Barbara Ann Brennan - Életenergia Közössége Független Szellemi ...

hat. Az „önmaga mellett állás" jelensége ál tálában hoszszabb
ideig tart, tán napokig, de esetleg évekig is. Sok
olyan embert láttam, aki valamely trauma, vagy korai
műtét miatt évekre részben különvált a testétől.
Egyszer egy fiatal nő kétéves korában nyílt szívműtéten
esett át. 21 évesen azon dolgoztam vele, hogy
energiamezeje szilárdabban épüljön be a testébe. Felső
testrészei részben leváltak róla, ellebegtek fölfelé és a
háta mögé. E szétválásnak az lett a következménye,
hogy a lány elszigetelődött saját érzelmeitől. A szóbeli
visszautasítás velejárói: sok, általában sárga energia a
fejben, komoly nyaki blokk, az alsó részen halvány,
sápadt, enegiaapály jeleit mutatja. A status quo megtartása
érdekében a személy beszédben aktív marad,
hogy az elevenség valamilyen érzését fenntartsa. Ez a
beszédfolyam tartja fenn a feji energiaáramlását.
Az orális szívás a szóbeli elutasítás közeli rokona,
amennyiben, vagyis a személy saját energiamezeje feltöltése
érdekében igen hatékonyan szívja el a körülötte
lévők energiáját, amihez természetes környezete energiáit
nem képes felhasználni. Más szóval, a személy
nem képes kielégítően feldolgozni a környezet atmoszférájában
lévő orgonkészletet, ez okozza azt, hogy rászorul
a mások által előemésztett energiára. A szívás e
formáját érzékelhetjük a csacsogásban, ami unalmas és
kimerítő a befogadó számára, ezt láthatjuk egyes emberek
„porszívó-szemeiben" is. Ezek az emberek imádnak
mások körül sündörögni, szocializálni. Másoknak
arra van szükségük, hogy energiát ürítsenek ki (mazochista
típus), ezek az elszívók (piócák) tökéletes partnerei
lehetnek. Együtt jól kielégíthetik szükségleteiket
(lásd 13. fejezet).
A pszichopata karakterstruktúrájú emberek manapság
gyakran szembesülnek karakterükkel. Nagyon
fenyegetve érzik magukat, és „horgot" formálnak a
fejük tetején. Ha forróvá válik a talaj, bárkire kivetik a
horgot, akit agresszornak ítélnek meg. Ezt a horgot
általában szóbeli állításokkal is kísérik. Másrészt, ha ez
az ember valakivel szembe akar szállni, mentális energiája
segítségével eredményesen próbálhatja megragadni
azt a fejénél fogva. A konfrontált személyre gyakorolt
hatás az lesz, hogy a konfrontáló mindaddig
saját energiamezejében tartja őt, amíg meg nem bizonyosodik
róla, hogy álláspontját sikerült bebizonyítania
és e konfrontált személlyel elfogadtatnia. A védelem/hatás
e formája nagyon fenyegető a befogadó
számára, hisz minden arra mutat, hogy logikai úton
közelítenek hozzá, racionális lépésekkel, melyek elvezetnek
a „helyes" következtetéshez, de a „Sorok-közötti-üzenet"
azt közvetíti: jobb lesz, ha a befogadó
nem ellenkezik. Ezt a fajta „párbeszédet" általában az
a ki nem mondott, de beleértett állítás kíséri, hogy a
konfrontált a „rossz", a konfrontáló a „jó".
A „tapogatókarok" csöpögnek, síkosak, halkak és
nehezek. A lényeget próbálják megragadni, és kihúzni,
hogy aztán a biztonságot kereső elnyelje azt - elérik
napfonatunkat. Az ilyen ember torkig van saját lényegével,
de nem tudja, mit tegyen vele, mert úgy érzi,
annak szabadjára engedése a megaláztatást jelenti.
Ezért annyira kétségbeesik, hogy saját lényegével való
kapcsolatát is elveszti. Csendes, tűnődő állapotba merülhet
egy időre. Ekkor a „tapogatókarok" saját lényegében
dolgoznak s legyengítik őt. A csendes tűnődés
energetikai szinten nagyon zajos.
Egyedül érzi magát egy olyan szobában, amely
egyébként tele van aktív, szórakozó emberekkel.
Azok hamarosan körülveszik őt, hogy segítsenek neki.
Ő öntudatlanul, de okosan és nyájasan megköszöni
mindenki segítségét, megmondva mindenkinek, miért
nem hídja használni a felajánlott segítséget, és új javaslatokat
kér. így a játszma megy tovább. A saját „tapogatókarja"
által foglyul ejtett ember azt gondolja, hogy
kívülről kell beszereznie valamit, pedig arra van szükség,
hogy a benne rejlő tartalmakat kiadja. Szónyilakkal
próbálkozhat, hogy valakit haragra gerjesszen.
Ezek a nyilak nemcsak a fület sértik, de energetikai
szempontból is bántóak.
Szállnak a levegőben és nagyon pontosan, hatékonyan
fúródnak a befogadóba. Az íjász öntudatlanul azt
reméli, elég fájdalmat okoz ahhoz, hogy a másik haragját
kiprovokálja. A másik haragja számára csak felmentésként
szolgál: kifejezheti saját haragját, anélkül, hogy
annak megaláztatás lenne a velejárója. Szándékosan
precíz, mentális úton próbálja a másikat megalázni, és
ugyanakkor el szeremé kerülni a testének alsó felében
születő érzéseket.
A „hisztérikus védekezés"-t alkalmazó személy
boldogan reagál kitöréssel a nyilakra. A hisztérikus oly
módon robban ki, hogy mindenki energiamezejével
ütközik, szikrát gyújt, színrobbanásokat idéz elő, olyan
tombolásban, mintha a hatalom és a káosz puszta erejével
kívánna fenyegetni és elrettenteni. Célja az, hogy
mindenkit kiűzzön a szobából.
A „határtartó" egyszerűen kivonja magát a helyzetből,
miközben megerősíti és megvastagítja határait,
hogy ne lehessen hatást gyakorolni rá. Az ily módon
közvetített üzenet a felsőbbrendűség üzenete. Más
egyszerűen kifejezheti fennsőbbségét határozottan
rendezett, jól kontrollált (hatalma) ereje kinyilvánításával:
ami felnagyítva fénybe borítja auráját, így aztán
nem marad kérdéses, ki uralja a helyzetet, és kit nem
lehet táncoltatni.
97