a
perzselő napsugaraktól a kopár karsztos sziklautak. Legénységünk
legnagyobb része alföldi ember lévén, hegyet legfeljebb csak Budapesten
látott és mik a szelíd budai hegyek a bosnyák, szerb hegyvidék
roppant tömegéhez! Ebben a tikkasztó melegben a több napon
át tartó menetelés alatt Bosznia 1000 méternél magasabb sziklabércei
közt több emberünk kidőlt, akik az ismeretlen és szokatlan hegyes
terepen nem tudtak az ezreddel lépést tartani. Úgy kimerítette ez a
hosszú, igen fárasztó menetelés a legénységet, hogy sokan már azzal