Családi Kör, 2017. szeptember 14.

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK
Egy kis közvélemény-kutatás
„Halvány a remény, de még ÉL…” – Volt egyszer egy Buksi (8. rész)
„A Vadnyugat hőskorából szól ez a mese.
Északon és a központi vidéken erdőség borította
a hegyeket és völgyeket akkorjában.
Keleten, a végtelen síkságokon vörösbőrűek
éltek, szabadon, mint a pusztai szelek” –
ezzel a szűkszavú kis bevezetővel ajánlotta
1957. december 26-án az olvasók figyelmébe
a Buksi című gyermeklap (amely az idén
lenne hatvanéves…) első száma A vörös nyíl
című folytatásos képregényét, amelynek főhőse
Davy Crockett ezredes (1786–1836), az
Amerikai Egyesült Államok ünnepelt nemzeti
hőse, az ismert katona és politikus volt.
Persze, az itt (is…) feldogozott történetei
már a valóságtól messze elrugaszkodottak,
szinte münchhauseniek, vagyis sokkal
inkább legendásak és meseszerűek – semmint
reálisak! –, ahogy a népszerű történelmi
alakok úgy nagy általánosságban élnek
a nép ajkán, no meg persze az alkotók
(írók, költők, dalnokok, drámaszerzők, festők
és grafikusok, képregényrajzolók, filmesek
és miegyebek…), általuk pedig a közönség
fantáziájában…
A Buksi szerkesztői tehát Davy Crockett
esetében sem – ahogy a múlt héten Till Ulenspiegel
történeteivel kapcsolatban is láthattuk
már – nem mentek bele olyan aprólékos
részletekbe, mint az egyik másik történet, a
Csapa és Gru-gru kalandjai című széria esetében.
Erről korábban volt szó sorozatunkban…
Ugyancsak a múlt héten írtunk arról is,
hogy tulajdonképpen egy kisebbfajta közvélemény-kutatással
ért fel, amikor kilenc évvel
ezelőtt, akkor épp a Buksi megjelenésének ötvenéves
jubileuma ürügyén a horgosi Nagygyörgy
Zoltán arról írt a Magyar Szó mellékletében,
az Üveggolyó 2008. szeptember 25-ei
számában, hogy az egyik, „ismerősöket kereső”
internetes portálon oldalt nyitott a Buksinak
és Raymond Macherot „rajzmesternek”.
Nagygyörgy Zoltán cikkében közreadott
egy válogatást „néhány visszajelző lelkes
írás”-ából. Az akkor ötvenöt éves, becsei Pekality
Rózsa például így fogalmazott: „Emlékszem,
hárman voltunk testvérek, amikor
anyukámék esténként kiruccantak, akkor
mi előhoztuk a Buksikat és nézegettük.
Azok a szép idők…!” Az akkor ötvenhét esztendős,
zentai Boros Anna pedig így emlékezett:
„Sok-sok szép emléket hozott vissza
a múltból. Kislányka voltam, amikor a Buksi
hetilap megjelent, nagyon sokáig az első
számtól az utolsóig megőriztem, de sajnos
az évek folyamán elkallódtak. A 70-es, 80-as
években a Magyar Szó újvidéki szerkesztőségében
dolgoztam és ott módomban volt
a Buksi archivált számait átolvasni, de már
ez is régen volt. Sajnálom, hogy ma már
nincsenek ilyen jó kis lapok.”
A szerző még egy hozzászólást, „viszszajelzést”
idézett cikkében, amelynek „feladója”
az akkor ötvennyolc éves, topolyai
Német István volt: „Mondhatom, szívet melengető
érzés újra látni a gyermekkori kedvenceket!
Halvány a remény, de még ÉL, talán
lesz még egyszer BUKSI!”
Nagygyörgy Zoltán akkor a Buksi ötvenéves
jubileuma ürügyén emlékezett az
egykori gyermeklapra abban az esztendőben,
amikor az már az ötvenegyet is betöltötte
volna… Nincs azonban ebben semmi
meglepő (és főleg nem megvetendő…),
s rögtön látni is fogjuk ezt, ha arra gondolunk,
hogy az újság december legvégén,
karácsony után indult. Így tehát igazából
az első évfolyama mindössze egy számból
állt, s tulajdonképpen a második (élet)évében
kellett újként, indulóként elfogadtatnia
magát a célközönségével. Ezt tehát még
lapsusnak vagy tévedésnek, „utánlövésnek”
sem nevezhetjük a szerző részéről, úgyhogy
nyugodtan átlendülhetünk rajta, s a jövő
héten innen folytatjuk, innen meséljük tovább
történetünket.
(Folytatjuk)
SZABÓ PALÓCZ Attila
42 2017. szeptember 14.
ÍME, AZ ELSŐ SZTRIP A VILÁGON – A BUKSI MÁSODIK SZÁMÁNAK KÉPREGÉNYE, 1958. JANUÁR 2.