Családi Kör, 2018. április 5.

gyerekszoba
FRANCIA NÉPMESE
A bugyelláris, a pipa meg a süveg
Egy rengeteg bükkerdő szélén kis kunyhójában
élt a favágó legény fiával, Bálinttal.
Apa és fiú együtt járta az erdőt, döntötte
a hatalmas szálfákat. A kivágott fát azután
halomba rakták az erdő szélén, s éjjelente
felváltva őrizték.
Egyik napon, amikor éppen a legényen
volt az őrködés sora, csípős, hideg szél fújt.
Bálint hatalmas tüzet rakott, közel húzódott
a meleghez, és elővette a kártyáját, mert
nagyon szeretett magányosan kártyázni.
Egyszer csak arra jött egy öregasszony, s
megkérte a legényt, engedné oda a tűzhöz,
hogy megmelegítse gémberedett tagjait, s
miután jól megmelegedett, így szólt:
– Jótett helyébe jót várj! – Azzal odaadott
neki egy bugyellárist, egy pipát meg
egy süveget. A legény forgatta, nézegette
az ajándékokat, aztán megkérdezte:
– Öreganyám, minek nekem ez a bugyelláris,
hiszen mindig üres a zsebem, aztán mit
csináljak a pipával, mikor nem pipázom? A
süvegnek még csak hasznát veszem, fejembe
húzom, ha süvít a szél.
– Jaj, édes fiam – mondta az anyóka -,
olyan ez a pénztárca, hogy ebből sose fogy
ki az arany; ha meg a pipából egyet szippantasz,
több katonád lesz, mint magának
a királynak. A süveget meg ha a fejedbe húzod,
oda visz, ahová parancsolod.
Az öregasszony ezután eltávozott, a legény
meg tovább kártyázgatott a tűz mellett.
Reggel felé arra kocsikázott a földesúr
lánya, s megszólította Bálintot:
- Látom, szereted a kártyát. Jöjj el velem,
kártyázzunk kettesben.
Bálint ráállt, elment a földesúr lányához,
és leültek kártyázni. De a lány nagyon hamis
teremtés volt; és egy tükörből leste,
milyen lapot tart a kezében Bálint. Ahogy
mindjobban belemelegedtek a játékba, az
álnok teremtés sorra elnyerte tőle a bugyellárist,
a pipát meg a süveget.
„No, Bálint – gondolta magában a legény,
amint búsan baktatott hazafelé –,
ezt jól megcsináltad! Se bugyelláris, se
pipa, se süveg”. Egyszer csak előtte termett
az anyóka. Faggatta a legényt, miért vág
olyan keserves arcot, mintha vackorba harapott
volna.
Bálint szégyenkezve bevallotta, hogy elkártyázta
az ajándékait. Az anyó adott neki
öt almát meg egy korsó bűvös erejű vizet,
és kitanította, hogyan szerezheti vissza azt,
amit elveszített.
Bálint átöltözött házalónak, aztán elment
a kastélyba. Jó áron eladta az almákat,
kettőt a szobalánynak, hármat a kisasszonynak.
Igen ám, de amint megették a szép
piros almákat, mindegyiknek szarva nőtt,
ahány alma, annyi szarv.
Hasztalan hívták a tudós doktorokat,
hogy szabadítsák meg őket a szarvaktól,
mind kudarcot vallott. Utolsónak Bálint lépett
be tudós doktornak öltözve.
Néhány csepp vizet szórt a szobalány fejére,
s annak hirtelen lehulltak a szarvai.
A földesúr lányától előbb kérte a bugyellárist,
s amikor megkapta, a víz erejével
megszabadította egyik szarvától, a pipáért
cserébe a másodiktól. Mikor a harmadik
következett, kérte a süveget. A lány szabódott,
de csak odaadta.
Bálint kikapta a kezéből, fejébe nyomta,
elmormolta a varázsigéket, és a süveg vitte,
vitte messzire.
A földesúr hamis lánya meg ott maradt
egy szép nagy szarvval a homloka közepén.
NÉMET NÉPMESE
Mese az ébresztőóráról, amely az erdőben maradt
22 2018. április 5.
Egy nagy erdő kellős közepén állt egy
ébresztőóra. Kirándulók vesztették el. Senkinek
sem mutatta ugyan már az időt, de
azért becsületesen számolta a másodperceket,
ahogy már ezt az órák szokták.
Egyszer aztán arra jött két egérke, csodálkozva
megálltak, s így cincogtak az
órára:
– Jó napot, jó napot, fényes kalapú
uraság!
– Tik-tak, tik-tak! - ketyegett az óra.
Az egyik egérke óvatosan
megkérdezte:
– Talán bizony gomba uraságod?
– Tik-tak, tik-tak - ketyegte erre is az
óra.
– Vagy talán állat? - kérdezte a másik
egérke, de az óra most is csak konokul
ketyegett.
– Talán bizony egereket tetszik enni?
- cincogtak tovább.
Hanem az óra ekkor már elunta a kérdezősködést.
Elkezdett hát berregni, zörögni.
A két egérke rémülten rohant el, és
elhíresztelte, hogy egy dühös kandúrnál
is veszedelmesebb állat van az erdőben.
Meghallotta ezt a két sólyom, s tüstént elhatározták,
hogy megnézik a veszedelmes
jövevényt. Hamarosan rátaláltak, s rögtön
meg is szólították:
– Jó napot, jó napot, fényes kalapú uraság!
Igaz-e, hogy uraságod egereket eszik
uzsonnára?
– Tik-tak, tik-tak - ketyegett az óra. A
két sólyom összenézett, aztán tovább
kérdezősködött:
– Aztán repülni tud-e uraságod?
Hanem az óra újra elunta a kérdezősködést,
mert a beszéd zavarta a másodpercek
számolásában, elkezdte hát megint csörgetni
a kalapját.
A két sólyom elhíresztelte erre az
erdőben:
– Valami buta vastyúk kotkodácsol a
bokrok alatt!
Meghallotta ezt a két sündisznó, s
rögtön felkerekedtek, hogy megnézzék
a furcsa jószágot.
– Talán bizony tudós kegyelmed? -
makogták a sünök.
Hanem az óra megint elunta a kérdezősködést,
és elkezdett éktelenül
csörömpölni. A két sün megilletődve
hátrált vissza a fák közé, s ezt pusmogta:
- Egy tudós van az erdőben!
Egy nagy fa tetejéről sokáig figyelte
a történteket a vén bagoly. Végül aztán
így szólt:
– Mennyi bolondság, mennyi fecsegés
e miatt a rossz kereplő miatt!
Felröppent, és ezzel úgy megijesztette
az órát, hogy éppen csak egyet tudott még
nyögni, egy utolsót:
– Tik.
És néma csend borult az erdőre. Az óra
nem számolta többé a másodperceket.