A Dunántúl Története A Későbronzkorban (BTM műhely 1. kötet ...

Délnyugat-Szlovákiában és a Dunántúl területén, a váli kultúra. Úgy tűnik, hogy a Duna-Tisza közén a Gáva kultúra
vetett véget a Csórva csoport uralmának. Bár ezek az események túlnyomórészt a régibb UK keretein belül játszódtak
le, a Dunántúlon a harmadik fázist bizonyos értelemben átmeneti szakasznak tekinthetjük a régibb és a fiatalabb
UK közötti időben. A kérdés rendkívül bonyolult, miután nálunk a régibb UK-hoz sorolt kurdi kincsekben sok olyan
tárgy van, amely már az új kultúra anyagában, pl. a Velatice I sírban lelhető meg (három bordás markolatú kard,,
Friedrichsruhe csésze stb.), s ugyancsak a kurdi és gyermelyi fémművesség termékeit használja a váli kultúra fejlődésének
korai szakaszában. 523
Mindenesetre a Dunántúl vonatkozásában ez már a harmadik fázis időszaka, amely a régibb
Uk végét, de egyúttal az új korszakba való átmenetet is jelzi, valószínűleg már a HA2 periódus kezdeti szakaszában.
A Velatice kultúra Kárpát-medencei fáciesét létrehozó umamezős elemek megjelenése a Dunántúlon már a III. fázisra
esik, s a váli kultúra etnogenezise részben ezekhez, részben a Caka-Mosonyszolnok jellegű alapréteghez fűződik.
A két kultúra, s talán népesség kohéziójának terméke a már kialakult, nagy temetőkben is megfigyelhető váli kultúra.
E korszak történeti fejlődése rendkívül sokszínű, összetett, hiszen ugyanabban az időben élt egymás mellett a Dunántúlon
az egymáshoz külső jellegzetességeiben hasorűító, etnikumában mégis elütő két kultúra, s folytatódott ötvöződésük
sajátos folyamata. A váli kultúra korábbi szakasza a Vál I ezzel a történetileg rendkívül fontos időszakkal párhuzamosítható,
annak ellenére, hogy bronzainak és kerámiájának alapvető ismertető jegyei még a régibb Uk-hoz
kötik. A számos formai hasonlatosság ellenére új gazdasági viszonyok között élő, s ennek megfelelően nyilvánvalóan
új társadalmi formációkról tanúskodó kultúrával állunk szemben.
Az UK harmadik fázisában a Dunántúlon már érezhető volt a lelőhelyek számának bizonyos fokú csökkenése.
A negyedik fázis idejére ez némiképp módosult, miután a Dunakönyök területén ugyan tapasztalható bizonyos emelkedés,
másutt azonban tovább csökken az UK lelőhelyek száma. Talán a Dél-Dunántúl Duna menti térsége kivétel
ez alól, ahol továbbra is erőteljes az umamezős települtség. Ezzel szemben erős a csökkenés aránya a Balaton térségében
és a hozzá csatlakozó Zalában. 524
A negyedik fázis egyúttal a fiatalabb UK virágkora s a Dunántúl egy másik területén, az északnyugati régióban
valójában csak ekkor bontakozott ki Közép-Európa későbronzkorának egyik legjelentősebb bronzipari központja,
elsősorban Velemszentviden; műhelyei más, jól védhető telephelyen, így pl. Sághegyen is előkerültek. E két utóbbi
lelőhelyen napvilágra került kincsleletek egyes tárgyai, valamint a szórványbronzok egy része még azonos a kurdi
szint legfiatalabb típusaival, nagy többségük viszont a fiatalabb Románd horizontot képviseli a fiatalabb umamezős
korszakon belül. Amíg a kurdi bronzipar termékei esetenként regionális sajátosságokról tanúskodnak (pl. a Somogy
és Baranya megyei kincsek), addig a következő, fiatalabb UK korabeli kincsleletek, így a HB2 periódusra keltezett
romándi leletkör tárgyai a Kárpát-medencénél jóval szélesebb körre kiterjedő uniformizálódás bizonyítékai.
A fiatalabb UK bronzanyagában az egyes típus variációinak száma lényegesen csökken; pl. a nyélnyújtványos sarlók,
tokos balták vagy kések esetében tapasztaljuk ezt, amely jelenség a későbronzkor végső etapjában virágzó
bronzműhelyeknek a korábbiaktól eltérő struktúrájára enged következtetni. Bár a kurdi és a gyermelyi ipar esetében
sem gondolhatunk arra, hogy minden egyes település egyben bronzműhely is volt, a fiatalabb UK bronzműves központjainak
a száma különösen korlátozott volt a Kárpát-medencében, sőt egész Közép-Európában. A Dunántúlon
teljes bizonyossággal csak a velemszentvidiről és a sághegyiről tudunk, s könnyen lehet, hogy egyedül ezek látták el
kész termékekkel a térség lakóit, sőt ennél jóval szélesebb területre kiterjedő exportra termeltek.
E bronzipari központok, különösen a régészeti adatszolgáltatás szempontjából igen jelentős velemi település,
tömegtermelésükkel egyúttal a kereskedelem bázisaivá váltak. Az erődített, több terasszal kiépített, fellegvárral is
rendelkező velemi földvár az újabb feltárások tanúsága alapján sűrűn volt telepítve, s számos olyan jellegzetessége
van, mely arra utal, hogy a mediterrán kereskedelmi útvonalak mentén kialakított polis nem áll példa nélkül Európa
mérsékeltebb égövi területein sem. Elég itt utalnunk az antimon bronzok jelentőségére. Sajnos Sághegy bazaltbányái
végérvényesen megsemmisítették az ipari centrum minden maradványát, legfeljebb a gondosan összegyűjtött
szórványokból következtethetünk egykori, velemihez hasonló jelentőségére. A számtalan bronztárgy mellett az öntőműhelyek
felszereléseinek néhány darabja közvetlenül is e konvergenciákra utal.
Fentebb már utaltunk arra, miként alakultak ki az igen termelékeny, s feltehetően jól szervezett bronzművesség
bázisai. A régibb UK végén, az átmenetinek meghatározott harmadik fázisban már érezhetők bizonyos változás jelei
az UK fejlődés folyamatában, mely változás a fentebb már ismertetett történeti események sorozatához vezetett.
Bár a kutatók egy része tagadja az etnikai változás lehetőségét, s belső, gazdasági természetű okokra vezeti vissza az
újabb UK kibontakozását, a Dunántúl esetében számos jel mégis az előbbi feltételezést látszik alátámasztani. A váli
kultúra kialakulásának kérdésében aligha fogadhatjuk el az UK teljes idejére kiterjedő belső, egyenletes fejlődés
elméletét, hiszen a váli kultúra eléggé eltér elterjedési területének korábbi leletcsoportjaitól. Bár az anyagi kultúra,
mindenekelőtt a kerámia számos eleme szoros összefüggést mutat a régibb UK leletanyagával, ez azonban nem több
annál, amit az alapnépesség átörökíthetett az új kultúrába. A fejlődés új irányát tulajdonképpen a Velatice kultúrából
kiszakadt népcsoportok határozták meg, melyek a superstratum szerepét játszották az etnogenezis folyamatában.
A bizonyos mértékű belső mozgások lehetőségét egyébként a széles körre kiterjedő „Urnenfelder vándorlás"
elméletét tagadó H. Müller-Karpe is elismeri. 525
A kérdés természetesen nem lezárt, mindenesetre alapos okunk lehet