2012. szeptember 5. szerda

Partimadár-állományváltozások vizsgálata a balmazújvárosi Nagy-sziken (előzetes eredmények)
Lisztes Anna, Végvári Zsolt, Barta Zoltán
Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék, Viselkedésökológiai Kutatócsoport, Debrecen
A Hortobágy északkeleti térségében fekvő balmazújvárosi Nagy-szik korábban természetes szikes tó volt, azonban feltehetőleg
a talajvízszint süllyedése és a legeltetés mértékének csökkenése, illetve a vízrendezések miatt a szikesek kiterjedése
és a vizes élőhelyek állapota hanyatlani kezdett. 2009-2013 között a LIFE+ program keretén belül élőhelyrekonstrukció folyik
a területen, melynek célja a Nagy-szik természetközeli állapotának visszaállítása. A szikes tavak átalakulása és eltűnése
általános probléma e sérülékeny élőhelyek körében. A Nagy-sziken zajló rekonstrukcióhoz hasonló, leromlott állapotú
szikes tavak szerkezetét érintő beavatkozások még nem történtek, ezért a sikeres helyreállítás példaértékű lehet más szikes
tavak esetében is. A rekonstrukció lezajlása után a terület várhatóan visszanyeri az eredetihez hasonló szerkezetét és
arculatát, amelyet a partimadarak, mint szikes tavi indikátorszervezetek állományának várható növekedésével is kimutathatunk.
Kutatásunk során három éven át vizsgáljuk a partimadarak élőhelyhasználatát illetve a partimadarak potenciális
szárazföldi és vízi táplálékállatainak mennyiségi és minőségi eloszlását a költési időszakban az élőhelyrekonstrukciós
munkálatok során. A kutatás célja azon tényezők feltárása, amelyek befolyásolják a partimadarak élőhelyválasztását.
Igyekszünk fényt deríteni a partimadarak állománynagyságainak, a táplálékbázis valamint az élőhelyszerkezet közötti
kapcsolatokra. A kutatás eddigi két évének adatai alapján megállapíthatjuk, hogy a partimadarak állománynagysága a
2010-2011-es időszakban, mind a fészkelő fajok, mind a fészkelő párok számát tekintve nőtt. A partimadarak eloszlása eltérő
területhasználatot mutat a két év költési időszakból származó adatai alapján. Az eredmények értékelésekor azonban
szem előtt kell tartanunk a két év csapadékviszonyainak jelentős különbségét. A potenciális szárazföldi és vízi táplálékbázis
vizsgálata során eltérő térbeli és időbeli eloszlást találtunk az egyes taxonok egyedszámát illetően. Kutatásunk aktuális
kérdése, hogy van-e összefüggés a partimadarak és lehetséges vízi táplálékállataik eloszlása között illetve, hogy milyen
tulajdonságokkal jellemezhetőek a vízi gerinctelenek a vizsgálat első két évében.
Két szimpatrikus erdei hangyafaj, az Aphaenogaster subterranea és a Prenolepis nitens
(Hymenoptera: Formicidae) táplálékszerzésének tér-idő mintázata
Lőrinczi Gábor
Szegedi Tudományegyetem, Ökológiai Tanszék, Szeged
A balatonfüredi Péter-hegy déli lejtőjének karsztbokorerdejében vizsgáltam a terület két legabundánsabb hangyafajának,
az Aphaenogaster subterranea és a Prenolepis nitens táplálkozási aktivitását, táplálékpreferenciáját és a táplálékforráson
mutatott egyedi viselkedésformáját. Ennek során tavasztól őszig négy időszakban 3-3 napon át, ill. kiegészítésként a téli
periódusban 1-1 napon át végeztem csalétkes kísérleteket. A csalétkeket hármas csoportokban helyeztem el, csoportonként
5-5 csalilappal a talajon, ill. mellmagasságban a fák törzsén. Csalétekül mézet és tonhalat használtam, felkínálva a választási
lehetőséget a takarmányozó egyedeknek a szénhidrát- és fehérjedús táplálék között. Tavasz és nyár vége között napi
12, ősszel 10, míg télen 4 órán át, óránként regisztráltam a csalétkeken való aktivitást, egyedszámot, egyedi viselkedésformákat,
stb., ill. mértem a lég- és talajhőmérsékletet. A két faj szezonális aktivitása egymástól jelentős mértékben különbözött.
Míg az A. subterranea esetében az aktivitás csúcsa nyár elejére esett, addig a P. nitens tavasszal, ill. ősszel volt a legaktívabb,
sőt még az enyhébb téli napokon is megőrizte aktivitását. Esetében erős negatív korreláció, míg az előbbi faj
esetén egy gyengébb pozitív korreláció volt kimutatható az aktivitás (az elfoglalt csalétkek száma) és a hőmérséklet között.
A két faj a táplálékpreferencia tekintetében is jelentős különbségeket mutatott. Míg az A. subterranea rendre szignifikánsan
több dolgozót mobilizált a fehérjedús táplálékforráson, addig a P. nitens aktivitása csúcsán (tavasszal és ősszel) a
szénhidrátban dús, a köztes időszakban viszont a fehérjedús táplálékot preferálta vagy a preferenciája között nem volt
szignifikáns különbség. A két faj közül az A. subterranea dominancia-indexe (a más fajhoz vagy kolóniához tartozó egyedekkel
történő interakciók hányad részében zárta ki sikeresen azokat a táplálékforrásról) szignifikánsabb nagyobb volt. Az
idegen dolgozókkal szembeni agresszív interakciók magas száma, ill. a jellegzetes, eszközhasználatból fakadó táplálékszerző
viselkedésformája miatt azonban utóbbi faj táplálkozási hatékonysága jóval alacsonyabbnak bizonyult, mint az a
P. nitens esetében volt kimutatható, amely az alacsonyabb hőmérsékleteken mutatott aktivitása miatt az esetek többségében
egyedül táplálkozott a csalétkeken.
67