Családi Kör, 2018. április 5.

A szellemes hordák
sport
Néhai kollégámat évekig arra próbáltam rábírni, hogy különböztesse meg a szurkolókat
a hőzöngő, bandákba verődött huligánoktól, akik gyakran azt sem tudják,
mely csapatok fociznak a pályán. Nem jártam sikerrel, nem értettünk egyet a kulturált
szurkolás módjában és más, ezzel kapcsolatos kérdésekben sem. Most, amikor
a szellemesnek is nevezhető rendbontás egyes jelenségeiről írhatok, vele már nem
tudok vitatkozni.
„Ez itt Szerbia!”
Gyakran halljuk ezt a mondatot, mi több,
középületek, magánházak falaira is felfirkálják
a felhevült drukkerek ezt a jelszót, amely
immár egyfajta létjogosultságot is nyert a
hazai sportpályákon. Esetenként Koszovóval
„fűszerezve”.
Az viszont már nem megszokott, hogy
Zágrábban, a Cedevita – Budućnost kosárlabda-mérkőzés
előtt skandálják ezt a
podgoricai szurkolók. Pontosabban: mintegy
30 fős, Montenegróból érkezett, csapatát
biztatni hivatott sportbarát. Vagy annak
álcázott rendbontó. A horvát főváros rendőrei,
persze, tették a dolgukat, előállították
a hőzöngőket, akiket – állítólag – meg is
bírságoltak.
A történet azonban itt még nem ért véget.
Következett az Adria-ligában a visszavágó,
és a zágrábi szurkolók maroknyi csoportja
ugyanezt a jelszót skandálta - horvát
nemzeti lobogóba „öltözve” - Montenegró
fővárosában. Szellemesnek is nevezhető a
visszavágásnak ez a módja, bár a szóban
forgó mondatnak amúgy semmi köze a
sporthoz. Egyik helyszínen sem. Megtiltani
azonban nehéz, valójában lehetetlen, és a
pszichológusok is a csordaszellem megnyilvánulásának
kategóriájába sorolják az ilyen
ordítozást.
A nemzeti jelképek színei
Részben hasonló, gyökereiben mindenképpen
azonos eset történt ugyancsak az
elmúlt napokban a szlovákiai Dunajska Streda,
azaz Dunaszerdahely futballstadionjában.
A trnavai (Nagyszombat)
vendégek
elleni összecsapás
előtt az illetékes
hatóság figyelmeztette
a szerdahelyi
szurkolókat (többségükben
magyarok),
hogy „túl sok
a nemzeti jelkép” a
lelátón, fogják vissza
magukat, ne kelljen
hatósági beavatkozással,
azaz erőszakos
módon fellépni.
Az egyébként igencsak
agresszív, néha
az incidens határát súroló magatartásról
elhíresült drukkerek ekkor merőben szokatlan
választ adtak a felhívásra: fehér alapon
fekete betűkkel írták ki méretes transzparenseikre,
hogy „piros”, „fehér”, illetve „zöld”.
A magyar nemzeti színeket leíró transzparenseket
tartó szurkolók aztán a szabályos
sorrendben foglaltak helyet a lelátón: a „piros”
feliratú táblákat tartók legfelül, a „fehér”
feliratosok középen, míg a „zöld” felirattal
tüntetők az alsó sorokban ültek, alighanem
elgondolkodtatva ezzel a rendfenntartó
egyenruhások vezetőit is, hiszen formailag
nem sértettek meg senkit és semmit, a fehér
alapon a fekete betűk – önmagukban –
nem számítanak nemzeti jelképnek, hacsak
nem azonosak valami nagyon távoli ország
nemzeti színeivel, de ehhez elemezni kellene
a világ összes államának lobogóit.
Egyelőre nem tudni, miként reagáltak a
podgoricai és a dunaszerdahelyi rendőrök,
de azt a józanul gondolkodó egyenruhások
nyilván elismerik, hogy a szurkolói reagálás
mindenképpen szellemes. A lelátók népének
kreativitása határtalan, megnevettetni
is képes a csupán sporteseményre kíváncsi
sportbarátokat. Azután a jogászok majd
megtalálják a módját annak, hogy az ilyen
tüntetést milyen jogi alapon és miként lehet
büntetni, netán megakadályozni.
NÉMETH János
Luka Dončić triplája
Örülhet-e a profi sportoló, ha történetesen szerb nemzetiségű,
és egy spanyol csapat zsoldjában áll, de a szerbiai csapat
elleni meccset ő dönti el – spanyol munkaadója javára?
Ez a kérdés merült fel az elmúlt héten a belgrádi Crvena zvezda
és a madridi Real kosárlabdacsapatainak meccsén, miután
– egyenlő állásnál – másodpercekkel az összecsapás vége előtt
Luka Dončić egy triplával biztosította együttese győzelmét. A
szlovén válogatott ifjú, mindössze 19 éves csillaga ugyanis –
szerb származású.
Ugyanezt a kérdést számtalanszor feltették már nemzetiségtől
függetlenül is, amikor például egykori csapata, netán anyaegyesülete
ellen szerez gólt a hivatásos focista. Sokan ezt a gólörömöt
is furcsállják, holott alighanem a világ legtermészetesebb dolgáról
kell beszélni. A győzelemnek a sportban ilyen érzelmi vonzata
nem igazán lehet.
A szlovéniai szerb kosarazó – talán tapasztalatlansága miatt –
úgy nyilatkozott az őt faggató újságírónak, hogy vegyesek az érzelmei.
Pedig erre semmi szüksége nem volt, lévén, hogy tehetsége,
zsenialitása hozta meg a Real diadalát. Az a tripla ugyanis
lepattanhatott volna, netán el sem találja a kosarat…
A szakemberek valószínűsítik, hogy Dončić már a közeljövőben
az amerikai profi ligában kamatoztatja képességeit, hiszen
figyelik őt az NBA tehetségekre vadászó megbízottai, ott pedig
várhatóan megtanulja, hogy a profi sportoló életében csak elvétve
kapnak szerepet az érzelmek. Lehet, hogy kegyetlen, túlságosan
is kíméletlen, érzelmek nélküli a hivatásosok világa, de a mai
sport már csak ilyen.
Dončić triplájával kapcsolatban különben a két Bogdanović
is eszünkbe juthat. Az egyik horvát, a másik pedig szerb nemzetiségű,
de egymást segítve dolgoznak amerikai munkaadójuk
szolgálatában. Érzelmek nélkül – ha úgy tetszik –, kegyetlenül,
egymást túllicitálva ontják a kosarakat.
Ezért fizetik őket.
(-th)
2018. április 5. 39