Családi Kör, 2018. április 5.

RIPORTPÁLYÁZAT
A STEVAN SREMAC SZERB MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KAMARAKÓRUSA
MARJANOVIĆ FODOR VALÉRIA VEZÉNYLETÉVEL 2009-BEN
gondolkozni azon, hogy ki az, akivel ezt az ötletet meg lehetne valósítani,
és a választás Marjanović Fodor Valéria tanárnőre esett. És
itt kezdődik az énekkar története – mondta Borđoški.
A Stevan Sremac Művelődési Központ Kamarakórusa 2008-ban női
karként kezdte működését. A kórus azóta is rendszeresen, aktívan és
nagy lelkesedéssel vesz részt Zenta város kulturális rendezvényein.
Évek óta a városnapi rendezvénysorozat keretében megrendezett kóruszenei
est házigazdája. Zenta mellett az énekkarnak számos fellépése
volt más vajdasági városokban is, valamint 2009-ben részt vett Bulgáriában
a Balkan Folk Fest nevű rendezvényen, 2010-ben, 2011-ben
és 2013-ban pedig Bjelinán (Bosznia) a Májusi zenei ünnepségek nevű
kórusfesztiválon, amelyen többször is ezüst minősítést szerzett. A női
karhoz 2015 januárjában férfi tagok is csatlakoztak, és azóta az összeállítás
vegyes karként folytatja munkáját. 2016 májusában a tuzlai Lege
Artis nemzetközi kórusfesztiválon az énekkar második helyezést ért
el. Fontos még megemlíteni a petrőcei Musica Viva szlovák kórussal,
valamint a tiszaföldvári férfikarral való többéves együttműködését,
amely eredményeként évente, illetve kétévente közös hangversenyt
tartanak Zentán, Petrőcén és Tiszaföldváron.
Az énekkar repertoárjának a kétharmada szerb világi és egyházi
szerzeményeket tartalmaz, egyharmada pedig magyar, orosz,
olasz, angol, latin és spanyol nyelvű kompozíciókból tevődik össze.
Az évek során olyan szerzők művei kerültek előadásra, mint például
Stevan St. Mokranjac, Aleksandar Vujić (aki zentai születésű volt!),
Marko Tajčević, Miloje Milojević, Ivan Švager, Király Ernő, Kodály
Zoltán, Ligeti György, Wolfgang Amadeus Mozart, Johann Sebastian
Bach és Nyikolaj Rimszkij-Korszakov.
A kórus különlegessége az, hogy a tagok között rendkívül közeli barátságok
alakultak ki. Nincsenek korhatárok, nem számít, hogy ki mivel
foglalkozik, mint ahogy az sem, hogy hol született, és milyen nemzetiségű.
Két dolog a fontos, tudjon énekelni, és jó ember legyen.
Ljubojević Bojana doktornő a kórus megalapítása óta rendszeres
tagja az összeállításnak, ő egyben a kórus elnöke, valamint egyes
dolgok intézésében a tanácsadóm is. Megkértem, hogy válaszoljon
néhány kérdésemre.
Hogy nézett ki a kórus munkája a kezdetben?
– Kezdetben úgy álltunk össze, hogy meghívtam az ismerőseimet,
Valéria pedig az ő ismerőseit, majd az új tagok magukkal hoztak egyegy
barátnőt. Ez így működött körülbelül egy-két évig. A kórusban
különféle hivatású emberek gyűltek össze, de a legtöbb tag a tanügyben
dolgozott. Lassan kezdtük egymást elfogadni, igyekeztünk
hatni egymásra, hogy rendszeresen próbáljunk, és hogy a legtöbbet
hozzuk ki ebből a kórusból. Először csak Zentán léptünk fel, azokon
a rendezvényeken, amelyeken igényt tartottak ránk. Akkoriban még
nem voltak olyan ambícióink, hogy más városban szerepeljünk és
versenyezzünk, mert arra nem álltunk még készen.
Idővel ez változott, ugye?
– Igen, az évek során elterjedt az információ a létezésünkről, valamint
sokan láttak, hallottak bennünket a fellépéseken, így egyesek
elkezdtek érdeklődni arról, hogy hogyan lehet csatlakozni a kórushoz.
Ezáltal egy nagyobb társaság jött össze. Három-négy év múlva,
amikor már állandósult a felállás, jelentőssé vált, hogy ennek az
énekkarnak vagyunk a tagjai, és ekkor már sűrűbben találkoztunk,
a repertoár komolyabbá vált, még ha számunkra, amatőröknek,
nehéznek is tűnt, elvállaltuk, hogy viseljük ezt a „terhet”, csak hogy
Valéria elképzeléseinek eleget tegyünk.
Az imént esett említés a kórus megformálásáról, és arról,
hogy mindenki hozott magával valakit. Ami nagyon érdekes,
hogy köztetek, legrégebbi tagok között egy szoros barátság
jött létre. Bevallom, ennek köszönhetően ti alkotjátok a kórus
szívét, és nélkületek valóban nehezen tudnánk működni. Hogyan
alakult ez ki?
– Ez a történet számomra rendkívül izgalmas. Ahogyan az újabb
és újabb tagok csatlakoztak, elfogadtuk egymást, próbáltunk lelkileg
összehangolódni, elkezdtük megünnepelni a születésnapokat,
majd egyes állami ünnepnapokon is összegyűltünk. Emellett
tradícióvá vált, hogy minden évben január másodikán találkozunk
egy kórustagnál, elénekelünk ezt-azt, képeket és videófelvételeket
nézegetünk a fellépéseinkről, és elfogyasztjuk az erre az alkalomra
készített krémest. Így indult ez az „akció”. Nemegyszer előfordult,
hogy valakiben közülünk családi vagy más okokból felmerült a kórus
elhagyásának a gondolata, de ez soha nem történt meg, mert
annyira kötődünk egymáshoz.
Rendkívül különleges ez a kapcsolat köztetek, és nem kétséges,
hogy a bajban is segíteni fogtok egymáson. Emellett köztudott,
hogy mindenkit, kortól és nemtől függetlenül, gyorsan
és könnyen be tudtok fogadni. Minek köszönhető ez?
LEGE ARTIS NEMZETKÖZI KÓRUSVERSENY (TUZLA, 2016)
– Szerintem ez azért van, mert elsősorban mindannyian jó emberek
vagyunk, és ezáltal az összes új tagot szívesen fogadjuk. Nagyon
örülünk, amikor látjuk, hogy ők is beilleszkedtek, és rendszeresen
járnak a próbákra. Ilyenkor igyekszünk őket is bevonni a közös
örömökbe, ünneplésekbe. Ha azonban ne adj’ isten valakinek
gondja akad, hála annak, hogy különböző szakmák képviselői vagyunk,
próbálunk megoldást találni a problémáira. A legfontosabb,
hogy az új tagok is elfogadják a mi barátságunkat.
Visszatérve a kórus munkájára, az idei évi hangversenyünkön,
amelyet tavasszal tartunk, megünnepeljük az énekkar fennállásának
tizedik évfordulóját is. Kemény munka vár ránk ugyan, de hiszem
azt, hogy a zene, valamint az egymás iránti szeretet és összetartás
minden akadályt legyőz.
LOSONC Kinga
2018. április 5. 43