Elhallgatott Történelem

VISSZAE ML ÉKEZÉSEK
A visszaemlékezése így folytatódik:
„Történt egyszer, hogy a kolhozban
dolgoztunk, s sikerült elhozni tojást,
krumplit, kolbászt. Észrevette egy dagadt
muszka asszony, elkezdett utánunk
szaladni. Addigra a nagy
óbégatására odaért a többi asszony
is, aztán jól elverték a tolvajt. Az őr
mikor megunta, akkor elzavarta
őket.”
A táborban nem volt piskóta az élet.
Ha valaki meghalt, akkor elszedték a
ruháit. Aki szökött és elkapták, azt agyonlőtték. Ha valaki sokat ’pofázott’, akkor belökték
a verembe, aztán mikor eszükbe jutott akkor kiszedték.
A betegekkel nem foglalkoztak. Elvitték őket valahová, aztán néha visszajöttek, de legtöbbször
inkább nem. Barna bácsi szerencsére nem volt olyan beteg, hogy ledöntötte
volna a lábáról. Ami baj volt, azok a tetvek. Mindenkit leborotváltak, aztán szórták rájuk
a port. Történt, hogy egy jó barátja, Feri bácsi lábára ráesett egy rönk s lágyékhajlattól
bokáig csúnyán megsérült. Egy fogolytársa hipermangánnal lemosta és késsel
felnyitotta a sebet, amiből két napig jött a genny. Végül Rosztovban látták el.
Nagyika a málenkij robotot úgy kerülte el, hogy mikor Tarcalon szedték össze az embereket,
akkor egy rokonuk, Erzsóka néni édesapja, akiknek volt egy malma, elővett
egy hordó aszú bort, odaadta a tisztnek s hazaengedték.
Papó túlélte a Gulagot. Nyíregyházáról 2000 embert vittek el, ebből 30-an tértek haza.
Ők azok, akik jobb fizikai és mentális állapotban voltak.
Hazatérése után a saját hentesüzletükben dolgozott, azt később elvették tőlük. Majd
dolgozott egy miskolci húsüzemben, a tarcali Állami Gazdaságban volt üzemi konyhavezető
is, majd a miskolci Utasellátónál volt. Volt egy kis szőlőföldjük (Fekete-hegyen),
az udvarukon présház, ahol finom borokat állított elő.
Köszönjük a történetet!
16