Harmincas honvédek élete a halálmezőkön

47
tással miképpen közeledik az felénk, míg végre mégis célt tévesztve
elnémul.
Egyik lövés a másikat éri. Majdnem szakadatlanul tüzérségi tűzben
vagyunk. Nagy csattanással csapódik néhány gránát a folyóba;
mások ismét a vízmentes kavicsos Drina-mederre hullanak – messze
elhajítva a szétzúzott kavicstörmeléket.
Előttünk, mellettünk, mögöttünk mint sűrű villámcsapás hull
a gránát, de honvédeink mégis mozdulatlanul állják helyüket; pedig
még csak fedezékük sincs, csupán a magas kukorica leplezi őket. Azt
sajnálják csupán, hogy nekünk itt nincs alkalmunk, hogy a tüzet
viszonozhatnánk.
És az áthajózásnak mégis meg kell történnie!
Majdnem a folyópartig vezettem már előre századomat. Beosztottam
30-30 emberből álló csoportokba. Az első csoporttal a folyóval
párhuzamos födözékbe húzódom, melyből adott jelemre az utászok
által készentartott pontonhoz futunk. Néhány másodperc múlva már
a pontonok fenekén ülve helyezkedünk el.
Utászaink eltaszítják a parttól pontonunkat. Alig tesznek egykét
evezőcsapást, midőn egy gránát közvetlen előttünk vágódik a vízbe.
Néhány pillanat múlva fejünk felett sivítva-búg el egy második
lövedék, mely vagy 40 lépésre mögöttünk éri a vizet.
A folyó közepén tartunk, midőn a harmadik, kiválóan célzott
lövés alig 1 m-re csapódik a vízbe, pontonunk közepe előtt: pedig
nem kevesebb, mint 4000 m távolságra van az ellenséges üteg tőlünk!
A gránát ütése felkorbácsolja a vizet, a nagy hullámoktól jobbrabalra
himbálódzik a ponton, de minden baj nélkül mégis hajózunk
tovább.
Közeledünk a szerb parthoz, melytől vagy húsz lépésre megszűnik
az evezés, nehogy a sekély vízben kavicszátonyra jussunk.
Vas-csónakunk nyugodtan áll, midőn megkapjuk a jelet a kiszállásra.
Térdünkön fölül ér a víz és futva igyekezünk a kavicszátonyon
át előrejutni, hogy mielőbb az ellenséges tűz körletén kívül legyünk.
Még becsapódik közelünkben néhány gránát, de a szerb part füzesének
leple alatt sértetlen állapotban láthatjuk egymást.
A századnak ezen először áthajózott részletéhez hasonlóan, csodával
határos módon, sértetlenül jutott keresztül ezen a poklon a
század többi része is.
A legnagyobb elismerést és dicséretet érdemlik utászaink is,
akik kitartó hősiességgel oly gyakran eveztek át egyik partról a
másikra; mitsem törődve a gránátok tömeges hullásával.«
Délután 1 óra körül a koviljacai temetőnél már az itt lefolyt
heves harcok nyomait találtuk. Itt támadták meg a komitácsik a
30/4. menetszázadot, melynek parancsnokára, Sznistsák akkori századosra
is bombát dobtak·
Délután 1 órakor kaptuk a parancsot az előnyomulásra. Menet
közben, a sűrű erdőben találkoztunk a 2. menetezred egyik oszlopával,
amelyik 3 szerb hadifoglyot is vitt már magával. A hadifoglyok
egyike jól beszélt magyarul, aki macedón bolgár volt. Régebben
hosszabb időt töltött már Magyarországon és várta az alkalmat, hogy
önként megadhassa magát.
Délután 5 óra 00 perckor a 33. menetzászlóalj Koviljapa-tól