Harmincas honvédek élete a halálmezőkön

49
zászlóalj erejű ellenség soraiban. Határozottan kivehető, hogy miképpen
ritkul a nagy tömeg; jól látható, hogy 2-3 ember is miképpen
viszi egy-egy védettebb helyre a sebesülteket.
Mi igen jól voltunk leplezve. Az ellenség össze-vissza lövöldözött
és csak negyedórai tapogatódzás után akadt rá állásunkra. Ekkor már
mint a jégeső, ügy csapkodtak körülöttünk az ellenséges lövedékek,
de későn, mert a mi tüzünk már elérte célját. Másfél zászlóalij fejlődött
fel ellenünk és már maga az a tény, hogy az előnyomulásukat
feltartóztattuk, örömmel töltött el bennünket.
Egyik járőrömtől kapok most jelentést:
– Alig 300 lépésre tőlünk oldalt, körülbelül egy zászlóalj ellenség
jön felénk.
Már majdnem egy órán át tartottuk magunkat a többszörös túlerővel
szemben és most még egy zászlóalj nyomul előre oldalunkba.
Két és fél zászlóalj egy század ellen!
A környéken saját csapatunknak semmi nyoma; erősbítést sehonnan
sem várhatunk. Elrendelem, hogy egyik szakasz (Sági István
t. hadnagy parancsnoksága alatt) a tüzelési állásban maradva, folytassa
a tüzelést, míg ennek födözete mellett a többi három szakasz a fedezékek
és a közeli erdő leplének kihasználásával a kiszemelt új állás
felé elvonul. Nemsokára beszünteti a visszahagyott szakasz is a tüzelést
és az is követ bennünket.
Délelőtt 9 órakor érkezünk a kiszemelt új állás közelébe. Alig
lápunk ki az erdőből, máris rettentő sivítással búgnak el fejünk
felett a loznicai ütegek gránátai és srapnellel. Elrendelem olyan
alakzatnak a felvételét, melyben továbbhaladva, legkevesebb kárt
tehet bennünk a tüzérségi tűz.
Egyszerre az előttem levő hegytető felől magyarul tudakozódnak:
»Miféle csapat az ott?« Visszakiáltok: »Ki kérdezi?« A válasz
volt: »Intzédy alezredes!« Kellemes meglepetés volt ez részünkre,
midőn megtaláltuk az összeköttetést ezredparancsnokunkkal. Azért
szakadt meg az összeköttetés vele, mert Schreitter tábornok, a rnenetdandár
parancsnoka a zászlóalj- és ezredparancsnokokat magához rendlelte
Koviljicá-ra eligazítás végett. S ez azért kellett, mert Kárász
altábornagy helyett ő vette át a Drina balpartján a tüzércsoport parancsnokságát.
Meggyorsulnak lépteink és nemsokára jelentést teszek a század
működéséről, mire Intzédy alezredes a következő szavakkal fogadott:
»Hála Isten, legalább egy századom van ezredemből!« – Ott találtam
zászlóaljparancsnokomat, Hajniss alezredest, Ferdinkó és Mihályfi
főhadnagy ezr. és zlj. segédtiszteket és kb. 30 főből álló legénységet
különféle csapattestektől és fegyvernemektől egy hadapródjelölt őrmester
parancsnoksága alatt, akiket mint az előző napi harcok visszaozönlőit
parancsnokaink feltartóztatták és maguknál visszatartották.
Lendvay Károly főhadnagyot az 1914 szept. 17. és 18.-Í fegyverténye
alapján, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül
a hadidíszítményes, kardos 3. oszt. katonai érdemkereszttel
tüntették ki. A kitüntetési javaslat kiemeli, hogy akkor, midőn az 1.
menetdandár csapatai visszavonulóban voltak, az 1. menetdandár csapatreszei
közül saját kezdeményezésből csak a 33/3. (Lendvay) százaid
maradt a megszállt állásokban, 2 és fél zászlóaljjal vette fel a