2012. szeptember 5. szerda

Erdősödés a nagyharsányi Szársomlyó-hegy (Villányi-hegység) déli lejtőjén
Dénes Andrea 1 , Erdős László 2 , Morschhauser Tamás 3 , Cserhalmi Dániel 4
Janus Pannonius Múzeum, Természettudományi Osztály, Pécs 1 , Szegedi Tudományegyetem, Ökológiai Tanszék, Szeged 2 ,
PTE TTK Biológiai Intézet Növényrendszertani és Geobotanikai Tanszék, Pécs 3 , Szent István Egyetem Biológiai Intézet, Gödöllő 4
Földünk számos részén, ahol füves és fás közösségek alkotnak mozaikot, a cserjék és fák terjedése, valamint a gyepek
arányának csökkenése mutatható ki. Hazánk egyik legrégebbi természetvédelmi területén, a Szársomlyón az utóbbi időben
szintén jól megfigyelhető a déli hegyoldal erdősödése. Ennek mennyiségi jellemzése, az okok feltárása, a lehetséges
következmények elemzése eddig nem történt meg, pedig ez természetvédelmi szempontból is lényeges információkkal
szolgálhat, amelyek más hasonló erdőssztyepp-komplexekben is hasznosíthatók volnának. Kutatásunk során légifotók felhasználásával
és tájtörténeti elemzéssel igyekeztünk a fent említett hiányokon enyhíteni. A vizsgálathoz egy színes ortofotó
állt rendelkezésre 2005-ből (FÖMI), illetve két pánkromatikus felvétel 1964-ből és 1984-ből (HM Térképészeti Hivatal).
Utóbbiak esetében a jobb elemezhetőség kedvéért kontrasztfokozást alkalmaztunk. Mindhárom esetben nem-felügyelt
osztályozást végeztünk az ERDAS Imagine 8.4 szoftver segítségével. Különböző számú osztályok tesztelése során végül hat
osztály alkalmazása hozta a legjobban interpretálható eredményt. Az osztályozás eredményét az ArcView 3.1 szoftverrel
dolgoztuk fel, melynek során a hat osztályt végül kettőbe összevontuk ami megadta a fás/fátlan vegetáció arányát. Az osztályozás
pontosságát terepen gyűjtött random GPS pontokkal ellenőriztük. A tájtörténeti elemzéshez a lehető legtöbb,
hozzáférhető, a területre vonatkozó adatot értékeltünk (térképek, levéltári dokumentumok, útleírások). Ennek kiegészítéséhez
Nagyharsányban élő idős emberekkel interjúkat készítettünk a Szársomlyó tájhasználatára vonatkozóan. Eredményeink
alapján a hegy déli lejtőjén gyorsan nő a bokorerdő és a hegylábi cserjés borítása (az 1964-es 9,8%-os arány 2005-
re 21,7%-ra nõtt). A Szársomlyó déli oldalát évszázadokon át legeltették. A legeltetett állatok létszáma a XX. sz. közepén
kezdett csökkenni, majd a legeltetés az 1970-es években szinte teljesen, majd a 80-as évek végére teljesen megszűnt. Bár
a fás növényzet terjedésében a globális tényezők hatása sem zárható ki (emelkedő CO2-koncentráció, N-ülepedés), véleményünk
szerint a legfontosabb szerepe a tájhasználat változásának (a legeltetéssel való felhagyásnak) lehet. Finomabb felbontású
időbeli elemzéssel lehetőség volna a jövőbeli egyensúlyi gyep-erdő arányra következtetni, és ennek alapján a természetvédelmi
teendőket kijelölni.
Az élőhelyi sokféleség szerepe a biodiverzitás megőrzésében a Lónyay-főcsatorna
vízrendszerénél kimutatott szitakötő-fajegyüttesek (Odonata) példáján
Dévai György 1 , Miskolczi Margit 2
DE Hidrobiológiai Tanszék, Debrecen 1 , AGRION 2000 Bt., Debrecen 2
A Felső-Tisza-vidék mindeddig sok vonását megőrizte a táj ősi arculatának és hajdani élővilágának, s így az itteni élőhelyi
és biotikai diverzitás nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően értékes. A terület egyik jellegzetes része a teljes egészében
hazai területen fekvő Lónyay-főcsatona vízgyűjtő területe. A szitakötők nemzetközi és hazai viszonylatban a biodiverzitás
felméréséhez és monitorozásához általánosan használt élőlénycsoport, különösen a síkvidéki vízterek esetében.
Tanulságosnak tűnt tehát megvizsgálni, hogy milyen fajegyüttes alkotja az itteni faunát, s ez a fajkészlet a szitakötőkre kidolgozott
biotóp-minősítési eljárás szerint az itteni kisvízfolyások milyen értékkategóriákba történő besorolását teszi lehetővé.
A gyűjtések és a megfigyelések 12 kisvízfolyás mentén történtek, 1985- 2005 között öt évben. Munkánk során elsősorban
a területi gyűjtés módszerét alkalmaztuk, de a vízfolyások többségén – általában azok habituálisan is jól elkülönülő
szakaszain – egy-egy mintavételi szakaszon az imágókat rendszeresen felmértük. Vizsgálataink eredményeként öszszesen
31 fajt (14 Zygoptera és 17 Anisoptera) mutattunk ki, amelyek közül 1 faj az igen gyakori, 18 a gyakori, 9 a mérsékelten
gyakori, 2 a ritka, 1 pedig a szórványos előfordulású szitakötőket képviseli. A Lónyay-főcsatorna vízrendszerét alkotó
vízfolyások között jelentős fauna-összetételbeli különbségeket tapasztaltunk, amelyek a minőségi besorolás pontszámértékeiben
(7-185) is tükröződnek. Ugyanakkor a teljes vízrendszer pontszámértéke az egyes vízfolyásokétól pozitív irányban
igen eltérő (262,5 pont). Mindezekből egyértelműen következik, hogy a Lónyay-főcsatorna vízrendszerében a szitakötőfauna
gazdagsága és értékessége a habitatszintű sokféleségben gyökerezik. A minősítés végeredménye alapján pedig az
is megállapítható, hogy a teljes vízrendszer pontszáma számottevő mértékben (75%-kal!) meghaladja a biológiai-ökológiai
szempontból legértékesebbnek minősíthető objektumok pontszámhatárát. Mindezek alapján a Lónyay-főcsatorna vízrendszerét
alkotó kisvízfolyások odonatológiai szempontból igen értékes élőhelyegyüttesnek tekinthetők, s ezért az itteni
értékes élővilág megőrzése és védelme – különös tekintettel az Európai Unió Víz Keretirányelvének elvárásaira is – mindenképpen
indokolt.
39